Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 22. szám - Egyesités, vegyités, feldolgozás. Tervezet 619-624. §§

4 MAGÁNJOGI KODIFIKÁCZIONA. tében az e miatti kártérítést tárgyazó kiadásáról rendelkozö szabályok szeszabályokat kell alkalmazni. rint. Az előbbi állapot helyreállítása A ki a 619., 620. vagy 622. §. nem követelhető, szabályának alkalmazásánál fogva A tiltott cselekmények miatti kárjogvesztést szenvedne, az a saját térítésre való kötelezettség, valamint egyesitett dolgát el is választhatja a költekezések megtérítése és valaés elviheti. Nem választhatja el a mely berendezés lefoglalására való dolgot, ha az elválasztásból haszna jog iránt fennálló szabályok érintetnincs, ha megtérül neki az az érték, lenek maradnak. A 946.. 947. §-ok a melylyel a dolog az elválasztás eseteiben a foglalás, a birtokost a után reá nézve Urna, vagy ha az tulajdonossal szemben megillető elelválasztás által az egységes dolog viteli jog iránt fennálló szabályok megmaradó része megsemmisülne. szerint akkor is mey van engedve, ha az egyesítést nem <t fődolog birtokosa idézte elő. Szó fér nemcsak a Tervezet fentebbi szövegezéséhez, hanem ugyanannak Indokolásához is. Nézetem szerint nagyon is meggondolandó, vájjon liszlán azért, mert másutt sem veszik figyelembe az egyesülés körül történhető nem egészen tisztességes manipulácziókal. a mi polg, tkvünk is egyszerűen lultegye magát ezen a tekinteten. Jól tudom, hogy a jogi törvény némikép más megítélés alá esik, mint az erkölcsi parancs, de azt is érzem, hogy annyira még sem divergálhat a kettő, hogy egymást teljesen kiforgassa. A népnek a tulajdon szentségébe vetett hitét nem tanácsos megingatni, sőt ellenkezőleg óvatosan kerülnünk kell minden olyan szabályozási, a mely azt a hitet keltheti, hogy okkal-móddal szabad idegen tulajdonhoz is nyúlni. Azt a látszólagos előnyt, melyet ama bizonyos nemzetgazdászati tekintetek tanácsolnak, hogy t. i. a jogi szabályozás az egyesítés, vegyítés, feldolgozás következtében támadt uj viszonyhoz alkalmazkodjék, nagyon ellensúlyozza az ilyen »bevégzett tényekhez* alkalmazkodó jogi szabálvozás nyomában támadó dekadenczia az emberek erkölcsi felfogásában, mely idáig arra intette őket: ne bántsd a másét! Az a tetszetős kifejezés (Indokolás 293 1.), hogy a vesztő tulajdonos dolga a fődolog tulajdonosának javára mintegy kisajátítás alá kerül és hogv a vesztő tulajdonos részére csupán a condictio utján való kiegyenlítés marad fenn mint egyszerű és méltányos (! ? ) megoldás, inkább visszariasztó, sem mint megnyugtató, mert a kisajátítás csak az államot illette eddig a polgárokkal szemben, de nem polgárt polgárral szemben. Miért legyen kénytelen egyik polgár a másik (megengedem, hogy furfangosabb) polgár szeszélyét, önkényét, jogfosztó törekvését eltűrni? Az Indokolás (292. 1 ) azt mondja: azért, mert nem tanácsos az egész dolog jogi sorsán ilyen subjectiv mozzanatoknak döntő befolyást engedni.1) Azonban hogyan jutnak egyszerre olyan állásponthoz, hogy a jó- vagy rosszhiszeműség egészen közömbös legyen azon viszony megítélésénél, a melynek keletkezésénél az fenforgott, sőt a melyei közvetlenül előidézett? Erre is megfelel az Indokolás: mert a jóhiszeműség és roszhiszemüség határát a gyakorlatban sokszor nehéz megállapítani, meg kell elégedni azzal, hogy csak a condictio kérdésében (624. $.) bírjon befolyással, de azt a hatást nem lehet a rosszhiszeműségnek tulajdonítani, hogy az egész dolog tulajdonát szerezze meg az, a kinek bármi csekély értékű dolgát másnak a dolgával egyesitették. De hát meg se kísértsük a rosszhiszeműség megállapítását csupán azért, mert annak határát olykor-olykor nehéz konstatálni? hiszen ilyen önvallomással a tételes törvény nemcsak tehetetlenségét ismeri be az emberi furfanggal szemben, hanem ez utóbbit egyenesen felbátorítja, hogy jogtalanságot kövessen el, holott ha az ilyen jogtalanság elkövetése megnehezittetnék olyan törvényes rendelkezés által, melynél fogva az elérhető haszon sokkal csekélyebb volna a szenvedendő kárnál, a furfangos ember is a jogtalanság elkövetésétől inkább tartózkodik és habár csupán saját anyagi érdeke késztetné őt a korrekt magatartásra, mégis megóva maradna az erkölcsi princípium, a tulajdon szentsége. A rosszhiszeműség megállapításának nehézsége még nem ok, hogy egyáltalában meg se próbáljuk a bizonyítását, legkevésbbé pedig lehet egy törvénykönyvnek a feladata, hogy a polgárokat azzal biztassa, hogy meg se kisértve a bizonyítást, inkább mondjanak le jogukról, melyet érvényesíteni szándékoztak. Az én dolgom nem szűnik meg az én dolgom lenni, mert más teszi reá kezét, az idegen kéz alatt is az én dolgom marad az, res clamat ad dominum, ha nem ugy volna, a tolvajtól sem lehetne azt visszakövetelni. — Merő játék a szavakkal azt mondani, hogy az alkotórészen való jog helyébe az egész dolgon való jog lépjen, ezért nem is fogadták el a modern törvényhozások ezt az elvet — ha rosszhiszemüleg használta valaki fel az én dolgomat alkotó részül a maga dolgához, az én rovásomra g;iz') V. ö. Mugdan, Materialicn /.. Bürg. Gesetzb. III k. I!ií). 