Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 37. szám - Az elévülés. Tervezet 1326-1359. §§ [2. r.] - Jogügyletek a Tervezetben [6. r.]

8 MAGÁNJOGI KODIF1KÁCZIÓNK. ismert öröklési szerződéseknél (1939. §.) csakúgy, mint a személyjogi ügyleteknél.9) Maradna a kötelmi szerződésen kivül a dologi, melyet „rendszerint bármily alakban lehet kötni." Azonban a 945. §. ezen kisegitő értelmezéséről, mely külömben mitsem változtatna az az ellen támasztott aggályokon, szintén le kell mondanunk. ,.Szerződéskötés" alatt tudniillik nem érthetünk mást, mint az egész ügyleti folyamatot és ámbár fogalmilag helytelenítenünk is kell azt, hogy e szerint a dologi szerződós reális része is akaratnyilvánításnak minősül, a Tervezet még sem enged más értelmezést. Nem pedig azért, mert a mit a Tervezet a dologi szerződéshez az átadáson felül kíván meg (625. §.): az érvényes kötelezettség, már a kötelmi szerződésnél nyert elintézést. Ha tehát a 945. §. 1. bek. a dologi szerződésekre is vonatkozik, ugy kizárólag az átadást ós illetőleg annak reális részét tárgyazza. Már most vájjon jó lélekkel lehet-e mondani, hogy a dologi szerződés reális része, melynek összes válfajait ós az az azok alóli összes megengedett kivételek (508. és 509. §§. 625—629. §§.), akaratnyilvánitási tényállását a törvénykönyv oly gondosan meghatározza, mondom, hogy ezen dologi szerződós bármely alakban köthető? Azt hiszem, nem. Es ezzel a 945. §. elvi kijelentését, a mennyiben való, (a kötelmi szerződésekre) feleslegesnek, egyébként pedig a Tervezet saját tóteleivel ellentétesnek jeleztük. Igaz ugyan, hogy a nem kötelmi szerződéscsoportok nemcsak alakilag, hanem tartalmilag is kogens szabályok alatt állanak, mert többé-kevósbbé taxative sorolja fel a törvény összes lehető fajaikat, ám ez mégsem mondható teljesen apodiktikus szabálynak és igjT, ha nem is túlságosan, de mégis megvan annak veszélye, hogy például a Tervezetben nem szabályozott és általa in thesi mégis alakszerűnek képzelt valamely családvagyonjogi szerződés a 945. §. általános kijelentése folytán alakszerű tlenül is el fog ismertetni. Másra a szerződések formai szabadságának „igazsága" nem igen használható és ha csak erre használható, ugy annak elejtése tan nem indokolatlan kívánság. 2. Az írásbeli alak más, mint a teljes bizonyító erejű okirat, ezt alighanem kiolvastuk volna a 945. §. második bekezdésének szövegéből akkor is, ha az Indokolás (III. k. 75. 1.) nem biztositana róla ily elemi igazsághoz nem méltó, komoly ünnepélyességgel. Bármennyire sem zavarandó azonban össze azon szempontok különbözősége, melyekből az alaki ós az anyagi jog nézi az Írásbeliséget, arra még sem található komolyabb ok, miért kelljen más alakot kívánni az anyagi érvényhez, mint az ügyleti folyamat írásbeli teljes bebizonyításához. Ma e külömbség megvan, helyes, és nem is akadhatunk fenn rajta, mert az anyagi és alaki jog terén részben egyenlőtlen fejlődés eredménye, de miért kelljen azt újból és öntudatosan létesíteni? A magánjogi ügylet maholnap a kereskedelmi forgalom gyorsaságát ölti magára, ezen keveset fog változtatni az írásbeliség könnyedébb vagy konzervatívabb szabályozása, a bizonyítási eljárásban a perrendtartási javaslat elment a legmeszszebb határig, melylyel az anyagi igazság északi sarka egyáltalán megközelíthető, miért kellene e szerint az anyagi érvényszabálynak szabadelvűbbnek lennie, mint az eljárási jognak? Szó sincs róla, a 945—946. §§. összhangba hozatala a perrendtartási javaslat 321. §-ával megnehezítené az ingyenes juttatásokat, ezt azonban a módosításnak inkább előnyéül tudnók be, mint hátrányául. Abba semmikép sem nyugodhatunk bele, hogy a 947. §. vagy a 946. §. második bekezdésének esetében kétségtelen legyen ugyan, hogy az ügy letórvényesen létrejött, de ez a kétségtelenség csak „önmagában" lenne meg, a perben ez még mérlegelésre, vagy bizonyításra szorulna. Az ügyleti folyamatérvónyi feltétele nem lehet csekélyebb jelentőségű, mint bizonyító ereje, az anyagi igazság elérésének czéíja mellett nem engedhetjük ekkóp az alaki jogot az anyagi felett győzni! Tehát vagy a prtts 321. §. simuljon a Tervezet 946. §-hoz vagy ba azt fontosabb perjogi okok akadályozzák, a Tervezet a perrendhez, a kettő közötti különbség, mint önczél értelmetlen, mint eszköz legfeljebb lelkiismereti furdalásokhoz vezet. Azután még egyet. Vájjon belső okok indokolják-e azt is, hogy a perjogi és a magánjogi szerződések érvényéhez is más-más Írásbeli alakot kívánjunk? Ha igen, ugy csak helyeselhető az is, hogy az irni nem tudó „magánjogi" meghatalmazó érvényes Írásbeli meghatalmazást állithat ki a két tanú előtti kézjegy írása által (946. §. 1. bek.), a „perjogi" pedig ehhez feltótlenül még a néviróra is szorul (prtts 100. §. 2. bek.). Részemről e belső indokokban nem hiszek ós e helyütt is a perrendtartást tartanám követendőnek. 