Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 37. szám - Az elévülés. Tervezet 1326-1359. §§ [2. r.] - Jogügyletek a Tervezetben [6. r.]

6 MAGÁNJOGI KODIF1KÁCZIÓNK. IV. A hozzájárulás. A Tervezet 944. §-a a szerződések megkötésének arról a fajáról intézkedik, a melynél a szerződés létrejötte egy harmadik személy hozzájárulásától függ. A Tervezet ennek a hozzájárulásnak két faját különhözteti meg, u. m. a beleegyezést és a jóváhagyást. A Tervezetnek ide vonatkozó intézkedései megfelelnek a jelenleg követett jogelveknek. Nézetem szerint esupán két megjegyzés tehető. Az egyik az, hogy jóváhagyás esetében az a harmadik személy, a kinek a hozzájá rulasától függ a szerződés létrejötte, mindig a másik félhez intézze a hozzájáruló nyilatkozatot, nem pedig ahhoz, a kinek részéről a hozzájárulás szükséges, mert hiszen ennek az utóbbinak a cselekvését egészíti ki első sorban a hozzájáru lás, első sorban tehát ez a cselekvés egészítendő ki a másik féllel szemben. A másik pedig az, hogy a forgalom érdeke megkívánja azt, mikép a jóváhagyás csuk meghatározón idő alatt legyen adható, ez a maximális határidő pedig a törvény ben volna meghatározandó. I)r. Dobi Imre, pécsi kir. táblai biró. Az elévülés.*) (Tervezet 1326—1359. §§.) A Tervezet az 1326. §-ban kifejezett általános szabály alól igen sok kivételt állapit meg az 1328. és következő szakaszokban. De nemcsak itt, az elévülés fejezete alatt, vannak ezek a kivételek. Az egyes kötelmeknél, igy az 1451., 1468., 1566, 1589 . 1631., 1793. §-okban szintén számos kivételes elévülési idő van statuálva, úgyannyira, hogy az 1326. §-ban kitett rendes elévülési idő szinte inkább kivételnek, mint általános szabálynak tümk föl A rövid elévülési időt a Tervezet általában egységesen 3 évben állapítja meg, és pedig az Indokolás szerint azért, mert többféle határidő megállapítása zavart okoz és megnehezíti a jogszabálynak a köztudatba való átmenetelét. Ez az indok szükségképen megkívánná azt is, hogy a Tervezet egyéb részeiben, az egyes obligatioknál megállapított elévülési idők módosulást szenvedjenek; tehát a szavatossági hiány miatt támasztható követelésekre (1451., 1468. a bérlőnek a beruházások megtérítése miatt, a bérbeadónak a dolog roszabbitása vagy megváltoztatása miatt keletkezhető kártérítési igényeire (1566. §.), a haszonbérlőnek bérleengedés iránti igényeire (1589- §.) és a többi rövidebb elévülési időkre is szintén a rövid, egységes elévülési idő tűzessék ki. — viszont a jogerősen megítélt követelések elévülésére az 1331. §-ban kitett 20 év helyett, ha az általános elévülési idő 32 évre tétetik, ez a rendes elévülési idő állapíttassák meg. Azt tartjuk azonban, hogy egyáltalában nem baj az, ha az elévülési idő a kivételekben nem lesz egységesen megállapítva, mert soha semmi zavar nem keletkezhetik abból, ha a határidők a törvényben akármikép szabályoztatnak, csak általában tüzetesen és rationabilisan legyenek megállapítva. Ez a rationabilis szabályozás azonban nem található föl pl. az 1692. §-nál. Ezen §. szerint ugyanis az, a ki másnak az életét megmenti vagy egyéb súlyos veszélyt hárit el róla, maga pedig a mentésnél tesíi épségében vagy egészségében kárt szenved, a megmentettői megfelelő jutalmat követelhet. És ezen igény elévülésére nincs az általánosnál rövidebb elévülési idő kitűzve, pedig ha valahol indokolva van az általánostól eltérő, rövidebb elévülési időnek a megállapítása, ugy szinte első sorban ez az eset volna az. Az 1328. §-t ugy, a hogy tervezve van, nem volna helyes föntartani. A kereskedőknek, iparosoknak, gyárosoknak kiszolgáltatott árukért járó követelésekre (1328. §." 1. pont) a 3 éves elévülésnek megállapítása túlságosan rövid terminus. Az Indokolás szerint a rövid elévülési idő azért van, »mert ezen követeléseket csekélyebb jelentőségük miatt sem a jogosult, sem a kötelezett fél huzamosabb időn át nem szokta és nem is képes számon tartani,« és az ily követelésekről rendszerint följegyzést sem vezetnek ; hosszabb idő multán tehát sok nehézséggel jár a belőlük származó kérdéseknek minden irányban kielégítő tisztázása. Ez az indok az imént jelzett ügyletekre semmi tekintetben nem áll. Az 1875. évi XXXVII. t.