Közgazdaság és pénzügy, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 1-2. szám - Középosztály és adópolitika

1 8 szerepet. De a szervezetek adatai is viszonylag még szűkebb térre szorítkoznak a szervezett alkalmazottak kisebb arányszáma folytán és ezek is javarészt a fővárosban tömörülnek. De a bevont rétegek adatgyűjtése is nélkülözi a helyesség egy szükséges kellékét: a kötelezöséget, minthogy az adatszolgáltatás elmulasztása vagy hibás volta természetszerűleg kevesebb szankcióval jár, mint az ipari munkásság szervezeteiben. Azok a centralizált vállalatok, melyeknek tisztviselői adatait könnyebb összegyűjteni, többnyire nyugdíjintézettel birnak és igy azokat az alkalmazottaikat, akik a várakozási időt kitöltötték, a munkanélküliség kérdése közvetlenül csak kevéssé érdekli. Az érdekelt szervezetek pedig nem számitanak arra, hogy az inflációs konjunktúra elmultával munkanélkülivé vált tagjaik a szakmába visszatérnek, velük a kontaktust sok esetben elvesztették, ez pedig adatgyűjtésük körét még szűkebbre szorítja. Megjegyzendő, hogy kimerítő szociális helyzetrajzot még az ipari munkásság munkanélküliségére vonatkozó adatgyűjtés módszerével dolgozó felvétel sem nyújtana, mivel nem vehetné tekintetbe az alkalmi munkák és a nem teljes napi elfoglaltság szociális kihatásait. Érthető tehát, hogy a kétségtelenül súlyos helyzet megítélésében és a gyógyszerek propagálásában tág tere nyilik a tájékozatlanságnak és a demagógiának. Sok minden megváltozott az utóbbi években, a probléma súlypontja eltolódott, de az inflációs évek frazeológiája megmaradt. így a napisajtó mindkét árnyalata, érthető politikai okokból, adós annak megállapításával, hogy az elhelyezkedési lehetőségek szempontjából a szellemi munkásság két többé-kevésbbé elhatárolható csoportra oszlott. Egyik csoport elhelyezkedési nehézségeit sem lehet tagadni. Azonban — nem tagadhatjuk természetesen a munkaalkalmak nem szorosan idetartozó gazdasági megfelelőségét és kielégitöségét — annak a csoportnak elhelyezkedési viszonyai, amelyre a közhatalom, helyesebben az uralkodó rendszer támogatása kiterjed, nem hasonlíthatók össze azon csoportéival, melyek e támogatás keretein kívül rekedtek. Közhely, hogy a magyar intelligencia túlnyomó része mindig függőségi viszonyban volt a mindenkori kormányhatalommal szemben, a háború óta azonban ez a függőség fokozódott. Még a tropikus szabadfoglalkozások területére is teljes mértékben áll ez a megállapítás, azonban lényegesen megnövekedett azoknak az arányszáma, akik közvetlenül és egyszersmindenkorra a közhatalomtól várják exisztenciájuk biztosítását. Különös hogy éppen az intelligenciának ez a csoportja, amelyik világnézeténél fogva a szocialisztikus gondolattól legtávolabb áll, követel az elhelyezkedési nehézségek elhárítására az államhatalomtól az államszocializmus eléggé fejlett fokát feltételező intézkedéseket, igaz, hogy nem kollektív, az összességre kiható, hanem partikuláris, csak a saját csoportúkra kiterjedő irányban. A gazdasági és politikai szempontok szoros összefonódása okolja meg talán, hogy nagyobb visszhangot éppen ennek a csoportnak panaszai és kívánságai keltenek és a statisztikai adatok alátámasztásának hiánya teszi lehetővé, hogy a kormányt e szempontból a szellemi munkásság hozzá érzel-