Kisebbségi Jogélet, 1937 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1937 / 6. szám - Semmiségi kérelem (Befejező közlemény)
Joggyakorlat a magyar nyelvű cimtáblák ügyében. Legutóbbi számunkban közöltük dr. Róth Bódog tanulmányát „A magyar nyelvű cimtáblák használata és adója" cimen. Azóta két döntésről is beszámolhatunk, amelyik az ott kifejtett álláspontot igazolja. Mivel mind a kettő legújabb keletű és az Ítélet még nincsen megfogalmazva, csak magánforrásból és a napisajtóból nyert értesülés alapján ismertethetjük őket. A nagyváradi városi tanács olyan határozatot hozott, mely szerint a két vagy többnyelvű cégtáblák után a városi adókivető bizottság nyolcszoros községi adót állapithat meg. E határozat ellen dr. Soós István, dr. Patzkó Elemér, dr. Fehér Endre és dr. Kovács Árpád ügyvédek közös keresetet nyújtottak be a temesvári tábla mellett működő közigazgatási bírósághoz. Felebbezésükben elmondották, hogy a nagyváradi városi tanács határozata ellentétben áll a közigazgatási törvénnyel, amelyik kimondja, hogy nyolcszoros adót csak abban az esetben lehet alkalmazni, ha a cégfeliratnak idegen betüfajtája van és idegen nyelven van megszövegezve. Minthogy pedig az államnyelv mellett a kisebbségi lakosság nyelvhasználata törvényileg biztosítva van, s igy a kisebbségi nyelv nem tekinthető idegennek, kérték a tanács határozatának megsemmisítését. A május 27-iki tárgyaláson a bíróság magáévá tette a felperes érvelését és kimondotta, hogy a városi tanácsnak nem volt joga a megtámadott határozat hozatalára, hanem legfeljebb szabályrendeletben intézkedhet a cégtáblák használata ügyében, de akkor is csak a törvény keretein belül. A bíróság a sérelmes határozatot megsemmisítette. A szatmári időközi bizottság rendeletileg tiltotta el a kétnyelvű címfeliratokat és csak a kizárólag román nyelven írott cimtáblák használatát engedélyezte, a közigazgatási törvény végrehajtási utasítása 10. szakaszára való hivatkozással. A határozat ellen dr. Kiss Endre szatmári ügyvéd egy kereskedő ügyfele nevében keresetet nyújtott be a kolozsvári közigazgatási táblához, amelynek II. Tanácsa 444 1937 szám alatt június 14-én tárgyalta le az ügyet. Dr. Kiss Endre kifejtette, hogy a végrehajtási utasítás 10. szakaszát nem elszigetelten kell értelmezni, hanem tekintettel kell lenni arra, hogy ez a „területi 91