Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 16. szám - Örökbefogadás. Tervezet 221-248. §§ [6. r.]

I. évfolyam. Budapest, 1902. április 16. 1(>. szám. I I Jl SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL BUDAPEST, VI., Kipály-uteza 98, a. A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV TERVEZETÉNEK KRITIKAI FELDOLGOZÁSA MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Előfizetési ár: Egész évre 12 kor. Félévre . . 6 „ Tartalom: Örökbefogadás. Irta : tdr. E. Nagy Olivér, pozsonyi ügyvéd. — A dolgok. Irta: Doniján Lajos, rimaszombati kir. törvény­széki biró. — Jelzálogjog. Irta : H u f József, soproni ügyvéd. — Követelé­sek átruházása. Irta : dr. Messinger Simon, budapesti ügyvéd. — Az ági öröklés kérdéséhez. Irta: Hamar Gyula, szakolczai kir. járásbiró. y( Örökbefogadás*) (Tervezet 221—-248. §§.) VIII. A Tervezet kritikája. Általában­Polgári törvénykönyvünknek közkézen forgó tervezete az örökbefogadással kimerítően foglalkozik. A családjogi résznek jelentékeny fejezete az örökbefogadás, a melyet az Indokolás szerint is »nem mint egy uj, idegen intézményt ültet át jogunkba, hanem egy nálunk már századokra visszamenő múlttal biró, jelenleg is divó intézményt korszerűen átidomítva tart fenn, mert életképes.«*) Tény is — hisz az előzőkből eléggé meggyőződhettünk róla, — hogy az adoptio nálunk már teljesen átment a nemzet jogérzetébe. Nem bir az újdonság ingerével, de nem kell küzdenie az uj jogintézmények ellen felmerülő idegenkedéssel sem. Igaz, hogy az örökbefogadásnak, illetve külső kellékeinek tekintetében a Tervezet igen fontos eltéréseket mutat eddig fennálló jogunktól, ez azonban nem akadályozza meg annak a ténynek az igazságát, hogy az örökbefogadásnak a törvénykönyvbe leendő felvétele közszük­ségletet elégit ki. Kétségtelenül ennek kell tulajdonitanunk azt, hogy a Tervezet az örökbefogadás defiinitióját mellőzi és a vonatkozó rész tárgyalásánál azonnal in medias res bocsátkozik. Egy köz­ismert jogintézményt meghatározni és körülirni bizonyára felesleges; az a követelmény tehát, a melyet minden jó tör­vénynyel szemben támasztunk, hogy t. i. lehetőleg rövid és velős legyen, megkívánja a felesleges definitiók mellőzését. De ha a fogalommeghatározás elhagyását helyeseljük is, nem osztozkodhatunk a Tervezet szakaszonkinti összeállításá­nak a rendszerében. Majd lesz még rá alkalmunk, hogy ebbeli véleményünket az egyes §-ok tárgyalásánál bővebben kifejt­hessük ; egyelőre csak azt jelezzük, hogy egy kódexben az összes jogszabályok a jogintézmény lényege szerint kell, hogy csoportosíttassanak. Az első tehát az, hogy (feltéve, hogy a jogintézmény-fogalom meghatározása mellőztetik) megállapit­tassék az, vájjon hogyan jön létre maga az intézmény? Az örökbefogadásra alkalmazva ezt az elvet, az első kérdés az, hogy miként keletkezik az örökbefogadás ? Erről pedig a Ter­vezet 227. §-a szól. A további kérdés az örökbefogadásnak, illetve a nyilatkozatoknak feltétlensége (229. §.). Majd az érvé­nyességhez szükséges módozatok ismerete (227. és 230. í;-ok). Ez után tárgyalható az, vájjon ki fogadhat és ki fogadható örökbe (221—226. §-ok). Ezen elvek ismerete után át lehet térni az örökbefogadás jogkövetkezményeire (234—240. §-ok), ezek esetleges módosítására (241. §.), majd az örökbefogadás megszüntetésére és hatályon kívül helyezésére (242—248. §-ok). Végül a kérdéssel összefüggő egyéb viszonyok szabályozandók. A mi tehát a Tervezetben fölfogásunk szerint el van hibázva, az először is az egyes jogszabályok sorrendje, mert hisz ahhoz nem kell bővebb magyarázat, hogy a leghelyesebb beosztás az volna, ha mindenek előtt az intézmény létrejötté­*) L. az elóbbi közleményeket a 8—13. számokban. ') Indokolás a polg. trvkv. tervezetéhez I. köt 304. 