Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 38. szám - A szerződések tárgya. Tervezet 952-968. §§

MAGÁNJOGI KOD1F1KACZ1ÓNIÍ. 3 a kikötött szolgáltatásról kénytelen lesz is lemondani : legalább kárt nem fog szenvedni. Erre a kár megtérítését biztosító mellékszerzó'désre, mely tehát egy külön kötelmet létesít, érti azt a Tervezet, hogy az csak abban az esetben semmis, ha a hitelező a szerződés megkötésekor a lehetetlenséget ismerte; a bekezdés jelenlegi szövegezése mellett azonban, mely szerint »oly szolgáltatás lehetetlensége miatt, a melynek megtörténteért az adós jót állott, a szerződés csak abban az esetben semmis, ha a hitelező a szerződés megkötésekor a lehetetlenséget ismerte,* — az egész bekezdés teljesen érthetetlen volna — a mennyiben más szavakkal azt jelentené, hogy ha az adós a szolgáltatás lehetőségéért jót állott, akkor a szerződés, habár a szolgáltatás tényleg lehetetlen is, csak abban az esetben semmis, ha a hitelező a lehetetlenséget ismerte, a miből a contrario az következnék, hogy ha a hitelező a lehetetlenséget nem ismerte, akkor a szerződés hatályos marad s az adós a szolgáltatást teljesíteni tartozik, habár az fizikai lehetetlenség is. A dolog tehát valójában ugy áll, hogy a főszerződés igenis semmissé válik, mihelyt a szolgáltatás lehetetlennek bizonyul, akár állott jót az adós a szolgáltatás lehetőségeért, akár nem; ellenben érvényes marad a szolgáltatás lehetetlensége daczára az a mellékszerződés, melylyel az adós a szolgáltatás lehetetlensége esetére a másik fél "karának megtérítését elvállalta A 952. §. második bekezdése tehát akként volna szőve gezendő, hogy »ha az adós a hitelezőnek a szolgáltatás lehetetlenségéből eredő káráért jót állott: a szerződesnek erre vonatkozó része csak abban az esetben semmis, ha a hitelező a szerződés megkötésekor a lehetetlenséget ismerte.* A szerződésnek a teljesítés lehetetlensége folytán beálló semmissége esetleg egy uj jogkérdést létesít a szerződő felek közt: t. i. az ezek egyike vagy másika által a szerződésmegkötéséből eredőleg netán szenvedett kár megtérítésének kérdését. Egyedül azért, mert a kötelezett szolgáltatás lehetetlen s tehát csupán a szerződés semmissége folytán a feleket egymás irányában külön garantia Ígéret nélkül vagy külön törvényben gyökerező kártérítési kötelezettség esetétől eltekintve, kártérítés követelhetési jog meg nem illeti: az egyik félnek tehát ugy, mint a másiknak, csupán az in integrum restitulióra van igénye. Más azonban az eset, ha a szerződő felek valamelyikét a szerződés megkötése körül rosszhiszeműség vagy gondatlanság terheli, a mikor t. i. valamelyik tél tudta vagy a megkívánható gondosság mellett tudhatta volna, hogy az a szolgáltatás, a mely iránt szerződik, lehetetlen. Ily esetben a jóhiszeműség és méltányosság is megköveteli, hogy a rosszhiszeműen vagy gondatlanul eljárt fél a jóhiszeműen szerződő félnek a szerződés megkötéséből felmerült kárát megtérítse. Ennek a törvénytervezet 953. §-a ad kifejezést, midőn kimondja, hogy >ha a szerződés a szolgáltatás lehetetlensége miatt egészben vagy részben semmis, az a fél, a ki a lehetetlenséget a szerződés megkötésekor ismerte vagy kellő gondosság mellett ismerhette volna, a másik félnek, hacsak ezt hasonló vétkesség nem terheli, a szerződés megkötéséből eredő kárát (1143. §) megtéríteni tartozik.* Kártérítéssel tartozik tehát nemcsak az a fél, a ki a teljesítés lehetetlenségét tényleg ismerte, hanem az is, a ki azt kellő gondosság mellett ismerhette volna; a szerződő felek tehát nemcsak a dolusért, hanem a culpáért is felelősek, anynyiban tudniillik, a mennyiben a »kellő« gondosságot elmulasztották. Ennél nagyobb fokú gondosságot a Tervezet nem kíván meg; nem szükséges tehát, hogy a szerződő felek figyelme minden elképzelhető eshetőségre kiterjedjen, elegendő, ha őket a szerződés megkötése körül könnyelműség nem terheli, tehát ha a szerződéskötésnél a bonus paterfamilias gondosságával jártak el. A német birodalmi polgári törvénykönyv a kártérítés követelhetésének jogát még szűkebb körre szorítja, a mennyiben 307. §-ában csak arra az esetre jogosítja fel a jóhiszeműen szerződő felet a kártérítés követelhetésére, »wenn der andere Theil die Unmöglichkeit kennt oder kennen muss,« tehát ha a másik fél a lehetetlenséget tényleg tudta, vagy azt okvetlenül tudnia kellett, ugy hogy levis culpa esetén kártérítés egyáltalán nem követelhető. A kártérítés követelhetéséhez azonban megkívántatik, hogy az igénylő feltétlenül jóhiszemű és legalább is kevésbbé gondatlan legyen, mint a másik fél; rosszhiszeműség esetén, ha t. i. a teljesítés lehetetlenségét a szerződés megkötésekor ismerte, kártérítést