Kisebbségi Jogélet, 1937 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1937 / 7-9. szám - Az ügyvédi arányszám kérdése

arról, hogy olyan áramlattal kell megbirkóznunk, mely a gonoszság ördögi magasságára heviti ellenünk a román közvéleményt, ennek irányunkban állandóan fokozódó ellenséges hangulatát véleményem szerint elsősorban csak ugy lehetünk képesek csökkenteni, ha a románság megértőbb elemeit, jelen esetben épen a demokrata román ügyvédeket küzdelmükben mindaddig támogatjuk, mig ez a küzdelem számunkra bármilyen kis sikerrel is kecsegtet. Hogyan várhatjuk el ugyanis, hogy a bennünket megbecsülni akaró román kollégáink mellettünk és érdekünkben kiálljanak, ha mi visszautasítjuk a velük való közösséget? Sokszor hallottuk a magyarságért komolyan aggódó fajtestvéreinktől, hogy a román közvélemény mai hangulatáért mi is felelősek vagyunk, mert nem indítottunk el már kezdetben kellő felvilágosító munkát román polgártársaink között, hogy ők is meggyőződhettek volna szándékaink, sérelmeink és panaszaink igazságáról és jogosságáról. Ha ez az önvád határán imbolygó tépelődés csak kis mértékben is indokolt, — ennyit pedig nem hiba beismernünk még a jövő szempontjából sem, — akkor vájjon a felvilágosítás első lépéséül nem épen azt kell választanunk, hogy először azokat találjuk meg, akik már eleve akár világszemléleti felfogásuknál fogva is, hajlamosabbak a minket megértésre ? Kétségtelen, hogy a kisebbségi ügyvédek kizárásáért folyó ádáz mozgalom a faji gondolat tulhajtásának és a faji disszimiláció eszméjének egyik szörnyszülötte, vájjon észszerü-e egy ily mozgalommal szemben emberi ősjogainkért ugy harcolnunk, hogy az ezen vagy hasonló eszmét elitélő és megvető román csoportoktól épen önmagunk disszimiláljuk saját magunkat ? Tudom, hogy nem akadhat senki közülünk, akinek a logikustól eltérő véleménye lehetne e kérdésben. Tovább menve logikai lehetetlenségnek tartom még a gondolatát is annak, hogy mi akár együtt, akár más kisebbségi polgártársainkra tekintet nélkül, kizárólag a magyar érdekek szem előtt tartásával, leülhessünk a túlzókkal a közös asztalhoz, hogy velük, esetleg alku utján is, a számarány kérdésében megegyezésre jussunk. Teljes lehetetlen! Mi ebben a kérdésben hajthatatlanok maradunk és el sem juthatunk addig, hogy a mennyiség kérdését fontolgassuk, hiszen az ilyen alkuba bocsájtkozás nemcsak alakilag volna visszataszító, hanem egyúttal 124