Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 29-30. szám - Szavatosság a dolog hiányaiért. Tervezet 1431-1468. §§

MAGÁNJOGI KODIFIKÁCZIÓNK. 5 100, hanem 80 lóerejü. Miután az 1138. §. szerint a kártérítésre kötelezett nemcsak a damnum emergenst, hanem a lucrum cessanst is megtéríteni tartozik, előállhat azon eset, hogy a fenti példák akármelyikében az eladó az eladott tárgy vételárát is meghaladható kártérítésre is kötelezhető. Annál nehezebb a kérdés megoldása, mert a kártérítési követelést a Tervezet annak mérve nélkül contemplálja. Minő irányelvek vezessék akkor a birót a kártérítési összeg megállapításánál ? A fenti példák bármelyikének esetében mennyi idő vétessék a számítás alapjául? Ha a kártérítési követelés elvileg jogosultabb is akkor, midőn az eladó a dolog hibátlan voltáért jótállott, vagy még inkább, ha a hiányt rosszhiszeműen elhallgatta, akkor is súlyos következményekkel jár a tervezett intézkedés és az eladót a megengedett mértéknél jobban sújthatja, mert sokszor kicsiny dolgok nagy eredményeket szülnek és a nagy káros eredményért az eladó felelősségének a megállapítása tulszigoru, mert nem áll arányban, vagyonilag mérlegelve az eredményt, az azt előidézett okkal. Még szigorúbb a tervezett intézkedés a kereskedők és iparosok szempontjából, mert az ok és causalis nexus alapján az eredmény vagyoni egyenlősítése a kereskedőt s iparost egyenesen válságba döntheti. A mindennapi életből merített példa igazolja ezen állításomat. Ha A. megrendel egy B. czipészmesternél egy pár czipőt, A. azt viseli, bár érzi, hogy az lábát kissé feszélyezi, de mert azon hiszemben van, hogy a czipő néhány napi viselés után kitágul, nem tulajdonit annak fontosságot. Várakozásában azonban A. csalódott, mert a czipő néhány napi viselése után lába megdagadt és olyan lábbajt kapott, mely őt esetleg egy hónapig is ágyban fekvő beteggé teheti, sőt nincs kizárva, hogy lábát amputálni kell. Mindezt a kárt, mely vagyonilag mérlegelendő lesz, a Tervezet szerint a czipésznek meg kell fizetni; mert hiszen a kár az áru rendeltetésszerű használata mellett annak hiányos minőségéből származik. Ha figyelembe vesszük, hogy itt sem a dolog hibátlan voltáért való jótállás, sem rosszhiszeműség fennforgása nem szükséges, ugy még súlyosabban érinti a kereskedőt és iparost a tervezett intézkedés. E szakasz, ha másként nem, mindenesetre azzal volna módosítandó, helyesebben pótlandó, hogy a kártérítés mérve a törvényben lenne megállapítandó s kimondandó volna az, hogy a kárösszeg nem haladhatja felül az áru vételárát. Egyszersmind szabályozandó volna itt azon kérdés is, hogy jogosítva van-e az eladó, ha ő az eladott tárgyat mástól vette s a fennforgó szavatossági hiány miatt a vevőjével szemben kártérítésre van kötelezve, a folyamatban levő perbe szavatosként azt bevonni, kitől ő a hibás dolgot megszerezte; különösen fontos ez, figyelemmel a közvetítő kereskedelemre, akkor, midőn első sorban a szavatosságérti felelősség alapján a kártérítési kötelezettség a consumens vevővel szemben első sorban a kiskereskedőt éri|Joga van-e a kiskereskedőnek vagy az iparosnak, kinek a nagykereskedő hibás nyers anyagot adott el, mely azután feldolgozva, okozta a bajt, az általa megtérítendő kárösszeget, a nagykereskedőtől, ki azt tömegáruként adta el, viszont a nagykereskedőnek a gyárostól, kitől azt vette, a közben lejáró rövid elévülési időn tul visszakövetelni. Ha tekintetbe vesszük, hogy a Tervezet szerint, a mit fentebb hangsúlyoztam, sem a dolog hibátlan voltáérti jótállás, sem a rosszhiszeműség fenforgása nem szükséges, akkor e kérdések önkényt tolulnak elő s megoldást igényelnek. 1436. §. Ha a vevő, ismerve a hiányt, a hiányos dolgot teljesítésül mégis elfogadja, szavatosság alapján csak ugy támaszthat követelést, ha ehhez való jogát az elfogadáskor fentartja. A törvény szövegezése kétséget hagy fenn arra nézve, hogy minő követelést érvényesíthet a vevő az eladó ellen. Miután az 1434. és 1435. §-ok külömböző feltételezéseket vettek alapul, semmi körülmények között nem tartom megengedhetőnek a vevőnek kártéritéshezi jogát, ha ismerve a hiányt, a teljesítést, habár jogfentartással is, elfogadja, mert akkor nem annyira az eladó, mint a vevő rosszhiszeműségéről lehetne szó, a ki egyenesen gyakran a vételárt is meghaladható kárkövetelés érvényesítésére számit már az átvételnél, ha tudva a hibát, a teljesítést mégis elfogadja. E szakasznál félreértések kikerülése végett tehát utalásnak kellene lenni az 1434. §-ra, nehogy a szavatosság alapján a vevő kártérítési igényt is formálhasson az eladó ellen. 