Kereskedelmi jog, 1938 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 1. szám - Reklám, propaganda, ajándék a versenyjogban

1. sz. KERESKEDELMI JOG 5 Ezek ellen az ajándékozások ellen irányultak azok a, mondhatni, nemzetközi támadások, amelyek egy az ajándékozás megakadályozására alakult Nemzetközi Ligához vezettek. Azelőtt az volt a szabály, hogy az ajándékozás általában véve megengedett és csupán a kísérő körülmények teszik azt meg nem engedetté. így a nagyszámú irodalom hivatkozása helyett a m. kir. Kúriára hivatkozhatunk, amely P. IV. 652/1933/23 sz. ítéletében kimondja, hogy: „ . . . az állandóan követett joggyakorlat értelmében az ajándékozás önmagában véve nem tekinthető meg nem engedett versenycselekménynek, azonban a Tvt. 1. §-ában foglalt általános rendelkezés folytán ilyennek minősül akkor, ha megvalósítja azokat az ismérveket, amelyek a versenyt az üzleti tisztességbe és általában a jó erkölcsökbe ütközőnek teszik." Ezzel szemben az újabb versenytörvények, sőt azok a törvények, amelyek egyenesen az ajándékozás tárgyában hozattak, az ellenkező álláspontot foglalják el. Az ajándékozás ellen hozott újabbi törvények az ajándékozást általában tilalmazzák; így újabban a németbirodalmi 1933 V. 12-i törvény, az 1934 októberben életbelépett osztrák ajándékozási törvény, az 1935-ben életbelépett cseh-szlovák ajándékozási törvény. Mindezek a törvények azonban annyi kivételt állítanak fel az ajándékozási tilalom alól és a törvényeket olyképpen indokolják, hogy mindezekből kiderül, hogy az ajándékozásnak csak azokat a módjait akarják tilalmazni, amelyek a fenti szempontok szerint eddig is tisztességtelen versenyt képeztek; és kiveszik az ajándékozási tilalom alól azokat az ajándékozásokat, amelyek mint az üzleti életben elmarad hatatlan reklám és propaganda velejárói annyira elterjedtek, oly általános üzleti szokást képeznek, mert éppen annyira szükségesek, hogy tisztességtelen versenynek nem voltak deklarálhatok. Ilyeneknek tekintik az ajándékozás elleni törvények az üzleti figyelmességeket, a reklámtárgyakat és a szokásos készpénz- és árurabattot.* Mint fentebb említettük, a budapesti kir. Törvényszék a reklámot az üzleti élet nélkülözhetetlen velejárójaként tekinti és nem kifogásolja, hogy a vállalat csekélyebb értéket képviselő tárgyakat a vállalat, illetve a gyártmány reklámjaival ellátva, utóbbiak ismertté tétele végett akár rendszeresen osztogatja. A Törvényszéknek ez az állásfoglalása annál érdekesebb, mivel a m. kir. Kúria egy szintén nemrég hozott ítéletében (P. IV. 698/1937/84) ezzel ellentétes álláspontot foglalt el, midőn kimondta, hogy „az ilyen jel* Lásd mindezeket: Isay—Mettetal: Intcrnationalcs Wettbcwerbsrecht. 95. 357. 467. old. legű ingyenes juttatások mint u. n. üzleti figyelmességek az üzleti tisztességgel nem ellenkeznek, de csak akkor, ha azok alkalomszerűek és rövid ideig tartók. Az oly ingyenes juttatás azonban, amely állandóan, rendszeresen történt, a juttatás csekély értéke esetén is elveszti a megengedett üzleti figyelmesség jellegét és tiltott ajándékozássá válik, mert az ítélet szerint, — az ingyenes juttatást a tisztességes üzletvitel köréből nem az adott tárgy kisebb vagy nagyobb értéke, hanem elsősorban a juttatás rendszeressége zárja ki." A Kúriának ez az újabb állásfoglalása, — amely talán a pernek a felek részéről nem teljes előkészítéséből eredhetett, midőn ez a kérdés csupán egy sem ténybelileg, sem jogászilag elő nem készített viszontkereseti kérelem kapcsán szinte incidentaliter döntetett el, — nem képezi a Kúria eredeti állásfoglalásának egyenes folytatását. Mert bár a Kúria fent hivatkozott P. IV. 652/933. számú ítéletében is akkor tekinti az ajándéko/Ast tisztességtelen versenynek, ha az „állandóim, rendszeresen, az áru szolgáltatásával együtt, ennek értékéhez arányosítva, a kisebb figyelmességeket meghaladó értékek szolgáltatásával, különösen az ajándékozás előzetes hirdetése mellett történt", a Kúria ebben az ítéletben a tisztességtelen versenyt képező ajándékozás ismérveit kumulative állapítja meg, vagyis amennyiben ezek az ismérvek együttesen fennforognak. A fenthivatkozott újabb ítéletben azonban a Kúria a tiltott ajándékozás ismérvének tengelyévé a rendszerességet teszi. Szerény, de határozott véleményünk szerint azonban a Kúria ezzel az elhatározással túlment az ajándékozási tilalom fent ismertetett és valamennyi állam törvényhozásának alapját képező okokon és nem találja hasonmását egyetlen európai törvényben vagy gyakorlatban sem. Sőt még a P. IV. 652/1933. sz. kúriai ítélet is abban jelzi a tiltott ajándékozás indokát, hogy: „az ilyen ajándékozás egyrészt az áru valóságos értéke tekintetében téves képzetek előidézésére, másrészt ezen az alapon az ily ajándékokat nem szolgáltató versenytárs árkalkulációjában való bizalom megrendítésére alkalmas." Vagyis teljes mértékben osztja azokat az okokat, amelyeket fentebb ismertettünk. Ahol azonban ezek az okok hiányoznak, mint pl. az apró reklámtermészetű figyelmességekben, amelyek sem az áru olcsóbb voltában való hitet nem alkalmasak előidézni, sem pedig a versenytárs árkalkulációjában való bizalmat megrendíteni, hanem amely tárgyak egyszerűen figyelmességeket, u. n. „Kundenbelohnung"-ot képeznek, s a melyek gazdasági értékkel nem bíró tárgyak, amelyek az üzleti forgalom tárgyát