Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 23. szám - Hozomány. Tervezet 112-120. §§

I. évfolyam. Budapest. 1902. június 4. >. szam. i SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL BUDAPEST, VI., Király-utcza 98 a. A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV TERVEZETÉNEK KRITIKAI FELDOLGOZÁSA MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Előfizetési ár: Eeész évre 12 kor. Félévre . . 6 „ Tartalom : Hozomány. Irta : dr. M ü 11 e r Ferencz, szegzárdi ügyvéd. — Örökbefogadás. Irta: dr. E. Nagy Olivér, pozsonyi ügyvéd— Telki szolgalmak. Irta: dr. Stassik Ferencz, nagybecskereki ügyvéd — Épületjog. Irta : Horváth Ede, sümegi kir. járásbiró. ^ Hozomány. (Tervezet 112—120. §§) A Tervezetnek 107., 108., 112., és 114. §-ai foglalják magukban a hozományra vonatkozó alapintézkedéseket. A hozomány a Tervezet szerint a nő által vagy a nőért más által a férj részére a házassági terhek könnyítése végett a házasság megszűntéig terjedő haszonélvezetre lekötött vagyon. A Tervezet helyesen nem külön definitióban, hanem az életre közvetlenül kiható rendelkezésekben domborította ki, mit ért hozomány alatt. Az osztrák polgári törvénykönyv hozományintézményét codifikálja. híven joggyakorlatunkhoz és megfelelően a hozomány természetének, mely főkép mint készpénzhozomány s főkép a kereskedők és iparosok világában szerepelvén, a házassági terhek könnyítésére szolgáló rendeltetésen kívül a kereskedelmi és ipariizlet gyakorlásához szükséges tőke rendeltetését tölti be és ekként a reá vonatkozó jogszabályok nem bírhatnak annyira sajátos nemzeti jelleggel, mint a többi családi vagyonjogi intézmény. A megkülönböztetés azon élessége, melylyel a javaslat a férj kezelése alatt álló női vagyont elválasztja a hozományul lekötött vagyontól és mely különösen a 107. S-ban jut kifejezésre, alkalmas azon jogvitáknak elvi alapon való eldöntésére, hogy valamely vagyontárgy hozománynak tekintendő-e vagy nem. Pedig e jogvitáknak termékeny talaja a közönséges életfelfogás, mely hozományt lát minden női vagyonban, mely a házasélet körén belül használtatik fel. A házasélet bensősége mellett felszínre sem juthat más felfogás a női vagyon rendeltetéséről, mint, hogy az a házassági terhekre használandó fel. E tekintetben a magyar életfelfogás semmiben sem különbözik az általános európai felfogástól és ennek daczára helyesnek kell tartanunk a magyar jog azon álláspontját, hogy a nő vagyona felett szabadon rendelkezik, mert ha a házasélet bensősége tényleg megvan, akkor ezen vagyonjogrendszer semmi bajt nem okoz, legalább a házasfeleknek egymáshoz való viszonyában nem, ha pedig nincs meg. vagyis épen azon esetekben, amikor a női vagyon jogi minősége bírói megítélés alá esik, ezen rendszer előnye minden más házassági vagyonjogi rendszer fölött szembeötlő. A kifejtettek szerint a legkevésbbé sem talál a Tervezetre Sztehló') azon kifogása, hogy nem tűnik ki belőle, mi tekintendő hozománynak. Ez a kifogás nincs kellő figyelemmel a czikkünk elején megjelölt szakaszokra, melyek kellő feleletet adnak a Sztehló áítal felvetett s megoldatlanoknak jelzett összes kérdésekre, első sorban arra, hogy miből állapítandó meg. hogy valami hozománynak tekintendő-e ? A javaslat távol áll attól, hogy csak az ügyletkötő felek által ki'ejezetten hozománynak nevezett női vagyont tekintse annak. Ezt bizonyítja a 114. §. 