Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 13. szám - A tulajdon korlátai. Tervezet 569. § [2. r.]

4 MAGÁNJOGI KODIFlKÁCZlONlv. az adományozott bánya tekintetében, hanem elveszti tulajdonjogát a vájnákban létező vájnafalazati, vajnaácsolati készülékei, berakó ácsmüvei, rekeszei és más biztosító készülékei tekintetében, amelyekkel szabadon többé nem rendelkezhetik. Ezen készülékek a bánya alkatrészeivé válnak és annak használalatára valók, aki" a bányát műveli. Ha az eredeti adományos műveli a bányát, e tárgyakat ő használjn. ha elvonják tőle az adományozott jogot: ugy elveszti nemcsak bányaművelési jogosultságát, hanem a felsorolt készülékeket is, amelyek az uj bányaművelő rendelkezésére fognak állani. A megszűnt bánva nem res derelicta, amely bárki által occupálható, hanem annak adományozása újból felkérendő. Tulajdon tárgya tehát nem a hánya, hanem csakis a bányászat folytatása által feltárt ásvány. . v Tervezet megállapítja a kisajátítás jogának anyagi alapelveit és két különböző faját különbözteti meg: 1. az egész tulajdon elvonását és pedig: a) akként, hogy a kisajátított dolog a kisajátító tulajdonává válik, 6) hogy az megsemmisíttetik, elpusztíttatik, 2. a haszonélvezet, illetve a használat időleges elvonását. A Tervezetnek legfontosabb eltérése a mai jogtól, hogV a kisajátítás jogát az ingó dolgokra is kiterjeszti. Az 1881 : XI.I. t.-cz. 9. §-a szerint kisajátítás tárgyát csakis ingatlan dolog képezheti. Az Indokolás ezen eltérést a honvédelem czéljai.a háború, a tűzvész és árviz eseteivel okolja meg. A kisajátítás fogalma alá azonban ezen esetek egyike sem tartozik. A lovaknak katonai czélra való besorozása nem kisajátítás, hanem adózás. Ha ezt kisajátításnak tekintjük: akkor kisajátítás az adófizetés is. Ez is tulajdonnak közczélokra való kényszerű átengedése. Az oly szolgáltatás, amelyre minden állampolgár egyaránt köteles és amelynek hátrányai állandóan mindannyira nehezednek: nem magánjogi természetű intézkedés. A háború az állam végszükségi állapota. Ebben az állapolban nem a törvény, nem a jog uralkodik, hanem az állam önfentartásának szüksége, mely nem ismer tekintetet. Ez abnormális helyzet amelyre előzetesen törvényt alkotni nemcsak képtelenség, hanem hiábavaló is. Bármit állapítson meg a törvény : hatálytalanná válik az a hadvezetőség parancsaival szemben Marad a tűzvész és az árviz. Ez is végszükség, de mivel nem magának az államnak végszüksége: előzetes szabályozás tárgyát képezheti, aminthogy a Tervezet 574. §-a 1) szabályozza is az ily eseteket, a nélkül, hogy szükségessé válnék az anyagi jogelveknek az 572. §-ban való kifejtése és a részletes szabályozásnak külön törvények részére való fentartása. A Tervezetnek egy másik a mai jogtól eltérő fontos határozmánya az 572. §. azon intézkedése, hogy: »a tulajdonos köteles .részbeli kártalanítás fejében, avagy kártalanítás nélkül is saját dolgának elpusztítását vagy megsemmisítését tűrni, ha stb.« A Tervezet ezen intézkedése egyenes jogfosztást jelent. Mert ha magasabb állami és a társas együttéléssel járó tekintetek meg is kívánhatják az egyes állampolgártól azt az áldozatot, hogy egyéni érdekét a köznek alávesse és eltűrje azt, hogy a törvény alapján megfosztassék attól, ami az övé: nemcsak méltánytalan, hanem veszedelmes is lenne annak a jogelvnek a törvénybe iktatása, hogy ez kártalanítás nélkül történhessék és akár a köz, akár egyének más kárával gazdagodjanak avagy védjék meg magukat az őket fenyegető károsodástól. Az 572. §-ban kifejezésre jutó anyagi elv abból indul ki, hogy a tulajdonos dolga akkor pusztítható el kártalanítás nélkül, avagy részbeni kártalanítással: »ha ez a másokat fenyegető veszély elhárítására szükséges és ha a kár, mely különben keletkezhet, aránytalanul nagyobb annál a kárnál, amely a tulajdonost a dolog elpusztítása vagy megsemmisítése által éri < Az eset tehát akkép construálodik, hogy egy harmadik Személyt veszély fenyeget, a megsemmisített dolog tulajdonosát pedig nem. Ha a veszély megy a maga rendes lefolyása szerint, akkor a harmadik személy nagy kárt szenvedhet, a tulaj*) 574. tj A tulajdonos nem tilthat el mást attól, hogy közvetlen és másképen el nem hárilható veszély elhárítása végett "az ö dolgát használja, vagy használás közben meg is semmisítse, ha az ebból eredő kár aránytalanul csekély a fenyegető kárhoz képest. A tulajdonos a használásból vagy megsemmisülésből származott kár megtérítését