Közgazdaság és pénzügy, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 1. szám - A tíz éves fascizmus gazdasági mérlege

ti hogy az olasz nemzet újból a vezető helyet foglalja el a világon, hogy Mussolini több ízben exportcikknek nyilvánította a fascízmust, hogy a fascista Turatí és mások a Franciaországgal való leszámolást kívánták a Földközi-tenger hegemóniájáért, végül, hogy a magyar hivatalos irodalom is a bírálatmentes csodálat szemüvegén keresztül szemlélte az olasz világot. Közelebb jutunk a valósághoz, ha a felsorolt tételek ellentételeit is megvizsgáljuk. Az államadósságok és a hadikiadások révén, valamint az állami feladatkörök megszaporodása folytán az 1913/14. évi 2688 millió aranylirás állami költségvetés 1930/31-ben 5729 „ aranylirára növekedett, vagyis a közterhek Olaszországban is legalább oly mértékben emelkedtek, mint másutt. E kiadások legjelentékenyebb részét a már említett államadóssági terhek mellett a katonai kiadások teszik ki. Az utolsó költségvetési évben a hadügyminisztérium kiadásai 3149 millió papirlirára a tengerészeti ,, ,, 1615 ,, ,, a légügyi ,, ,, 779 ,, ,, rúgtak, vagyis az állami kiadások fele, évi 10 milliárd lira, a korábbi háború költségeinek fedezésére és az új háború előkészítésére szolgál, még akkor is, ha nem számítjuk hozzá a más címen elszámolt katonai jellegű kiadásokat (pl. a milicía, a rendőrség, nemzeti nevelés stb. költségeit). Jelentékeny összeg jutott szociális és kulturális kiadásokra, beruházásokra is. így 1923. óta csupán Szicíliában 3500 milliárd líráért hajtottak végre közmunkákat, az 1928/29. évi költségvetésben pedig e rovatban 2082 millió kiadás szerepel. Mindez azonban alig enyhíti annak a ténynek súlyos hatását, hogy a közterhek Itáliában is a nemzeti jövedelemnek csaknek elviselhetetlen nagy hányadát veszik igénybe! A nemzeti jövedelmet Mortara 1928-ban 75, 1932-ben 68 milliárdra becsülte, de nem kétséges, hogy az az utolsó négy évben sokkal nagyobb mértékben csökkent és így az utóbbi szám túlzott. Viszont a közterhek összegét akkor kapjuk meg, ha az állami kiadások 20 milliárdjához hozzászámítjuk az önkormányzatok, a társadalmi biztosítás, a korporációk, szindikátusok és az egyházak terheit. Ezek után nem tudjuk, miért becsülte Mortara a közterheket a nemzeti jövedelem 24%-ára, de optimistának kell tartanunk Takács 32%-os becslését is és a fentiek alapján a közterheket a nemzeti jövedelemnek több mint 40% -ára kell tennünk Ez az arány azonban egyre rosszabbodik. A rögzített közkiadások nem alkalmazkodnak azonnal az áreséshez. Pedig, ha az 1913-as árindexet 100-nak vesszük, a nagykereskedelmi áruivá 1929-től 1932. áprilisáig 130-ról 86-ra csökkent, azóta pe dig az áresés még fokozódott. Ha a megélhetési index még min-