Közgazdaság és pénzügy, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 1-2. szám - A kereskedők és iparosok levélváltásainak illetékmentessége az 1850. évi ryilt parancs és a Hivatalos Összeállítás előadói tervezete szerint 1. [r.]

2 együtt további igen lényegtelen módosításokkal és pótlásokká; lehetett és érdemes is volt jobb idők bekövetkeztéig konzerválni. A törvényhozás azonban saját alkotmányos hatáskörének csodálatos alábecsülésével nem vette magának a fáradságot arra, hogy — amint az eddig történt és szerény véleményem szerint egy alkotmányos országban történnie is kell — a szükséges módosításokat maga végezze el, hanem az 1927. évi V. t.-c. meghozásával arra szorítkozott, hogy felhatalmazta a pénzügyminisztert a vonatkozó jogszabályok hivatalos összeállításban rendeleti uton való kiadására. Ezzel kapcsolatosan továbbá generális felhatalmazást adott neki oly módosítások eszközlésére, amelyek a szabályoknak 1. a változott viszonyokhoz való hozzáalkalmazása, 2. a szabályok összhangja, 3. az eljárási és büntető szabályok egységesítése, 4. á zavart keltő hiányok pótlása, 5. a már kialakult joggyakorlatnak irott jogszabállyá emelése, 6. az elavult, vagy az összeállításba bele nem illő szövegezésnek ujjal helyettesítése, végül 7. az eljárás gyorsítása vagy egyszerűsítése érdekében szükségesek. A felhatalmazásnak pozitív irányban való megkötésével azonban be nem érve, a törvény tiltó korlátozást is tartalmaz oly irányban, hogy a jelenleginél, illetőleg a háború előttinél súlyosabb terhelést akár közvetve akár közvetlenül maga után vonó bármely irányú módosítást a hivatalos összeállításba felvenni nem szabad Ezekből a rendelkezésekből világos, hogy a törvényhozó nemcsak abban akart konzervatív lenni, hogy a fennálló jogszabályokon lényeges változtatásokat nem kivánt tenni, hanem főleg abban, hogy az illeték terhét viselő állampolgárok javára lényegében csorbít.atlanul akarta fenntartani az eddigi jogállapotot, Ugy látszik továbbá, hogy ezek a rendelkezések minden ellenkező irányú tendencia meggátíására alkalmasak is Sajnos, az eredmények az ellenkezőről tanúskodnak, világos jeléül annak, hogy a törvényhozásnak soha, még a legbiztosabbnak látszó kautélák mellett sem szabad hatáskörét a végrehajtó hatalomra átruháznia. A pénzügyminiszter ugyanis, mint azt az imént emiitett felhatalmazás alapján az okirati illetékekre vonatkozóan kiadni szándékolt hivatalos összeállítás tervezetéből látjuk, megbízását a felhatalmazás korlátaira való tekintet nélkül ugy fogja fel, hogy az eddigi szabályokat mindenütt, ahol azok a terhek megállapításáról szólnak, nemcsak fenntartania, de szigorítania is kell, hogy viszont jogában áll azokat mindenütt módosítania is, ahol a bennük foglalt, helyesebben beléjük interpretált szándék maradéktalan megvalósíthatóságában csak némi hézag is mutatkozik. Különösen érdekesek ezek a hézagpótló rendelkezések, mert nyilvánvalónak látszik, hogy az ilyen „hézagok" nem a véletlenmüvei, hanem magából a rendszerből folynak s különösen olyankor, mikor közel 80 év zavartalan gyakorlata következtében a köztudatba beleidegződtek, az állampolgárokat megillető jogok birtokállományának alkatrészeivé váltak s azok megszüntetése a terheknek a törvényben tiltott oly súlyosbítását jelenti, ami