nem követelhet még abban az esetben sem, ha a másik fél szintén rosszhiszemű; gondatlanság esetén el-, lenben követelheti a szenvedett kár megtérítését, hacsak »őt magát hasonló vétkesség nem terheli,* tehát ha kevésbbé volt gondatlan, mint ellenfele. A kár megtérítése követelhető abban az esetben is, ha a szerződés csak részben lett semmis; magától értetődőleg csak abban az esetben, ha a részleges semmisségből az igénylőnek ténvleg kára származott, mert ha az igénylő fél a szerződést beigazolhatólag a részbeni semmisségre való tekintet nélkül is megkötötte volna, akkor e miatt kártérítést természetesen nem követelhet. Hogy tulajdonképen miben áll az a kár, melyet a jóhiszemű fél a szerződés semmissége folytán követelhet: azt a törvénytervezet nem határozza meg; irányadóul vehető e részben a német birodalmi törvény megfelelő passusa. melynek 307. §-a szerint ez esetben megtérítendő az a kár, »den der andere Teil dadurch erleidet, dass er auf die Gültigkeit des Vertrages vertraut,« vagyis melyet a másik fél az által szenved, hogy a szerződés érvényességében megbízott. A kártérítés mérvére viszont a törvénytervezet 1138. §-a nyújt felvilágosítást, kimondván, hogy a ki kártérítésre van kötelezve, a tényleges vagyoncsökkenésen kívül az elmaradt nyereséget is köteles megtéríteni, a mennyiben az a károsító körülmény közbenjötte nélkül valószínűséggel várható volt; megtérítendő tehát ugy a damnum emergens, mint a lucrum cessans. A Tervezet 954. S-a — megfelelően a német birod. törvény 308. §-ának — azt az elvet mondja ki, hogy lehetetlen szolgáltatás iránt arra az esetre, ha az lehetségessé válik : érvényesen lehet szerződni. A Tervezet 996. §-a kimondja, hogy a semmis szerződés nem válik érvényessé az által, hogy a semmisség oka később megszűnik; miből folyólag a teljesítés lehetetlensége miatt semmis szerződés sem válik érvényessé annak folytán, hogy a teljesítés utólag lehetővé vált. Ha azonban a felek a teljesítés lehetetlenségét a szerződés megkötésekor ismerték, de kifejezetten megállapodtak abban, hogy ha a szolgáltatás lehetségessé válnék, az teljesítendő lesz: ebben az esetben a szerződés érvénye a hivatkozott 996. §. szerint a teljesítés lehetetlensége czimén többé meg nem támadható. Az ilyen szerződésnél tehát a szolgáltatás lehetséges volta nem a szerződés érvényességének alapfeltételét, hanem egyszerűen halasztó feltételt képez, melynek beállta esetén az a szerződés, mely a szolgáltatás lehetetlensége folytán külön kikötés nélkül már megkötésekor semmis lett volna : teljes érvényébe lép. 955. S-ában semmiseknek mondja ki a törvénytervezet folytatólag a törvényes tilalomba ütköző szerződéseket, annyiban, a mennyiben a törvény mást nem rendel. Természetes következménye, a törvényes tilalmak felálli tásának. hogy a törvényhozás az ilyen tilalmakba ütköző szerződésektől a magánjogi érvényesítést is megvonja, s a feleket ez által is a tilalom respectálására kötelezi és annak minden téren érvényt szerezni igyekszik. Attól fuggőleg, vájjon a tilalom általános érvényű, tehát mindenkivel szemben hatályos-e vagy pedig csak bizonyos személyekkel szemben áll fenn: képezhet vagy általános szerződési akadályt, vagy csak az illető személyek szerződését tilalmazza. így p. o. lopás, rablás, stb. iránt érvényesen szerződni egyáltalán nem lehet, ellenben p. a kormánynyal csak az országgyűlési képviselő nem szerződhet szabadon, más ember igen. De nem is minden általános érvényű törvényes tilalom olyan, hogy annak megszegésével érvényesen szerződni nem lehetne, a melyekre vonatkozólag ugyanis »a törvény mást rendel,* azok szerződési akadályt nem képeznek. így például idegen dolog megsemmisítése vagy megrongálása iránt a Tervezet 1081. S-ából kifolyóan érvényesen lehet szerződni, ha a cselekmény a tettest vagy mást közvetlenül fenyegető oly kár elhárítására szükséges, a melyért, bekövetkezése esetén, a dolog tulajdonosa vagy birtokosa felelős volna. Semmiseknek mondja ki harmadsorban a törvénytervezet az erkölcstelen tartalmú vagy közrendbe ütköző szerződéseket. A közerkölcsiség és közrend követelménye, hogy a törvény az ez ellen vétve szerződőket magánjogi oltalomban se részesítse. A törvénytervezet ezen intézkedése tehát — bár több európai törvényhozás által mellőztetik — ép oly helyes, mint a mennyire megfelelő eddigi joggyakorlatunknak, mely a közerkölcs és közrend ellen szerződőket eddig is szerződésük érvénytelenítésével sújtotta. Az erkölcstelen tartalmú szerződés nem tévesztendő össze az erkölcstelen indokokból — turpis causa — létesült szerződésekkel, melyek nem semmisek ugyan, de, eddigi judicaturánk szerint is, kétségtelenül megtámadhatók.