Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 33-34. szám - Jogügyletek a Tervezetben [4. r.]

MAGÁNJOGI KODIFIKÁCZIÓNR. 7 sának (625. §.), a jóhiszemű dologjogszerzésnek (630. §.2. bek.), a veszélyátraenetnek (1400. §.) időpontja is, hogy attól kezdődik a rövidebb jogszerű elbirtoklás (633. §. 2. bek.), hogy azzal szereztetik az ingó haszonélvezet (769. §.) és a zálogjog (802. §.). Kellő élességgel van-e tehát elhatárolva a birtokszerzós időpontja, melytől annyi ellentétes jogi érdek függ, ha megelégszünk annak megállapításával, hogy a birtokszerzéshez oly külső viszony szükséges, melyben a megszerző a dolog feletti tényleges hatalmat gyakorolhatja? Azt hiszem, hogy nem. Szükséges és indokolt változtatást vélek tehát javasolni akkor, midőn az 508. és 509. §§. módosítását pengetem, midőn akkor tartanám azokat helyeseknek, ha elvként a dolog feletti tényleges hatalom elnyerését hangsúlyoznák a kétoldalú birtokátruházásnál is. Ezen elv alól kétségtelenül létezhetnek és kell, hogy létezzenek kivételek is. Ám azoknak eleget tehetünk taxativ felsorolás által. A szóban forgó szakaszok általános szövegezése, mely a birtokszerzés ügyleti folyamatának elmosódására és az ahhoz fűződő jogi hatások kezdetének és pedig fontos kezdetének bizonytalanságára vezet, élesen elhatárolt szabálylyal ós pontosan meghatározott kivételekkel pótolandó. 4. Sokkal nagyobb baj az eddiginél az, hogy az átruházó birtokszerzés csődöt mond épen annak leggyakorlatibb, mondhatnók legelemibb alkalmazásánál: az ingó dolog tulajdonának átruházásánál. Ha igaz az, mit a birtokszerzésről elmondottunk, ugy a tulajdonszerzés adja meg főleg és majdnem kizárólagosan annak okát, hogy a kétoldalú birtokügylet a törvénykönyvbe került, világos tehát mi következnék abból, ha az 508. szakasz a maga törzsalkalmazási intézkedésével, a 625. §-al nincs összhangban. Pedig az összhangot vajmi nehéz lesz fellelnünk! Az, mit az Indokolás 1S) az átruházásról mond, az kivétel nélkül előjáték a végmondatban hangoztatott vezérmotivumhoz, az csak annak támogatására szükséges, hogy a „közfelfogás a tulajdonban való változás gazdasági czélját a birtokra vonatkozólag megfelelően beálló változásban látja, e czél elérése szerint itéH meg rendszerint a tulajdon változásának bekövetkeztét és a tulajdonjog átruházását a dolog átadásával szükségszerű kapcsolatba hozza.1'.19) Ennek megfelelőleg a 625. §. 1. bekezdésének szövegezéséből elfogulatlanul mást nem is olvashatunk ki, mint azt, hogy a törvényhozó a tulajdon átmenethez a dolog valóságos átadását kivánja meg. Azonban ezt csak addig tehetjük, mig az 1. bekezdés utáni zárjelre nem tekintünk, mihelyt szemünkbe ötlenek e szavak „átadás, 508. és 509. §.," vége a traditionális tulajdonátmenetnek és mint tárgytalan feleslegessé válik mindaz, mit pedig az Indokolás oly találóan hoz fel annak igazolására és szükségességének kimutatására. Vagy kell „átadás" a tulajdonátmenethez, vagy elegendő „oly külső viszony létesitése, melyben a megszerző a dolog feletti tényleges hatalmat gyakorolhatja,'' mi nyilvánvalóan kevesebb, mint az átadás; mindkettőt szabálylyá emelni, átadásról szólani és tényleges hatalom gyakorlását lehetővé tevő külső viszonyra gondolni, nem csupán belső ellentmondás, hanem a jogtechnikai nyelvezet megnehezítésére is vezet. Gyakorlatilag a 625. §. zárójeles hozzátétele a tulajdonátmenetet eltávolítja a valóságos átadástól, mit pedig az Indokolás épen legerősebben akar vele hangsulyoztatni. Az 508. §. a dologi jogosult szempontjából nézi a világot, ennek helyzetét meg akarja könnyíteni, ,ezért elégszik meg a maga részéről az átadásnál kevesebbel. Ám a 625. §. és az ebben bennrejlő jogczimes dologi ügylet már egészen más szempontokat is megfontolásra ajánlanak. Ott nem csak dologi jogosulttal, hanem tulajdonjogi szolgáltatásra kötelezettel is van dolgunk ós lege non distinguente ennek is meg kell engednünk, hogy az üdvözítő 508. §-ra hivatkozhassék. Akkor pedig a „valóságos átadásnak" akár Isten hozzádot is mondhatunk, mert melyik adós lesz még hajlandó „átadni," mikor csakúgy szabadul, ha megegyezés után oly külső viszonyt létesít, melyben a megszerző a dolog felett tényleges hatalmat gyakorolhat." Ha az 508. §. irányadó a tulajdonátruházó ügyletnél, ugy többek között érthetetlen a traditió brevi manu (625. §. 2. bek.) és a constitutum possessorium (627. §.) külön kiemelése is. 18) II. k. 306-311. 