Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 27-28. szám - Harmadik személy javára kötött szerződés. Tervezet 1027-1039. §§ [1. r.]

MAGÁNJOGI KODIFIKÁCZIÓNK. 5 kell az érdekelt jóváhagyása ; igy is. úgyis szükséges a harmadiknak a szerződéshez hozzájárulni. Itt"ellenben a hozzájárulásra annál kevésbé van szükség, mert a szerződés által — a mennyiben az visszterhes — nem a harmadik van kötelezve, hanem az igéretvevő s a harmadik magából a szerződésből van jogosítva. Ezt megint többféleképen magyarázzák. Mert hogy a szerződésből a szerződésben nem álló fél szerezzen önálló s közvetlen jogot, azt a római jog emlőin táplált gondolkodás semmiképen sem akarja befogadni. Pedig nyilvánvaló, hogy a szerződést a szerződő felek akarata szerint kell megítélni; ha ez az akarat arra irányul, hogy a szerződésből a már megjelölt vagy még csak ezután megjelölendő harmadik legyen jogosítva: ugy a jogot a harmadiknak a szerződés alapján kell megszereznie. A modern elmélet az egyoldalú ígéret kötelemszülő hatályát elismervén, ebből vagy ezzel combinálva magyarázzák a harmadik javára kötött szerződést, majd ugy, hogy az nem egyéb, mint egyoldalú ígéret az igérettevő részéről, majd ugy, hogy az igéretvevő szerződésileg kötelezi az igérettevőt oly egyoldalú Ígéretre, melynek alapján ellene a harmadik fölléphet. A Tervezet azt a legszerencsésebb és minden következményeiben leghelyesebb álláspontot foglalja el, mely szerint a harmadik javára szerződés a kétágú szerződések közétartozik. Az indokolás szavai szerint: két jogügyletet foglal magában; egyik létrejön a szerződő felek közt s ez a dolog természete szerint kétoldalú jogügylet; a másikat létrehozzák a szerződő felek egyetértő akarattal (az indokolás szerint: az igéretvevő a kötelezettel egyetértőleg) a már megjelölt vagy még csak ezután megjelölendő, —már létező, vagy még csak ezután létezendő kedvezményezett javára egyoldalú Ígéret alakjában. Nehéz megérteni, hogy egy jogügylet miképen foglal magában két jogügyletet. De tán nem is szükség ezt mondanunk, hogy ugyanezen eredményhez jussunk. Egyszerűbb azt mondanunk: egy itt a jogügylet, csakhogy két külön szempontból Ítélhető meg s mindegyikből mást mutat. Egyik szempont a jogügylet keletkezése; e szempontból tekintve a jogügylet: szerződés; a másik szempont a jogügylet czélja, t. i. a harmadik kedvezményezése; e szempontból tekintve a jogügylet: egyoldalú ígéret. Szerződés a felek közt, ígéret a harmadikkal szemben. Jó megjegyezni, hogy egyoldalú ígéretként számba maga a szerződés jön. Az az egyoldalú ígéret, melyből a harmadik joga származik, nem mint a szerződés folyománya jön létre, akár magának az igéretvevőnek, akár magának az igérettevőnek akaratából, hanem létrehozza azt a két félnek a szerződésben kifejezett akarata. Hogy a szerződés ne csak szerződés legyen, hanem egyszersmind egyoldalú ígéret is egy harmadik javára — ez rendszerint elsősorban az igéretvevő akaratából indul ki; azonban nem létesülhet az igérettevő akarata nélkül. Ő sem azt igéri. hogy szerződő társának teljesít, hanem azt, hogy a megnevezett, vagy később a megnevezendő harmadiknak teljesít Mivel pedig az egyoldalú igéret nem kötelező addig, mig a kedvezményezett arról tudomást nem vett, — világos, hogy ez időpontig az ügylet felől való rendelkezési jog azokat illeti, kik az ígéretet létrehozták: az igéretvevőt és igérettevőt; de minthogy az igéreltevőre nézve igen sok esetben közömbös, kinek kell teljesítenie, — ezért és azért, mert mint láttuk, a harmadik javára kötött szerződés első sorban az igéretvevő akaratából fakad — természetes, hogy a rendelkezési jog elsőbbsorban őt illesse. A mint kettős jogügyletet mutat a harmadik javára kötött szerződés, ugy kettős a causája is. Az egyik causa alapszik a szerződő felek közötti jogviszonyon, a másik a szerződőfelek, illetve az igéretvevő és kedvezményezett közötti, jogviszonyon. Ez utóbbi causa is lehet bárminő. Jöhet létre a harmadik javára kötött szerződés, úgyis mint szerződés, úgyis mint igéret tisztán donandi causa. Például arra szerződni, hogy barátom pusztán liberalitásból ajándékozzon valamely meghatározott jótékony czélra kétezer koronát. Eszerint tökéletesen közömbös az, vájjon az alkuban — Frank szavával élve — magam haszna is megfordul-e. Ily módon a Tervezet élesen elkülöníti a harmadik javára kötött szerződést ugy az engedménytől, mint a képviselettől és a megbízás nélküli ügyviteltől. Ha mindazáltal azt a képviselet után következő fejezetben szabályozza, ez semmiesetre se jelenti azt, mintha bármely tételét a képviseletből akarná levezetni. A képviselet és harmadik javára kötött szerződés — bár fogalmilag élesen elkülöníthetők egymástól — közel rokonságban vannak. Nagyon igaz, a mit Bierman mond (i. m.), hogy az életben oly esetek is fordulnak elő, melyekben a képviselet és harmadik javára kötött szerződés közti külömbség nemcsak a kifejezésekben, hanem még a felek akaratában is elmosódik. E rokonságot is fiívelembe véve a Tervezel rendszere mellett, mely — nézetem szerint helyesen — mellőzi az általános részt, alig lehetne a harmadik javára kötött szerződés számára más helyet kijelölni. b) A kedvezményezett helyzete. A harmadik javára kötött szerződésnél három személy szerepel, t. i. a két szerződő fél mellett a harmadik kedvezményezett. Lássuk legelőbb ennek helyzetét. E harmadik, mint már emiitők, a szerződésből közvetlenül van jogosítva, -»ha ez a felek kifejezett vagy felteendő szándékának megfelel* Ugyanily értelemben rendelkezik c német polgári törvénykönyv 328. § a. Az Apáthy-féle javaslat szerint ellenben — bár a harmadik ott sem szerez minden esetben jogot — mégis ez van vélelmezve, a mint a javaslat mondja: a harmadik is követelheti a teljesítést, feltéve, hogy ennek ellenkezője a szerződésből vagy a körülményekből ki nem tűnik. De az Apáthy-féle javaslat megkívánja a harmadik hozzájárulását, mig a Tervezet nem ; az x\páthy-féle javaslat szerint a harmadik követelési jogának előföltétele, hogy ő tudomására hozza a kötelezettnek, hogv a teljesítést a maga számára követeli; ez értesítés nyomán módja nyílik a kötelezettnek, hogy kifejezze: a szerződőfeleknek nem volt szándéka, hogy a harmadik közvetlen jogot szerezzen. A Tervezet a kötelezettnek ily értesítését nem szabja előfeltételül, azért szükséges, hogy az ő kereseti joga ne legyen vélelmezve, hanem azt ő tartozzék bizonyítani. De teljes bizonyítékot követelni megint tulhajtás volna. Nagyon helyes a német polgári törvénykönyv álláspontja, mely — mig nem vélelmezi a harmadik közvetlen jogszerzését — másrészt segítségére megy a harmadiknak, magyarázati szabályokat állapítván meg arra nézve, hogy mikor kell a szerződő felek ily irányú szándékát feltenni. Tervezetünk ebben is követi a német polgári törvénykönyvet, de mig ez ily magyarázati szabályt két szakaszában (329. 330.) tartalmaz, Tervezetünk csak egyben (1028). Azért Tervezetünk mégis többet mond s szerencsésebben állapítja meg, mikor lehet e szándékot megállapítani: az igéretvevő felismerhetően abból a szándékból köti ki a szolgáltatást a harmadik személy részére, hogy róla gondoskodjék.* A német polgári törvénykönyv ily elvi kijelentést nem tesz, hanem csak az esetek felsorolásával állapítja meg, mikor kell e szándékot vélelmezni. Ez az élni megáVapitás tehát a magyar Tervezetben egészen uj és amellett rendkívül szerencsés. Tömörebben, helyesebben alig lehetett volna kifejezni azt. a mit ugy a Tervezet, mint a német polgári törvénykönyv mondani kíván. A Tervezet sem elégszik ugyan meg az elvi kijelentéssel, hanem a fontosabb eseteket elő is sorolja. A német törvénykönyvben megállapított esetek közül a Tervezetben is találkozunk az életbiztosítási, életjáradéki (s az ott nem említett : ellátási) szerződésekkel. Itt is fel van véve az az eset, ha valaki valamely dolog vagy vállalat elidegenítésével kapcsolatosan a harmadik irányában fennálló kötelezettség teljesítését igérteti meg az átvevővel; Tervezetünk ez esetben csak akkor tételezi fel a harmadik közvetlen jogszerzésére irányuló szándékot, ha a teljesítésre az igéretvevő az elidegenítés folytán képtelenné vált. Nézetem szerint helyes ez a megszorítás, sőt nyilvánvaló, hogy a német polgári törvénykönyv sem kiván egyebet mondani, mert hisz a 329. §. szerint ha az egyik fél a másik valamely hitelezőjének kielégítésére kötelezi magát anélkül, hogy a tartozást átvállalná, kétség esetében nem vélelmezendő a hitelező közvetlen kereseti joga. Már pedig még abból, hogy valaki valamely vagyont vagy vállalatot átvesz, nem következik, hogy azon vagyon vagy vállalat előbbi tulajdonosának adósságait átvállalta volna; ellenben, ha az átadó az átadás folytán a teljesítésre képtelenné vált, ugy az átvevő fizetési igéretét méltán adósság átvállalásnak tekinthetjük. A magyar Tervezet ezeken kívül még a német törvénykönyvben fel nem vett amaz esetet emliti, ha az igéretvevő a harmadikat majdani örökségére kívánja kielégíteni; méltán van ez itt kiemelve, minthogy ez az eset legalább nálunk igen gyakran előfordul. Ellenben mellőzi Tervezetünk a német törvénykönyvben fölvett donatio sub modo-t, ha t. i. a fél valamely ingyenes részletezésnél a kedvezményezettnek harmadik személy részére szolgáltatást hagy meg. Ez esetre is illik az általános elv, de azért — gyakori eset lévén — külön kiemelni nem volna felesleges. A német polgári törvénykönyv 329. ^-a egy nemleges vélelmet is állapit meg, a mit Tervezetünk — helyesen — mellőz. Ha a közvetlen jogszerzést ugy is a harmadiknak kell