Kisebbségi Jogélet, 1937 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1937 / 7-9. szám - Az ügyvédi arányszám kérdése

záfüzni valónk van, hogy Botosani, amelyiket a románositás mellett szavazó kamarák közé sorol Perieteanu, tulajdonképpen azok közé tartozik, akik nem adtak határozott választ, mert igaz, hogy 46 ügyvéd aláírásával emlékirat érkezett be, amelyik szerint meg kell tiltani a kisebbségeknek a kamarába való be­iratkozását, de ugyanakkor egy román ügyvéd a mi javunkra különvéleményt jelentett be, 25 zsidó ügyvéd pedig ellenzi a románositást. Ha Máramarost, ahol szintén két emlékirat sze­repel s itt a kisebbségi emlékiratot támogatók vannak többség­ben, a határozatlan választadók közé soroljuk, ugy Botosani is ide tartozik. Ezzel szemben a határozatlan választadók közé sorolja az elnök a krassói kamarát, amelyik pedig a múltra „numerus proportionalis"-t, a jövőre pedig „numerus nullus"-í követel, ami nézetünk szerint elég határozott válasz a románo­sitás mellett. így tehát e két kamara kicserélésével a számarány ugyanaz marad). Ha e számarányhoz még hozzávesszük azt is, hogy 12 kamara nem adott semmiféle választ, valószínűleg azért, mert nem tudott egységes álláspont létrejönni, tehát a románo­sitásnak ellenzői is lehettek, akkor a határozott románositást követelő 35 kamarával szemben 31 kamara áll, amelyik nem adott választ, vagy határozatlanul nyilatkozott, vagy éppen til­takozott a románositás ellen *) Vizsgáljuk először országos viszonylatban a kérdést. Hogy szól a döntése annak az 5 kamarának, amelyik a románositás ellen foglalt állást ? A Bálti-l kamara nyolc határozati javaslata kőzött indít­ványozza, hogy minden megyében a lakosság aránya szerint határozzák meg a kamara maximális létszámát, „tekintet nélkül *) Az Ügyvédszövetség hivatalos lapjának dolgozatunk befejezése után megjelent április—május havi számában közölt adatok alapján megállapítjuk, hogy Periejeanu elnök a május 9-iki kongresszuson más adatokat hozott fel és igyekezett a kérdést a románositás szempontjából kedvezőbb színben fel­tünte ni. A lap szerint időközben még öt kamara küldötte be határozatát. Ezek : Bráila és Rámnicul-Sárat, melyek a „numerus nullus" mellett döntöt­tek, Cahul az ügyvédek zárt számának és az ügyvédi vizsgának behozatalát ajánlja, Gorj általában a románositás mellett van, törvénymódosítás*, román nyelvvizsga behozatalát és szigorúbb kiválasztást ajánl, Soroca: az ügyvédi válság nem a kisebbségeknek, ha- em az általános gazdasági válságnak tu­lajdonitható. Az alkotmány és román nemzeti törvény nem engedi, hogy ál­lampolgárok között alsóbb és felsőbb rendüség állapíttassák meg. Egyéb megoldását javasol. 101

Next

/
Thumbnails
Contents