követelheti. Azonos a német polg. törvénykönyv 904. §-a. donossemmilyent. Most már a törvény ne csak azt engedje meg, hogy a harmadik az őt fenyegető nagyobb kárt a tulajdonos kisebb értékű dolgának megsemmisítésével elhárítsa, hanem azt is, hogy ekkép ezen dolog tulajdonosára hárítsa át az őt fenyegető kárt! Holott teljesen elég van téve mindennemű méltányosságnak, ha a harmadik személynek választás van engedve a két károsodás között. Ha azután az idegen dolog elpusztítását választja: adjon ezért teljes kárpótlást, akár az állam, akár magánszemély teszi ezt. Nagy érdeklődéssel kerestük a Tervezet ezen egyenesen monstruosus intézkedésének indokait. Az Indokolás hivatkozik az 1876 : XIV. t -cz. 8. §-ának rendelkezésére, mely szerint az egészségre ártalmas tápszerek stb. rendőrileg — még pedig kártalanítás nélkül — megsemmisíthetők. Továbbá az 1888: VII. t-cz. 33., 34., LOS—112. fainak szabályaira, melyek szerint a ragadós betegség terjedésének korlátozása czéljából a tulajdonos köteles saját állatának leölését megengedni, részint kártalanítás nélkül, részint a becsérték felének, kétharmadának vagy az egész becsértéknek kártalanításként fizetése ellenében. Ennyi az egész. Nézzük már most az Indokolás által a mai jogállapotból irányadónak kiválasztott ezen két törvény intézkedéseit. Az első "egyáltalán nem magánjogi, hanem büntetőjogi természetű rendelkezés. Szó szerint igy hangzik a hivatkozott szakasz : »Az egészségre ártalmas lápszerek, italok és edények, valamint az egészségre káros ,yagy veszélyes oly anyagok és készítmények, melyéknek tartására az illető jogosítva nincs, az előbbi § ban emiitett büntetésen kivül rendőrileg elkobzandók és megsemmisítendők « Ez tehát nem a tulajdonnak magánjogi korláta, hanem büntetés. ',peD olyan, mintha a pénzhamisítótól a hamisításra szolgáló, a gyilkostól a gyilkosság elkövetésénél használt eszköz elkoboztatik. Az 1888 : VII. t.-cz. az állategészségügy rendezéséről egyáltalán nem szolgálhat alapul arra, hogy intézkedései alapján a kártalanítás mellőzése állapittathassék meg. A törvény alapelve épen ellenkezőleg az. hogy jár kártalanítás. Nem jár kártalanítás : á) ha oly állatok, melyeknek forgalmi vagy használati korlátozása vagy elzárása mondatott ki. eltiltott használaton, vagy a részükre rendelt helyen kivül, vagy pedig oly helyeken éretnek, melyekbe lépniök eltiltatott, b) ha az állat megbetegedése a 23. §. ellenére fel nem jelentetett, c) ha a ragadós betegség behurczolása az illető állatbirtokos hibájának vagy mulasztásának róható fel. A felsorolt esetekben tehát a kártalanítási jog megvonása ismét büntetőjogi természetű, míg a 105. és 1Ó6. ^-nak az a rendelkezése, hogy »a ragadós tüdőlobban, takonykórban, illetőleg bőrféregben vagy veszettségben betegnek talált állat leöléseért a birtokos — helyesen a tulajdonos — kártalanítást nem kap, a más ragadós betegség miatt leölt állatért a becsérték fele, a ragadós tüdőlob, takony kór illetőleg bőrféreg gyanújában álló állatért szintén a becsérték fele, más ragadós betegség gyanújában álló állatért a becsérték kétharmada téríttetik meg« : távolról sem jelent részbeli kártalanítást, avagy a kártalanítás megvonását Nem egyéb cz, mint a teljes kártalanítás kiszámításának törvényes meghatározása. A törvény 108. §-a szerint ugyanis a becslés alapját az állatok közönséges értéke képezi. A becsérték tehát az egészséges állat értékének felel meg, már pedig nem igényel bővebb indokolást, hogy a ragadós betegségben szenvedő, avagy a veszettség, avagy más betegség gyanújában álló állat értéke csökkeni, míg az oly betegség miatt elpusztított állatok, amelyek a betegség folytán használhatlanokká váltak: értéket nem képviselnek. A Tervezet contemplált intézkedése tehát nemcsak a jogosság követelményeivel, hanem magukkal azon hatályban levő törvényekkel is ellenkezik, amelyek állítólag ez elvet"már megállapították. A kártalanítás mérvének meghatározásával sem érthetünk egyet. A Tervezet szerint: Áltulajdonost a kisajátított dolog tulajdona vagy használása fejében teljes kártalanítás illeti. A ma érvényben levő kisajátítási törvény szerint a kisajátítást szenvedőt teljes kártalanitás illeti meg, tehát nemcsak a kisajátított dolog tulajdona, illetve használásaért, hanem azon értékveszteségért is, amelyet a megmaradó ingatlan a megcsonkítás vagy részekre szakítás által szenved, továbbá a kisajátítás által okozott átalakítási költségekért, valamint azon