2. bekezdésében foglalt azon értelmezési szabály, hogy a harmadik személy által a házassági terhek könnyítése végett adott vagy igért vagyon hozománynak tekintetik, ha a körülményekbőraz ellenkező szándék ki nem tűnik. A nő által igért vagy átadott vagyonra nézve pedig az Ígéret vagy átadás i) A házassági vagyonjog a magyar polgári törvénykönyv tervezetében 36. lap. közelebbi körülményei az idézett szakasz világánál kellő támpontot fognak nyújtani arra nézve, vájjon meg van-e a terhek könnyítésére való állandó lekötés szándéka, vagy csak a 108 esete, a kezelésre való átengedés forog fenn. A javaslat inkább abban a hibában szenved, hogy — bármily helyes külömben a női vagyonnak a házasság keretén belül való elvi szabályozása — ezt a szabályozási mereven viszi keresztül a nélkül, hogy a női vagyonról való közönséges életfelfogással s ennek szükségképeni következményeivel számot vetne. így midőn vonakodik kifejezést adni azon vélelemnek, hogy a női vagyonnak a férj állal való tényleges kezelése a nő beleegyezésén alapul (optkv. 1238. §.), a melynél erősebben semmiféle vélelem nem gyökerezik az általános élettapasztalatban. Hogy maga a javaslat sem kívánja meg a vagyonkezelés kifejezett átengedését a nő részéről, mutatja az Indokolás, mely szerint »magában a hallgatólagos tűrésében a férj rendelkezésének, illetőleg a vissza nem követelésnek nemleges tényében az átengedés benne van.« A hallgatólagos tűrés fictiója lényegileg ugyanazt jelenti, mint az átengedés vélelme ha tehát ez utóbbinak nincs alapja nálunk — mint az Indokolás véli —, ugy az előbbinek sincs. Azonkívül a házasélet körén belül a nő hallgatólagos tűrésének fictiója nyilván sokkal veszedelmesebb, mert egyéb terekre való átvitel veszélyével járó, mint a vélelem megállapítása. Hasonló merev elkülönülés a közönséges életfelfogástól, hogy a nő hozományrendelő ügyletének érvénye kivétel nélkül közjegyzői okirat formájához van kötve, melyből az következik, hogy mindenütt, a hol közjegyzői okirat nincs, a nő által férjének adott vagyon a 108. §. rendelkezése alá esik, vagyis bármely pillanatban viszakövetelhető. Ez a szabály akkor, ha közvetlenül a házasságra lépés előtt vagy közvetlenül utána a nő által átadott készpénzről, vagyis a hozományrendelés tvpikus esetéről van szó, igazságtalan és félszeg. Ilyen esetben az átadás tényéről az vélelmezendő, hogy az hozományadási czélzattal történt, tehát maga az átadás — okirati, pláne közokirati forma nélkül — kell, hogy érvényes hozományrendelési ügyletet alkosson. Helyes, ha a házastelek olyan ügyletei, melvék mások közt meg vannak engedve, a közjegyzői okirati formához köttetnek (106. mert ez egyrészt a házasélet természeténél fogva külömben előálló bizonyítási nehézségek, továbbá az ilyen ügyleteknek igen gyakran színlelt volta és ezen ügyletek szokatlansága mellett megkövetelhető; de a nő által a házasságkötés alkalmával történő készpénz átadás olyannyira rendesés szokásos esete a hozományadásnak, hogy egészen felesleges ezt formához kötni még ott is, a hol a félek ezt egymás iránti kölcsönös bizalomból, esetleg a közjegyzői székhely felkeresésével járó nehézségek és költségek miatt és vagyoni viszonyaik feltárásától való idegenkedés miatt — a mi, különösen kereskedőknél, még egy titoktartásra kötelezett hivatalos személyivel szemben is érthető és indokolt — egvmásnak elengedni hajlandók. A 112. §. első mondatában e terminológia szempontjából kifogásoljuk a hozomány élvezete kifejezést. Semmikép nem indokolható, hogy a »haszonélvezet« összetett szóból éppen az »élvezet« emeltessék ki hozományra vonatkozó speciális ususfructus kifejezésére, mintha bizony arra a külömbségre, mely a közönséges haszonélvezetet a hozomány haszonélvezettől a javaslat szerint elválasztja, bármi tekintetben jellemző volna a »haszon« szónak eliminálása és a puszla »élvezeU szóval való jelzés. Sőt ellenkezőleg, miután ezt a különbséget a hozománvhaszonélvezetnek a házassági terhek viselésére szolgáló rendeltetése adja meg és ezen szempontból korlátoltatik is a javaslat 116. S-ában. itt még kevésbbé jellemző az »élvezet« szó,