Közgazdaság és pénzügy, 1931 (7. évfolyam, 1-10. szám)
1931 / 2. szám - Kívánatos-e a kartelbíróság hatáskörének a közgazdasági miniszter által kezdeményezett perekre való korlátozása?
58 alól, valamint a törvényezési és közigazgatási illetékek alól személyes mentességben részesül. Ez a mentesség azonban a váltókra, az utalványokra és a csekkekre nem terjed kiA Szövetkezet által kibocsátott kötvények és azok szelvényei illetékmentesek, a Szövetkezettől járó kamatok a kamatilleték alól mentesek, a Szövetkezet által nyújtott jelzálogos kölcsönről kiállított kötelezvények, nemkülönben az ilyen kölcsönökre vonatkozólag akár a Szövetkezettől, akár a kölcsönvevő/ktől kiállított egyéb okiratok is illetékmentesek. A Szövetkezetnek a törvény alapján kifejtett működéséből származó bevételei nem esnek általános forgalmi adó alá. A rokkantellátási adó fenntartása. A rokkantellátási adóról szóló 1925. évi XLVII. t.-c. hatálya az 1930. év végén lejárt. Az 1930. évi XLVII. t,-c. 14. §-a a törvény hatályát az 1935. év végéig meghosszabbította. Azután pedig a mindenkori költségvetési törvényben kell megállapítani, hogy a rokkantellátási adó a következő naptári évre fenntartassék-e és milyen adótételek, illetőleg adókulcsok mellett. Pénzügyi jogrendszerünknek céladóztatási tendenciája mellett a rokkantellátási adóval, mint állandó állami pótadóval számolnunk kell. A fényűzési forgalmi adónak a bevétel alapján történő lerovása. A pénzügyminiszter a hivatalos lap 1930 december 23-iki számában közzétett 134.300/1930. sz. rendeletével a bevétel alapján történő adófizetést kiterjesztette a gyártás helyén megadózandó fényűzési tárgyakra. A rendelet szerint a pénzügyigazgatóság (Budapesten a kerületi adófelügyelőség) kérelemre megengedheti, hogy az olyan adózó, aki a gyártás helyén megadózandó fényűzési tárgyak előállításával és forgalombahozatalával foglalkozik, az ebből eredő bevételei után járó fényűzési forgalmi adót, az általános forgalmi adóra érvényes szabályok szerint, adóbevallási ív benyújtása mellett készpénzben rójja le. Ilyen engedély csak annak az adózónak adható, aki az általa előállított és forgalombahozott fényűzési tárgyakat külön (áruszámlán vagy raktárkönyvben) nyilvántartja és az eladott fényűzési tárgyakért befolyó bevételeit is külön könyveli. Az engedélyt nyert adózó a külön felszámított és beszedett fényűzési forgalmi adóösszeg után sem fényűzési forgalmi, sem pedig általános forgalmi adót nem tartozik leróni. A rendelet január 1-én lépett életbe. Fúziós illetékmentesség. A részvénytársaságok és szövetkezetek illetékmentes fúziójának határideje 1930. évi december hó végén lejárt. A pénzügyminisztérium a Budapesti Közlöny 1930 december 23-iki 293. számában közzétett 1930. évi 7500. P. M. számú rendeletével az 1925. évi 903. P. M.