1. dagodott, ez a jogtalan tette megtorlást kivan, de nemcsak a büntető,hanem a magánjog terénis.hogy elmenjen neki is, másnak is a kedve ilyen eltulajdonításoktól; s ezért még azt sem bánom, ha a magyar polgári törvénykönyvet azért, mert nem követi e részben á modern törvényhozásokat, hanem saját polgárai jogérzületét iparkodik kielégíteni, különczködéssel vádolják vagy még czifrább epithelonnal illetik, idehaza azt teszünk, a mit jónak látunk, nem erőszakoljuk reá a mi törvényes szabályunkat más nemzetekre, de mi se fogadjunk el másoktól mindent csupán azért, mert modern és külföldi. Egyébiránt az ujabb törvénykönyvekben is találunk olyan rendelkezéseket, melyeknél fogva' a rosszhiszeműség a kártérilés kérdésénél ugyancsak tekintetbe jön. így a nálunk is érvényben volt osztrák polg. tkv. (415—419. §§), a porosz Landrecht (I. R. 9. cz. 299—323. §§.), a szászországi polg. tkv. (24(5.. 251., 252. §§.) és a zürichi polg. tkv. (639, 641. *§•). melyek mind teljes kártérítést követelnek rosszhiszeműség esetében, az első meg az utolsó pedig a tulajdon kérdésének szabályozásánál is tekintetbe veszik a rosszhiszeműséget, midőn a vétlen fél szabad választására bízzák, vájjon az egész dolgot kívánja-e a javítás megtérítése mellett megtartani, vagy pedig teljes kártérítés mellett a vétkes félnek átengedni. Az'uj német polg. tkv. Indokolásában pedig az van mondva,2! hogy legközelebb fekvőnek látszanék az olyan megoldás, mely minden volt tulajdonosnak előbbi joga helyett « mostani alkotórészen ezentúl az egész dolog megfelelő hányadán való jogot adna. akár tulajdont, akár haszonélvezést, akár zálogjogot. Ezt nagyon elfogadható eszmének tartom, csak megfelelő alakba kell önteni, hogy a fentebb kívánatosnak jelzett czélt (hogy a rosszhiszemű félnek minél kevesebb oka legyen az általa előidézett változásnak örülnie) elérjük. E végből a következő eszmemenet szolgálna zsinórmértékül. Ha az egyesitett, vegyilett, feldolgozott dolgok ismét elkülöníthetők, mindenik tulajdonos a magáét visszakapja, ugy azonban, hogy annak, a kit illet, megfelelő kárpótlás adandó. Ha az isméti elkülönítés lehetetlen a nélkül, hogy az egyik vagy másik dolog elpusztulna, vagy lényegében válloznék, a dolog az érdekeltek között közössé válik azon érték arányában, melylyel a dolgok azelőtt birtak még akkor is. ha az egyikét az egyesitett dolgoknak fődolognak kellene tekinteni. Ha bármelyik tulajdonostárs a közösséget fentfirtani nem kívánja, annak megszüntetését követelheti, a midőn a közösség keletkezésére alkalmat szolgáltatott fél kártérítési kötelezettségének megítélésénél ugyanannak jó- vagy rosszhiszeműsége kellő tekintetbe veendő. Ezek a szabályok csupán azokban az esetekben alkalmazandók, a midőn ingó dolgok, egyesiltetnek. vegyittetnek. dolgoztatnak fel ingó dolgokkal, míg abban az esetben, a midőn ingó dolgok telekkel köttetnek össze, akként, hogy a teleknek lényeges alkotó részeivé válnak, ugyanezen szabályok alkalmazása, ámbár elvileg képzelhető volna, legyőzhetetlen nehézségekbe ütközik, miért is a jogrend szempontjából tanácsosabb annak a szabálynak a felállítása, hogy a telek tulajdona az avval egyesitett ingó dologra is kiterjed, de természetesen a telektulajdonos kártérítési kötelezettségének fentartása mellett. A mondottakhoz képest a következő szövegezést javasolnám : 619. §. Ingó dolognak telekkel egyesítése esetén, minek következtében az a teleknek lényeges alkotó részévé válik, a telek tulajdona kiterjed az avval egyesitett dologra. 620. §. Ha ingó dolgok egymással olyferrmán egyesiltetnek, hogy valamely egységes dolognak lényeges alkatrészeivé válnak, a melytől többé el nem választhatók a nélkül, hogy az egyik vagy a másik elpusztulna, vagy lényegében változnék: az egységes dolog a volt tulajdonosok közös tulajdonává válik annak az értéknek arányában, a melylyel a dolgok az egyesítés idejében birtak. 621. §. A 620. §. szabálya alkalmazandó akkor is. ha ingó dolgok egymással elválaszthatatlanul összevegyittetnek, vagy összekevertetnek. Az elválaszthatatlansággal azonosnak tekintendő'. ha az összevegyitetl vagy összekevert dolgoknak szétválasztása aránytalan költségbe kerülne. 622. §. Ha a 620. és 621. §-ok eseteiben az egyik dolgot valamely jog terheli, ez a jog a dolgot helyettesítő tulajdoni hányadot terheli. Ellenben megszűnik az ingó dolgot terhelő jog a 619. §. esetében. 2) V. ö. Mugdan az id. helyen.