3. Nem ártott volna egyáltalán a Tervezetnek a perrend9) Egyesületeknél az alapszabályok hozatala, lemondás 45. §., alapítványi ügylet 69. §. tartási javaslat legfőbb czélját: a perek oekonomiáját, a szerződések alakját megszabó intézkedésekben is magáévá tenni. Hogy a 948. §. ettől nagyon is távol áll, azt, sajnos, nem nehéz bizonyítani. A levél vagy távirat utján létrejött szerződés jogot ad e szerint mindegyik félnek a szerződősről — szabadjon e szót használni — „vorschriftsmássig" okirat kiállítását követelni. Ha az ellenfél ezt nem akarja kiállitani, lesz belőle egy, sőt az ügylet érvényesítésével két per, melyek elsejét a Tervezet'maga is oly szükségesnek tartja, hogy egyszersmindenkorra felperest kötelezi a költségek megfizetésére. Az Indokolás (III. k. 78. 1.) ugyan nem elégíti ki kíváncsiságunkat, hogy mennyiben, de higyjük el neki, hogy a vorschriftsmássig okirat csakugyan kívánatos az ügyletkötő félnek. Hogyan szolgálhat tehát az okiratot pótló Ítélet az azt kívánó fél j avára?10) Semmiféleképen. És ez természetes is, mert vagy teljesen ugyanazt tartalmazza, mint a levél vagy távirat, akkor mire való, hiszen „bizonyíték" még mindig nem lesz szükségképen (1. 2. alatt), vagy mást is tartalmaz, de ennek a bizonyításától az érvényesítési perben az említett okirat kiállításával vagy az azt pótló ítélettel szegény, győztes felperes ugyan meg nem menekül! Avagy a 948. §. az elveszett levelek és táviratok csendes megsemmisítési módja akar lenni? A táviratokra ez nem nagyon hihető, azok eredetijei mindig be lesznek szerezhetők és külömben is, ha a Tervezetnek ily czéljai vannak, miért kerüli a verbum régenst, az elveszést? 4. A németeknél már azt merik hirdetni, hogy az ügyleti tényállás a felek alkotta valóságos törvény11) (lex speciális). A Tervezet ezen legújabb felfogástól még nagyon távol áll, hiszen még az írásbeli formát is másképen szabályozza ahhoz képest, vájjon a törvény vagy a felek irták-e azt elő (945. és 948. §§.). Erről végre is külömbözők lehetnek a nézetek, noha tán nem felel meg egészen a Tervezet gyakorlati irányának, ily elméletinél is elméletibb külömböztetések eredményeit jogszabályokba rögzíteni. Az azonban vitán felülinek tetszik, hogy ha a felek egyszer az egész ügylet számára az Írásbeliséget megállapították, ezáltal az ügyleti tényállást ép annyira körülzárolták, mint a törvény azon ügyletekét, melyeknél irást követel. Vagyis az alak és a tartalom viszonya ugyanaz a választott, mint az előirt írásbeliségnél, ha az előbbi egyszer érvényességi feltétel. Nem ugy látszólag a Tervezet. Szerinte a törvényes írásbeliség zárt tényállás, a választott még szóbeli értelmezést és fentartott megállapodást is eltűr (950. §.). Az emiitett látszat esak'akkor tűnik fel kellő világításában, ha meggondoljuk, hogy a Tervezet 950. szakasza nem párhuzamos fogalmakkal operál. A második bekezdés, t. i. a felek írásbeli megállapodását a felek szóbeli megegyezésével helyezi szembe, az első pedig a törvény írásbeliségét a felek szóbeliségével. Az első bekezdés alapfeltétele, hogy a törvény a z egész ügylet számára parancsolja az írásbeliséget, a második pedig — ha egyáltalán akar valamit mondani — azt tanítja, hogy a felek szabadon azt is megállapíthatják, hogy csak az ügylet egy részének legyen az írás érvényességi előfeltétele. Részemről a szakasz egész elhelyezéséből nem birok egyéb értelmet kiolvasni. Ha pedig ez értelmezés helyes, ugy a 950. §. második bekezdése egy önmagától értetődő igazságot mond ki feleslegesen és burkoltan. Feleslegesen, mert ha az írásbeli alak szabadon választott, mi akadályozza e választásnak az ügylet egyes részeire való korlátozását? Burkoltan, mert ily praemissa mellett nem csupán az értelmezési és a fentartott korábbi vagy az Írásbelivel egyidejű szóbeli megállapodás érvényes, hanem a későbbi is, hiszen a törvény „megállapodás" alatt csak kétoldalú megállapodást érthet, és a szóbanforgó esetben az egész ügyleti tényállás — alak csakúgy, mint tartalom — teljesen ós kizárólag az ügyletkötő felek hatalmában van. Hogy „értelmezési" megállapodás, a „fentartott" mellett amúgy is felesleges, mert ennek egy részét képezi és hogy a gyakorlatban az értelmezési megállapodás körülhatárolása igen nehéz lenne, azt az előzők után csak említeni látszik szükségesnek, csakúgy, mint azt, hogy a 950. §. második bekezdése elejtendőnek mutatkozik. Dr. Almási Antal, budapesti kir. törvényszéki iegyzó. 10) Avagy a 948. §. nem ad jogot perre és Ítéletre ? De akkor mi annak czélja és sanctiója ? ") Danz: Auslegung der Rechtsgesckafte (Jena 1897.) 4. L sk. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos : Dr. Barna Ignácz budapesti kir. Ítélőtáblai biró, VI., Király-utcza 987a. Nyomatott Márkus Samu könyvnyomdájában, Budapest, V., Báthory-utcza 20.