-cz. 30. §-a szerint a kereskedők kötelesek kereskedelmi könyveiket az azokba történt utolsó bejegyzés keltétől számítva legalább 10 éven át megőrizni, ugyanez áll a kereskedelmi levelek tekintetében is és a 31. §. szerint a könyvek bizonyító ereje kereskedők ellen 10 évi idő*) Elózö közleményt 1. a 20. számban. tartamra terjed. A kereskedők tehát az ő követeléseiket legalább 10 évig számontartják és az azokra vonatkozó bizonyítékokat, könyveket, levelezéseket megőrzik és igy nem volna indokolt az Í328 § 1. pontjában jelzett igények elévülésére 10 évnél rövidebb határidőt szabni. A legis ratio általában nem lehet az, hogy az igényeknek minél nagyobb köre minél rövidebb idő alatt elévülésnek legyen kitéve, hanem ellenkezőleg inkább az, hogy a jogosított lehetőleg minél ritkábban fosztassék meg attól a lehetőségtől, hogy igényét keresettel sikeresen érvényesítse. Bátran mondhatjuk, hogy ez a szabadelvüség kérdése A mi törvényeink szelleme pedig általában szabadelvű és a Tervezet ezen irányzattal összhangban csak ugv marad, ha az 1328. §-ban contemplált kivételes elévülési időt" három évnél hosszabb időben állapítja meg. Az 1328. $-ban körülirt ügyletek túlnyomó részére tehát öt éves elévülést volna czélszeru statuálni. Kivétel volna az 1. pont, a melynél 10 éves és a 10. pont, a melyre — a status quo alapján is — 3 éves terminus volna megállapítandó. Dr. Rosenfeld Sándor, gödöllői ügyvéd. 7^-Jogügyletek a Tervezetben*) Ne mondjuk tehát, hogy a jóhiszemű constitutum meg van engedve, de annak megszerző hatása nincs, hanem hagyjuk el a 629. §. első bekezdéséből a hivatkozást a 627. §-ra és ejtsük el teljesen a 629. §. utolsó bekezdését. Mielőtt a 627. §-t elhagynék, nagyon szeretnők azt egy annak gyakorlati alkalmazását felette megnehezítő, bár jelentéktelennek látszó akadálytól megszabadítani: a befejező zárójeltől és attól, mi a mögött van. Természetesen abból indulunk ki már most, hogy a 627. §. a jóhiszemű dologszerzésnél nem nyerend alkalmazást, hogy tehát csakis szabályszerű jogutódlás keretében fog annak élete lefolyni. Ezen keretben kérdem: miért állt meg a Tervezet a constitutum possessoriumnál, miért nem emelkedett a constitutum detentoriumig ? Hiszen, ha a tulajdonjog átruházásához elég oly megegyezéses jogviszony, a melynél fogva az eddigi tulajdonos birtokos marad, tehát mégis önálló hatalomkört biztosit magának (523. §.), mennyivel inkább kell elégnek lenni ahhoz ama megegyezésnek is, hogy az átruházó a megszerzőnek a dologra vonatkozó utasításait mindenben követni köteles (510. §.)! A 627. §. utáni zárójel „(523. §.)" kapcsolatban az annak szövegében előforduló „birtokos" kitétellel, kizárja a constitutum kiterjesztő magyarázatát és lehetetlenné teszi az általunk imént emiitett argumentum a majori ad minust, pedig kétségtelen, hogy a constitutum possessoriumnál az átruházó kisebb jogkört szerez meg a dolog felett, mint a constitutum detentoriumnál, hogy tehát a 627. §. mostani korlátoló tartalma valóságos önellentmondás. Javaslatunkat elfogadhatóvá teszi már keresztülvitelének egyszerűsége is. Hagyjuk el a zárójelt és a „birtokos marad, de" szavakat, és a 627. §. magában foglalja az 523. §-t is, az 510. §-t is. Térjünk vissza a jóhiszemű dologszerzés általunk elejtendőnek mondott második esetjéhez: az átadás nélküli cessio vindicationishoz! A Tervezet1) az 523. §-t veszi annál is kiindulópontul. Kövessük ebben és gondoljunk typikus példa gyanánt egy bérlőre, ki a dolgot albérletbe adta (1543. §.). A 629. §. 3. bekezdése szerint ezen bérlő harmadik jóhiszemüre átruházza a tulajdont már az albérlő elleni követelés átengedésével. Ugyan miért? Ha a bérlő maga volna a dolog birtokában, ugy akár egyszerűen a 625. §. értelmében, akár constitutum possessorium utján történik is a jóhiszemű átruházás: csakis a valóságos átadással lesz tulajdonos a megszerző2), ha pedig az albérlő a cessio'előtt adta Ápolna a jóhiszemű szerzőnek a dolgot birtokába, ugy ezen valóságos átadás sem elegendő (629. §. 2. bekezdés); mi legyen tehát elfogadható oka annak, hogy épen akkor, midőn a megszerző és az elidegenítő is a legtávolabb áll a dologtól, annak átruházása mégis a legkönnyebb legyen? *) L. az előbbi közieménveket a 27—36. számokban. ') L. 629. §. 3. bek. 2) 629. §. 1. (625.) és 629. §. ut. bek. értelmében.