1437. §. A vevő, a ki az 1434. §-ban meghatározott vagylagos jogai valamelyikét választja, választásától mindaddig eltérhet, mig az eladó ki nem jelenti hozzájárulását, vagy a vevő keresete értelmében jogerős Ítélettel el nem marasztaltatik. E szakasz rendelkezése az adott szónak erkölcsi értékét törvény erejével igyekszik devalválni. Eltekintve ennek morális hatásától, anyagilag sem tartom helyesnek azon intézkedést, hogy a vevő tetszése szerint eltérhessen választásától mindaddig, mig az eladó ki nem jelenti a választáshoz való hozzájárulását, vagy mig a vevő keresete értelmében jogerősen el nem marasztaltatik. Azon érvelés, mely a hivatalos indokolásban a Tervezet ezen intézkedésére nézve felhozatik, egyoldalúan csak a vevő érdekét tartja szem előtt s habár elismerem azt, hogy a vevőnek az eladó irányában kifejezett választása bizonyos tekintetben az ajánlat jellegével bir, mely mindaddig, mig ahhoz az eladó hozzá nem járul, az ajánlatot tevő vevőt sem kötelezi, azonban ennek végső consequentiáit gyakorlati téren törvénybe igtatni, egy jelentőségű azzal, hogy a vevőnek az inconsequentiára és szeszélyekre törvényesen szabad tért nyitunk. A törvény átlag-eseteket van hivatva szabályozni, a generálisból kell a speciálist levezetni s nem megfordítva, fia tehát megtörténhet is az, hogy az árleszállításnak kereseti érvényesítése hosszabb időt vesz igénybe és a per folyama alatt a szavatossági hibában szenvedő tárgy még jobban elértéktelenedik, s igy a vevőt kár érné, ha kénytelen volna az általa eredetileg kért árleszállítással megérni, s nem kérhetné e helyett a vétel fölbontását, avagy ha eredetileg a fölbontás vétetik keresetbe s az eladó időközi csődbejutása a vételár visszafizetését lehetetlenné tenné, s a vevő károsodása nagyobb mérvű lehet, ha nem engednők meg neki azután az eredetileg kért felbontási akaratának megváltoztatásával árleszállitási uj követeléssel előállani: ezek azonban csak kivételek lesznek, s a törvényt nem a kivételek, hanem az általános szabály kedvéért kell hozni. Különben is a törvény főhivatása a jogbizonytalanság megszüntetése, a tervezet pedig ép az ellenkezőt statuálja, s teszi ezt a tett, de még el nem fogadott ajánlat elméleti követelményei szempontjából. Elméletileg vizsgálva az ajánlat jogi természetét, nem vonom kétségbe a consequentiák helyességét, azonban a kiindulási alap nem állja meg a tüzpróbát, mert a vevő választási joga csak hasonlít egyes vonatkozásaiban az ajánlathoz, de alapjában mégis más. A szerződési ajánlat, ugy mint azt a Tervezet 934. §-a megállapítja, időbelileg megelőzi az ügyletet. Itt azonban időbelileg követi az ajánlatként értelmezett választási jog az ügyletet. Mig a valóságos ajánlatnál az ajánlattevő teljesen szabad tetszése szerint jár el és nem kötelezi őt semmi az ajánlat tevésére, a minthogy nem gátolja őt semmi ajánlata feltételeinek megválasztásában, addig itten, ha érvényesíteni akarja a vevő az eladó ellen szavatossági igényei valamelyikét, föltétlenül szükséges, hogy egy úgynevezett ajánlatot tegyen, az önkénytes ajánlat mellett megismerjük tehát a kényszerű ajánlatot is, a melyet ha a vevő meg nem tesz, elveszti szavatossági igényét. Az ily kényszerű ajánlatot a jus variandi meg nem illetheti, módjában van a vevőnek jogai közül egyiket vagy másikat érvényesíteni, sőt ha még elfogadom azt is, hogy a vevő az eladó hozzájárulásáig jogosítva legyen eltérni az eredeti választásától, de ha már egyik vagy másik jogát keresetileg érvényesiti, akkor csak az eladó hozzájárulásával s az eladó összes költségeinek megtérítésével engedném meg az eredeti választástól való eltérést. Különben kitesszük az eladót a vexaturának, mert ha a vevő eredetileg az árleszállítás joga alapján az értéken felüli vételártöbbletet perli, azután a per folyama alatt, vagy az I-ső bírósági még nem jogerős, de a vevőre kedvező ítélet után a nélkül, hogy a per folyama alatt a tárgy értékében még jobban csökkenne, megbánja egyéni okokból az eddigi ténykedését és már felbontást választ, kérdés : mi történik a még jogerősen el nem intézett perrel, ki viseli a perben az eladónak okozott, valamint a vevő felperes javára az eladó ellen megítélt költségeket s ha azután felbontás iránt tétetik újból folyamatba a per, mi biztosítja az eladót, hogy nem-e fog a vevő a viszonyai változtával újból a felbontás helyett visszatérni az árleszállításhoz? A Tervezet és annak indokolása alapján még azt is meg kell engedni a vevőnek, hogy ha árleszállitási joga alapján