Kereskedelmi jog, 1938 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 2. szám - Az új német és svájci részvényreform magyar tanulságai. 1. [r.]

L8 KERESKEDELMI JOG Az új német és svájci részvényreform magyar tanulságai Irta: Kuncz Ödön. Az 1937. esztendő két olyan organikus részvénytörvényt' hívott életre, amelyek mellett az immár kerek 60 esztendő óta vajúdó magyar reformmozgalom nem mehet el szótlanul. Az 1937 január 30-áról kelt német „Aktiengesetz" (idézve: NR.) irányelveivel már foglalkoztam ennek a lapnak hasábjain (1. K. J. 1937. évf. 5—6. sz.). Tanulmányomnak a végén hivatkoztam azokra a lépésekre is, amelyekkel az 1936 december 18-ról kelt és 1937 július 1-én életbelépett svájci törvény (Bundesgesetz über die Revision der Titel XXIV. bis XXXIII. des Obligationenrechts; idézve Sv.), az 1881. évi kötelmi jognak a Kt-nél is primitívebb részvényjogi szabályozásától merészen eltávolodott. Ez alkalommal megkísérlem a két jogalkotás párhuzamba állítását, szemlét tartva azoknak egynéhány alapvető rendelkezése felett. * I. A két törvény két diametrálisan ellentétes társadalmi és gazdasági irányeszme légkörében született meg. A svájci az individualizmus és a tiszta demokrácia talajából nőtt ki, amiket fejlődésükben nem zavartak meg sem a világháború, sem a még szörnyűbb „béke", sem a társadalmi osztályok gyűlölete, sem a mindent újból kezdeni és értékelni akaró világnézetek. A német törvény mögött a nemzeti szocializmussal vallott erkölcsi rend és világnézet' áll. Nem is mint egyszerű „alapelv" avagy „irányeszme", hanem mint dogma: „hittétel". A „Gemeinnutz geht vor Eigennutz" „hittétel" határozott irányt szab a gazdaságpolitikának is, mert eltünteti a magánérdek és közérdek (a magánjog is közjog) közötti éles határvonalakat és az egyéniség, az egyéni szabadság helyébe a népközösséget, az általános jólétet állítja: „Über dem Recht der Einzelnen steht das Recht der Volksgemeinschaft auf Lében in Éhre und Freiheit, das Recht des ganzen Volkes auf Förderung des allgemeinen Wohlstandes und Pflege seiner kulturellen Güter", jelenti ki 1937 január 25-én tartott heidelbergi előadásában (Abschied von BGB) Schlegelberger Ferenc, a német részvényjog kiváló kodifikátora. Az elindulás, az eszmei tartalom e két ellentétes pólusa azonban korántsem tették a két törvény rendelkezéseit annyira különbözőkké, amint azt várni lehetett volna. Kétségtelen, hogy a Nk. 70. §-a szokatlan és újszerűen ható lendülettel jelenti ki, hogy „az igazgatóság saját felelősségére úgy köteles a társaságot vezetni, amint azt a vállalat és alkalmazottainak érdeke és a nép és birodalom közhaszna követelik". Tagadhatatlan továbbá. hogy a 77. § III. és 98. § IV.-ben foglalt ren delkezések (az igazgatóság és felügyelőbizott ság tagjai részére biztosítani kívánt nyereség részesedésnek kellő arányban kell állania a; alkalmazottak érdekét vagy a közcélt szolgák kiadásokkal. . . E rendelkezések megtartásá az államügyészség (!) keresettel kényszeríthet ki) ellentétben állanak a korlátlan szabadsá got élvező „magánvállalkozás" fogalmával Végezetül talán túlságos lendülettel és szokat lan szövegezéssel lobogtatja meg a közérdek fölényét a magánérdek felett a 288. §., amidőn ieloszlatandónak jelenti ki azt a rt.-ot, amely a közjót veszélyezteti, különösen vezetőinek a törvénybe vagy a felelősségtudatos gazdasági vezet'és alapelveibe durván beleütköző magatartásával. Ha azonban arra gondolunk, hogy a vállalat érdekének előtérbe állítása egyáltalában nem negációja a gazdasági szabadság irányeszméjének (ezt lépten-nyomon megteszi a liberális Kt-t alkalmazó magyar bírói gyakorlat is), hogy a vállalat érdeke végeredményben szintézise a részvénytársaság prosperitásában egyaránt osztozkodó valamennyi jogos érdeknek (a részvényesek, a hitelezők, az állandó alkalmazottak és last not least, a maga jólétét a virágzó vállalatoknak köszönő állam érdekének is), hogy a tiszta nyereség egy részének munkásjóléti és közjótékonysági célokra való fordítása önként érthető erkölcsi gesztusa valamennyi komoly részvénytársaságnak és végezetül, hogy a közérdeket veszélyeztető, törvényellenes működést kifejtő részvénytársaság feloszlatásának lehetősége a legdemokratább államokban is fennforog (i. az északamerikai és angol jogot), — akkor aligha minősíthetjük a NR. most felsorakoztatott rendelkezéseit a kapitalista részvénytársaságot lényegében átalakító vagy éppen eltörlő újításoknak. Mert ha a kétségtelenül liberális eszmekörben fogant Sv.-t alaposabban átlapozzuk, akkor itt is akadunk szép számban olyan rendelkezésekre, amelyek a tiszta haszonelv enyhítését, a kapitalizmusnak erkölcsi elvekkel megnemesítését és a gazdasági vállalkozásoknak a közérdek síkjára felemelését ambicionálják, így a 624. c. III. utal arra, hogy a parin felüli kibocsátásból eredő többletet jótékonysági célokra is lehet fordítani; a 673. c. részletesen szabályozza azokat a vállalat alkalmazottainak és munkásainak jólétét előmozdító alapokat, amelyeknek létesítését az alapszabály előírja, és a 674. c. felhatalmazza a közgyűlést arra, hogy a tiszta nyereségből ilyen alapokat létesítsen vagy támogasson, sőt egyéb jótékony célokra is adakozzon (!), még akkor is, ha az alapszabály az ilyen célok támogatásáról nem rendelkeznék! De a Sv. — szemben a NR.-el — indokoltnak látta egynehány rendella •zés felállítását az olyan részvénytársaságokra nézve is. amelyek átmenetet jelentenek