1. nek módját fejtegetve, csak azután térne át a Tervezet arra hogy kik lehetnek annak részesei, valamint annak többi meg­vitatandó mellékkérdésére. De ha már a Tervezet nem követi ezt a felfogást, akkor én sem tartom czélszerünek a kritikai feldolgozásnál sem az anyag összezavarását, hanem követjük az egyes szakaszokat ugy, a mint azok szövegezve lettek. Mielőtt azonban erre térnénk, néhány vonással jellemezni kell a Tervezet által követett felfogást az örökbefogadás lénye­gét illetőleg. A magyar jog szerinti adoptiónak a fő jellemvonása — mint már többször jelezve lett — az örökössé tétel. Werbőczy óta állandóan ez a felfogás domborodott ki jogéletünkben, sőt egyáltalában a fogalom magyar elnevezése is ennek a tétel­nek az igazságát bizonyítja, Örökbefogadni bizonyára annyit tesz, mint valakit örökössé tenni; az örökbefogadás tehát oly jogintézmény, mely által örököst nevezünk. Hogy ez csak akkor lehetséges-e, ha egyébként nincs törvényes örökösünk, tehát gyermekünk, vagy pedig akkor is, ha van: erre nézve Werbőczy az ősiség elvének megfelelőleg alternative felel a szerint, hogy az örökösödés adományos vagy szerzeményi javakra szereztetik-e meg. De már a nagy jogtudós is az intéz­ményt lényegében egységesnek ismeri; akár van törvényes leszármazó, akár nincs: az örökbefogadás örökösödést biztosit. És nem találunk semminemű támaszt arra nézve, hogy az ősi magyar jognak ezt a felfogását mellőzzük. Az Indokolás ugyan azt mondja, hogy ha az örökösödési jogot — bár az örökbe­fogadási szerződés folyománya — kizárhatónak nem mondaná ki a Tervezet, akkor sok, különben nagyon kívánatos örökbe­fogadás meghiúsulhatna. »Tapasztalati tény — úgymond az Indokolás2) — hogy az örökbefogadás létesítésének nem rit­kán útját állja az, hogy a törvényes örökösödés minden módo­sítás vagy korlátozás nélkül annak a jogkövetkezménye * Tovább pedig azt mondja, hogy igen nagy százaléka az adop­tióknak maradna el a törvényes örökösödés obligatorius ki­jelentésével. Nos, ez az aggodalom alighanem túlzott. A tör­vényhozónak nem áll érdekében az, hogy az örökbefogadások számát okkal vagy ok nélkül szaporítsa. A döntő kérdés nem az, hogy sok-e az örökbefogadás egy esztendőben vagy kevés, hanem az, hogy a kinek komoly az elhatározása a vérségi kapcso­lat hiányát fietió utján egy ideális kötelékkel helyettesiteni, annak ezt az államhatalom lehetővé is tegye, még pedig mind azon jogkövetkezményekkel, a melyek a vérségi kötelékből fakadnak. Vagy van valakiben hajlam ily fictiv családalapításra, vagy nincs. Az utóbbiakért kivételt statuálni helytelen. A ki pedig egyszer elhatározta, hogy idegen emberrel családi kapcsolatba lép, az vonja le magának ebből az összes következményeket. Téves tehát a Tervezet ama lépése, a mely ősi hagyomá­nyainkkal szakítva, az örökbefogadottat az örökbefogadó után megillető törvényes örökösödési jogról ugy intézkedik, hogy azt kizárhatónak jelenti ki. Erre nézve kellő jogi vagy törté­nelmi alap nincs és igy a Tervezetbe való felvétele indoko­latlan. Az örökbefogadás másik lényeges alkatelemét, a családi kapcsolat teljességét, ezzel szemben szépen domborítja ki a Tervezet. Kimondja, hogy az örökbefogadott olybá tekintendő, mint az örökbefogadónak törvényes gyermeke; továbbá a házastársak által közösen adoptált egyén, nemkülönben az egyik házastársnak a másik által adoptált gyermeke a házas­pár közös törvényes gyermeke lesz. Felveszi a szülő család­nevét és e mellett a saját magáét csak másodsorban és akkor viselheti, ha ettől a szerződés el nem tiltotta. Ha továbbá az 2) Ind. L köt. 331. I.

Next

/
Thumbnails
Contents