Közgazdaság és pénzügy, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 1-2. szám - A fogyasztás finanszírozása

25 10-én kézbesítettek. Eladó a résuére a most emiitett időben kézbesített fizetési meghagyás ellen nem élt felebbezéssel. A vevők Nagyváradon, megszállott területen laktak, részükre a fizetési meghagyás kikézbesitve nem lőn s ennek folytan az illeték velük szemben elévült. Eladó részére a fizetési meghagyást, és pedig a m. kir. központi dij- és illetékkiszabási hivatalnak a m. kir. pénzügyminiszterhez intézett jelentésében foglaltak szerint tévedésből másodszor is kézbesítették 1923. évi szeptember hó :5-én. Az, :>mlitett jelentésben foglaltak szerint az illetéknek aranykoromul való átszámításánál elnézésből az ujabb kézbesítésnek megfelelő esedékességi idő vétetett alapul s az igv B aranykorona 70 aramfillerre átszámított illetéket az eladó, aki a fizetési meghagyásnak másodizbeni kézbesítése alkalmából sem élt felebbezéssel, befizette. Az első kézbesítésnek megfelelő esedékességi idő alapulvételével az illeték 8723 aranykorona 40 fillér lett volna s így ezt a befizetett illetékhez viszonyítva, különbözet gyanánt 8716 aranykorona 70 aranyfillér marad, amely különbözet befizetésére 'a m. kir. pénzügyminiszter meghagyása folytán a kir. központi dij- és illetékkiszabási hivatal az eladót 1925 október 21-én tehát az aranykoronára már egyszer átszámított illetek befizetése után — felhívta. Ez ellen a végzés 'ellen az eladó felebbezett, a felebbezést a kir. pénzügyigazgatóság elutasította. A panaszos lényegileg azzal védekezett, hogy az ő fizetési kötelezettsége csak abban az esetben állott volna be, ha az elsősorban felelős vevőktől az illetéket kielégítési alap hiányában nem lehetett volna behajtani, minthogy azonban a kincstárnak az illeték követeléséhez való joga a vevőkkel szemben a fizetési meghagyás kézbesítésének elmulasztása folytan elévült, ennélfogva annak a jogi lehetősége is elesett, hogy az illetéket az eladótól követelhessék. Az adás-vételi szerződés megkötésekor hatályban volt 1918: XI. t.-c. 34. §-ának 2. bekezdése szerint a/. 1. bekezdésben emiitetteken kivüi -egyéb vagyonátruházási, tehát az adás-vételi szerződések utáni illetéket is elsősorban a/, tartozik megfizetni, aki azt a szerződésben magára vállalta, ily kikötés hiányában pedig a szerző, de valamennyi szerződő felet az egyetemleges fizetési kötelezettség terheli. Ugyanilyen értelemben rendelkezik az időközben hatályba lépett 1920. évi XXXIV. t.-c. 21. S-énak 2. bekezdése is. A törvény egyáltalán nem rendelkezik afelől, hogy a nem elsősorban 'egyetemleges kötelezettek fizetési kötelezettsége mikor áll be. Az 1918. évi XI. t.-c. végrehajtása, tárgyában Kiadott 1918. évi 88.000. számú pénzügyminiszteri utasításnak a fizetési meghagyást szabályozó 95. §-a, amelyet eladó fel panaszában tévesen az 19.18. évi XI. t.-éikk szakasza gyanánt idéz, 3. bekezdésében egyebek közt akként rendelkezik, hogy azokban az esetekben, amikor a törvény a behajtásra nézve sorrendet állapit meg, a fizetési meghagyásokat ugyan valamennyi fél részére ki kell adni, azonban azokban a fizetési meghagyásokban, amelyeket a sorrendben később következő fizetésre kötelezett részére adnak ki, meg kell jegyezni, hogy tőlük az illetek végrehajtás utján csak akkor fog követeltetni, ha azt az elsősorban fizetésre kötelezettől - - akit névszerint is meg kell jelölni — behajtani nem lehetne. . , .'• •, . Panaszos előadása szerint a részére kézbesített fizetési meghagyás ilyen értelemben szólt.