Közgazdaság és pénzügy, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 1-2. szám - Középosztály és adópolitika

19 mileg közelebb álló részéről olyan támadások érik ma is, amilyeneket csupán ez osztálynak a háborút közvetlenül követő években a mainál is kedvezőtlenebb anyagi helyzete tett teljes mértékben indokolttá. Holott — a szanálás-követelte Lótszámapasztás ellenére :— ezen a téren az uralkodó rendszer nagyjából-egészéből betartotta Ígéreteit és a közigazgatásban, közoktatásban, valamint az állami és a ma az államhatalomtól függő kommunális igazgatás egyéb ágaiban uj munkaalkalmak egész sorát teremtelte meg, a versenytársak egy részétől amúgy is törvény segítségével megszabadított hozzá közeiebi) álló intelligencia részére. Ehhez számítandó a közhatalom megnövekedett gazdasági tevékenysége és befolyása révén az állami és községi üzemek, továbbá a koncesszionált és szubvencionált vállalkozási ágak számának szaporodása, amelyek állásainak betöltésénél az államhatalomnak domináns szava van. Nem szabad elfeledkeznünk az állástalan intelligencia jelentős részének esetleg más exisztenciák rovására is elhelyezkedést nyújtó állami egyed áru ságokr ól sem. Mindezek següségével az intelligencia eme részének elhelyezkedési nehézségei, a pályaválasztási nehézségeket is beleértve, csökkentek és többek között a menekült-probléma is veszitett hevességéből. A munkaalkalmak felett való ily nagy mértékű centrális rendelkezés folytán annál súlyosabb annak a kategóriának helyzete, amely a fennmaradó, az ország megcsonkulása folytán korlátozott befogadóképességű magángazdaság-nyujtoüa munkaalkalmakban keresi elhelyezkedését, de éppen itt érezhető legkevésbbé az államhatalom segitö beavatkozása. Pedig a gazdasági válságok hosszú során az -intelligencia, sőt általában a társadalom középrétegeinek capillaritása nagyobb lett és a tülekedést növeli a más pályáról kivetettek vagy kihullottak nagy serege. Ez az áldatlan tülekedés nem csupán a munkakeresők nagy számában nyilvánul meg, hanem természetesen nyomasztólag hat a munkában levők kereseti viszonyaira is. Abból az alkalomból, hogy a magyar gazdasági élet konjunktúrájának szemmelláthatólag uj fázisába lépünk, meg kell állapitanunk, hogy a közelmúlt felfokozott beruházási tevékenysége, a forgalom megélénkülése sem teremtette meg a kellöszámu munkaalkalmakat és ebből, valamint egyéb gazdasági és társadalmi meggondolásokból kiindulva attól félünk, hogy az intelligencia eme részének elhelyezkedési problémájúi a közeljövőben még a gazdasági életnek, egy, a lehetőség és kiszámíthatóság határain belüli, maximális fellendülése sem oldhatná meg autonóm uton. Az idő nagyobb távlataiba tekintve, a fejlődés menetét szabályozó igen sok összetevő erőt kell tekintetbe vennüniv, azonban itt csupán két, általunk fontosnak tartott ellentétes irányú componens erő hatásával kívánunk foglalkozni. Az egyik a születések csökkenésének általánosan ismert tendenciája, amelyet fokoz a gazdaságilag leszorult osztály önszabályozó és a gazdasági és politikai ledönthetetlen akadályokai ezúton megkerülni óhajtó tevékenysége. Ez az osztályöngyilkosság kétségkívül a legkevésbbé kívánatos utja a megoldásnak, azonban, bár csak a második és harmadik generációban,