1. 10) Id. h. 311. 1. Elvben, mert minek sorol fel a tidajdonátruházás (625—27.) taxativ kivételeket a valóságos átadás alól, mikor a birtokátruházás (508. §.) révén meg nem számiálhatók azon esetek, melyekben átadás nélkül is lesz a megszerző tulajdonossá? Ettől eltekintve tartalmilag is felesleges a traditió brevi manu kivétele. Ha ugyanis már megegyezéssel támogatott oly külső viszony létesítése is vezet a tulajdonjog átruházásához, melynek alapján a megszerző tényleges hatalmat gyakorolhat, mennyivel inkább az olyan megegyezéses külső viszonyé, melyben a megszerző a tényleges hatalmat már g y a k or o 1 j a is! Mindenesetre különösnek kell találnunk, hogy átadásos tulaj donátruházás szükségességéről szóljunk akkor, midőn constitutum possessorium (627. §.) és cessio vindicationis (626. §.) a kivételes esetekben, tényleges gyakorolhatást lehetségessé tevő külső viszony a rendesben (508. §.) a dologi ügyletet úgyszólván kivétel nélkül átadás-mentessé teszik. Nem kerültük azonban el az 508. §. által előidézett összes kétségeket még akkor sem, ha a rendes dologjogszerzés tekintetében belenyugodtunk is abba, hogy átadás alatt értjük a tényleges hatalom gyakorol hatását lehetségessé tevő külső viszonyt. A jóhiszemű traditió brevi manu (629. §. 2. bek.) tudniillik csak akkor vezet tulajdonhoz, ha az átruházó adta volt a dolgot a megszerző birtokába. Hasonlókép a jóhiszemű constitutum possessorium (629. §. ut. bek.) alapján a megszerző akkor lesz tulajdonossá, a mikor az átruházó a dolgot neki átadja, sőt a jóhiszemű cessio vindicationis is rendszerint kizárólag akkor szül tulajdonjogot, ha a birtokos az átruházó irányában a birtokra jogosítva van, ettől eltekintve a tulajdonszerzés időpontja a cessio vindicationisnál is az, midőn a harmadik személy a dolgot a megszerző birtokába adja (929. §. ut. el. bek.). A jogérzék is sugallja, de az Indokolás20) — bárcsak a jóhiszemű constitutumnál — is kiemeli, hogy a jóhiszemű dologjogszerzés csakis akkor felel meg a forgalom ós a méltányosság követelményeinek, tehát csakis akkor igazolt, ha „a dolog valóságos testi átadása megtörtént."2l) Szerencsétlenségre nem az Indokolás fog majd kötelezni, hanem a 629. §. szövege, mely mint az imént láttuk, még ugyanazon szófordulatokkal is él,22) mint a 625. §. A közvetlenül egymásután következő törvényhelyeken ugyanazon összefüggésben használt ugyanazon szavak pedig eltérő jelentéssel, ha ez világosan kitüntetve nincs, bármennyire ellenkezik is ez az Indokolással, nem bírhatnak, vagyis a 625. és 629. §§. megegyező szövegezéséből eltérő értelem ki nem olvasható. Ha tehát átadás a 625. §-ban azt jelenti, hogy a megszerzőhöz a dolog oly külső viszonyba lép, melyben a felett hatalmat gyakorolhat, akkor azt jelenti a 629. §. „átadása" is, hiszen „birtokba adás" az egyik átadás csakúgy mint a másik és a „birtokba adás" értelmét mindenkor csak az 508—509. §§-ból kell kiderítenünk, ha az erre irányuló figyelmeztetés nincs is zárójelbe téve, mint példáid a 625. szakaszban. Röviden mindazon kétely és határozatlanság, mindazon időbeli és tényáJlásbeli homályosság, melyet a rendes dologi jogátruházásnál volt alkalmunk az 508. §. üdvös eredményeként tapasztalni, fokozott mérvben a jóhiszemű dologjogszerzés kivételes intézményénél is felbukkan. Sőt, ha megtartjuk a Némethonból importált „gestohlene, verlorene, oder sonst abhanden gekommene Sachen" (631. §. első bek.) szép csoportját, ugy rövidebb elbirtoklást fog majd szülni az is, ha a tolvaj a jóhiszemű szerzőt bevezeti a tiüajdonos udvarába, ott neki a dolgot emphasissal megmutatja és megengedi, hogy azt elvigye, hiszen a 633. §. 2. bekezdésének egyik leggyakrabb alkalmazási módja ép a res furtivae jóhiszemű megszerzése leend, — ha ugyan leend. Túlsókat kérünk-e tehát akkor, ha az 508. §. gyökeres átalakítását óhajtjuk? Bizonyára nem! S ha nem volnának elegendők ezen óhajtás igazolására az eddigiek, ugy szabadjon utalni arra, hogy a 769. §. szerinl összes aggályaink támaszthatók az ingeik feletti haszonélvezet szerzési ügyleténél és a legtöbben a 802. §. alapján a zálogjogszerzési ügylet szempontjából is. 5. Erős változtatást igényel az 508. §. még egy más irányban is. ») n. k. 326. I. sí V. ö. Id. h. 22) „adta volt. . . . birtokába", „az ő birtokába adja", „neki átadja", v. ö. 508. §-al: „birtokába adja (átadás 508. és 509. §§.)" 11