Kisebbségi iskolaügy, 1929 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1929 / 2. szám - A bakkalaureátus 2. [r.]
hunyhatunk szemet a szellem ama tevékenysége előtt, melyet intelligenciának neveznek. Ez nem hódolás egy szaki iránynak - bár véleményünk szerint ez sem volna távolról sem hiba hanem egy pszichológiai természetű szükségesség, az ifjú intelligenciájának respektálása. Az egyik erősebb a mathematikában, a másik a nyelvekben. A mai vizsgálat nem összhangzó azzal, amit az intelligencia szerkezetéről tudunk. Respektálni kell ezt a helyzetet: adjunk választást a tanulónak. Ez az elv lehetővé teszi,, hogy jobban megismerjük a tanulót. Ha aztán a maga választotta tárgyból gyenge, ez azt jelenti, hogy valóban gyenge. S ezen talán megnyugszik ő is, családja is. Ez nevelési szempontból is nagyon lényeges, mert emeli a tanuló kezdeményező szellemét és felelősségét. Az egész modern pedagógiai mozgalom az uj nevelés nemzetközi ligája körül csoportosul, melynek folyóirata a Pour l'ére nouvelle, The neiv Era, Das werdende Zeitalter. Ez a mozgalom a háború után meghódította a népeket, csak minket hagyott érintetlenül. 1927 ben Locarnoban tartotta kongresszusát, amelyen nem vettünk részt. Mi «prin noi insine pedagógiát* csináltunk, ahelyett, hogy kinéznénk, mi történik más országokban s alkalmazkodnánk a modern pedagógia elveihez és útmutatásaihoz. íme, ezért engedtük, hogy a tanuló válasszon, mert e választással jobban megismerjük őt, mintha kényszeritenők, hogy tőlünk megállapított anyagból tegyen vizsgálatot, amelyen ki van téve a véletlennek anélkül, hogy tudná, mi történik vele s anélkül, hogy lenne iniciativája és felelőssége ugy, amint kellene. íme Djuvara feltárja a helyzetet, Hanes, Ghidionescu és Costachescu vállalják a felelősséget. És feltűnő, hogy az egész részletes parlamenti és szenátusi tárgyaláson egyetlen szó sem hangzik abban az irányban, amely a feltárás konzekvenciája volna. Ha a felfogó lélek különbségei, hajlam pszichológiai adottság, mellyel számolni kell s mellyel a törvény tényleg számol is, akkor kézen fekvő volt, hogy ennek következményeit egy készülő középiskolai reformban le kell vonni. A miniszter szavaiból valamilyen reformra való gondolás ki is olvasható. Hogy azonban milyen irányú lesz az a reform, arról egyetlen szó sem esett. De a magyar és szász képviselőkön s RádulescuMotrun kivül nincs senki, aki az egységes liceum koncepcióját elhibázottnak tartaná. Pedig milyen közelről kínálkozó alkalom volt a törvény e kerülő uton létesített bifurkációját felhasználni az egységes liceum elleni hadbaszállásra. 24