Közgazdaság és pénzügy, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 1-2. szám - Középosztály és adópolitika

olyan megoldás, amelynek sajnálatos megvalósulásával számolnunk kell, söt amellyel nyilván igen sokan tudatosan számolnak is. Eklatáns példája ennek már ma is, hogy a születések aránya sokkal kisebb pl. á magántisztviselőknél, mint az egyébiránt szintén nem kedvező anyagi helyzetű, de biztositottabb exiszteneiáju köztisztviselői karban. Ennek a tendenciának hatását azonban jórészt megsemmisíti az a másik tendencia, amely az alsóbb néposztályokat szakadatlanul és minden államban hajtja a még oly tultömött szellemi vagy úgynevezett szellemi foglalkozási ágakba, viszont azonban a már oda tartozókat SZÍVÓS ragaszkodásra készteti és védekezésre a fizikai munkások sorába való visszaesés ellen. E jelenség okainak vizsgálata kivül esik cikkünk keretein, de alkalmas annak bizonyítására, hogy a kihalási elmélet ez osztályban csak kevéssé érvényesülhet. Ha még számításba vesszük a kivándorlásnak a szellemi munkások szempontjából nagyobb nehézségét, söt többnyire lehetetlenségét, továbbá azt, hogy időközben az elszakított területek olyan uj intelligenciát termelnek ki, amelyek esetleges kedvező politikai változások esetén sem teszi jogosulttá a csonkamagyarországi szellemi munkások elhelyezkedését illető optimizmust, ha továbbá tekintetbe vesszük, hogy az uralkodó rendszer nálunk is társadalompolitikai célzattal olyan uj rétegeket von be a régiek mellé az intelligencia keretei közé, amelyek elhelyezkedési lehetőségei végre is beleütköznek a lakosság egyéb ágainak teljesítőképességébe és igy azok eltartása ismét csak a magángazdaságra fog hárulni: azt hisszük,, nem kell tovább bizonyítanunk, hogy a kérdés az eddiginél sokkal komolyabb és a napipolitika jelszavaitól függetlenebb megfontolást igényel. Ha a kormány a szociális statisztika idevonatkozó ágainak a statisztikai hivatal munkálataiba való beiktatásával nem teszi lehetővé a helyzet kellő megítélését és áttekintését, ezzel bizonyságát adja annak, hogy a céltudatos szociálpolitikának még csak az előfeltételeit sem kívánja megteremteni. Pedig a szociális alkotások fejlesztésének lehetnek elvi ellenzői, aminthogy nem vitatható, hogy az organikus megoldás a gazdaságpolitika sikján fekszik. De a gazdaságpolitikai célkitűzés eredményei lassan érnek és a reálpolitikának addig is számolnia kell a közhatalomtól független intelligencia fenntartásának szükségességével is. Cikkünk eddigi fejtegetéseiből következik, hogy nem kívánunk itt a magunk részéről is részletes szociálpolitikai programmal szolgálni. Célunkat elértük, ha sikerült a probléma egyik kevésbbé figyelembe vett oldalát megvilágítanunk és rámutatnunk arra, hogy a szociálpolitikai alkotások menetét nem az egyes foglalkozási osztályok organizált panaszának ereje, hanem a segítés sürgősségének foka kell, hogy irányítsa. Major Róbert.