Kisebbségi iskolaügy, 1929 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1929 / 3. szám - A bakkalaureátus 3. [r.]
4. Románia és a szomszédos országok földrajza. 5. Francia nyelv és irodalom. 6. Természetrajziak vagy fizika-kémia (a jelöltek választása szerint.) Azok a tanulók, akik nem román tannyelvű nyilvános iskolában jártak, a vizsgálatot a természettudományi tárgyakból tehetik románul, vagy az illető liceum tannyelvén. E célra a bizottságnak tagjai lesznek olyan szaktanárok is, kik ismerik az illető kisebbségi nyelvet is ugy, hogy vizsgáztathatnak e nyelven. Ha ez nem lesz lehetséges, a bizottságot kiegészítik egy vagy két tanárral, akik kisebbségi nyelven vizsgáztatnak. Ez esetben a tagok illetékessége azokra a szakokra szorítkozik, melyekre kineveztettek. A vizsgálat eredményének megítélésénél tekintetbe kell venni oly mértékben, amint a szabályzat előirja, azokat a középjegyeket is, melyekkel a jelölt a liceum felső osztályait végezte. Azok a jelöltek, kik 5 időszakban visszautasittattak, nem jogosultak többé e vizsgálatra jelentkezni. Ez a törvény életbe lép 1929 júniusi időszakból kezdve. Erre a törvényre egy pár megjegyzésünk van. Egyik az, hogy általában könnyít a jelöltek terhén, mikor a tárgyak számát kettővel leszállítja : az írásbeliek számát 3-ról 2-re (a francia írásbelit törli), a speciális két tárgy közül pedig csak az egyiket írja elő a tanuló választása szerint. A másik ez: A miniszter is, a közoktatási tanács is - helyesen — méltányosnak mondja a bizottságok oly módon való megalakítását, hogy legyenek azokban olyan tanárok is, akik ismerik a jelölteket, már mint tanulókat is. Quod uni aequum, alteri justum. Ugyanazt a méltányos elbánást élvezik-e a kisebbségi tanulók is, akik felekezeti iskolákban, tehát olyanokban tanultak, ahonnan bizottsági tagot kinevezni nem lehet? Ez a méltánytalan és egyenlőtlen megterhelés ismétlődik még egy más esetben, melyre később fogunk rátérni. A harmadik: Az 1928. évi középiskolai törvény szerint, amely a tanulmányok három féle ágazását egységessé tette, a törvényhozásnak minden logikus elgondolás szerint az lett volna a feladata, hogy a bakkalaureátusi vizsgálatot is egységesítse. És íme mi történik ? Megalkotja a törvényt s szabad választást enged a tanulónak az Írásbelinél a mennyiségtan és latin, a szóbelinél a fizika-kémia és a természetrajziak között. Mi ez, 3S