Kereskedelmi jog, 1938 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 10. szám - Nemzetközi csekkmagánjog

10. sz. KERESKEDELMI JOG 143 A fellebbezési bíróság ugyanis a Kt. 326. §-ának 2. bekezdésében foglalt szabály értelmezése melleit csupán annak helyes alkalmazási körét határozta meg. Rámutatott arra, hogy az a szabály, hogy ha a szerződés oly pénznemről szól, mely a teljesítés helyén forgalomban nincs, a fizetés a teljesítés helyén a lejárat napján jegyzett árfolyam szerint országos pénznemben történik, a gazdasági élet és forgalom rendes folyamatát tartva szem előtt, a teljesítés kérdését oly időben szabályozta, midőn a különböző államok pénznemeinek ériéke, a teljesen jelentéktelen napi áringadozástól eltekintve, állandó volt. Ez pedig egyik félre nézve sem jelentett számbaveheiö különbséget, tehát nem befolyásolta a kötelem tartalmát az, hogy a teljesítés melyik állam pénznemében eszközlendő, vagyis a Kt. 326. §-ának 2. bekezdése egészen más jogi tényállást tartott szem előtt, mint amely ennek a pernek az eldöntésénél irányadó. A svájci frank nevezetesen a betét elhelyezése után nem a gazdasági élet rendes folyamatában, hanem gazdasági kényszerűség folytán alkotott törvényes szabályozás következtében csökkent értékének jelentékeny részével, ez az értékcsökkentés pedig a kötelemben meghatározott szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyensúlyát és a teljesítés követelésére jogosult félnek ehhez fűződő érdekét már a kötelem tartalmát megváltoztató mértékben érinti. Ezzel az értelmezéssel a fellebbezési bíróság egybehangzóan döntött a m. kir. Kúriának azzal az állandó gyakorlatával, amelv szerint azokban az esetekben, ahol a felek akár kifejezett, akár ráutaló tényekben nyilvánuló megállapodással nem rendezték a teljesítés kérdését, a kötelem kirovó pénznemének az ebben a perben is szereplő rendkívüli értékcsökkenése esetére, ily értékcsökkenés esetében nem a Kt. 326. §-ának 2. bekezdésében foglalt idézett jogszabály, hanem a teljesítésnek a fellebbezési bíróság által felhívott általános szabálya alkalmazandó. Nincs ebben a kérdésben jelentősége az alperes felülvizsgálati kérelmében felhozott annak a körülménynek, hogy egyes külföldi törvénvhozások akkor alkottak a magyar Kt. 326. §-ának 2. bekezdésében foglaltaknak megfelelő szabályokat, mikor a gazdasági élet már rendkívüli válságokon esett keresztül, mert a Kt. 326. §-ának 2. bekezdésében foglalt szabály értelme független az idegen országok vonatkozó jogszabályainak alkotásánál esetleg szerepet játszott körülményektől, és a gazdasági élet követelményeinek helyes megítélése, az ügyleti felek szembenálló érdekeinek méltánvos figyelembevétele ennek a szabálynak a kifejtettektől eltérő értelmezésére nem is vezethet. Szolgálati viszony 116. A kőművesiparban megállapított legkisebb munkabérek nem vonatkoznak azokra a munkaadókra, akik a kőművesmunkát nem önálló termelőágként végzik, hanem azt munkaegyesítés vagy házilagos munka címén végeztetik. (C. P. II. 2573/1938. sz. a. 1938 szept. 15-én.) A munkaviszony egyes kérdéseit szabályozó 52.000/1935. K. M. sz. rendelet volt érvényben. A 1937:XXI. tc. életbelépése előtt a törvényes felhatalmazás alapján kibocsátott és 1935. évi június hó 29-én hatályba lépett 6660/1935. M. E. számú rendelet és annak felhatalmazása folytán kiadott 6660/1935. M. E. sz. rendelet 2. §-a értelmében a kereskedelemügyi miniszter (utóbb pedig az iparügyi miniszter) addig is, míg az ipari (kereskedelmi) munkavállalók legkisebb munkabérének megállapítását törvény nem szabályozza, olyan iparágakban, amelyekben a munka zavartalanságának biztosítása szükséges, a legkisebb munkabérek megállapítását az érdekelt miniszterekkel egyetértve szabályozhatja azoknak az elveknek az érvényesítésével, amelyeket az 1928. évben Genfben tartott nemzetközi munkaügyi egyetemes értekezlet által a legkisebb munkabérek megállapítására vonatkozó eljárások tárgyában tervezet alakjában elfogadott nemzetközi egyezmény becikkelvezéséről szóló 1932:XIX. tc. lefektetett. A 6660/1935. M. E. és 52.000/1935. K. M. sz. rendeletek tartalmából és azok keletkezéséből megállapítható, hogy azok nem magának az ipari munkának díjazását, hanem az egyes iparágakban alkalmazott munkavállalók legkisebb munkabéreinek a meghatározását kívánták szabályozni. Az idézett rendelet alapján az iparügyi miniszter 13.177/1935. XIII., majd 43.488/1936. XIII., utóbb 21.607/1937. XIII. számú rendeleteivel megerősítette a kőművesiparban fizetendő legkisebb munkabérekre vonatkozó — és az illető iparágban működó munkaadói és munkavállalói érdekeltségek bevonásával hozott — bizottsági határozatokat. Ezeknek a határozatoknak a hatályát azonban nem terjesztette ki azokra a munkaadókra, akik a kőmívesmunkát nem önálló termelési ágként végzik, hanem azt munkaegyesítés vagy házilagos munka címén végeztetik. Ezeket a munkaadókat tehát nem lehet kőmívesipari munkaadóknak és az általuk foglalkoztatott munkavállalókat kőmívesiparban alkalmazottaknak tekinteni, és ekként a nekik fizetett bér sem tekinthető a kőmívesiparban fizetett bérnek. A m. kir. Kúriának ezt az értelmezését támogatja az ipariigvi miniszter állandó gyakorlata is. (3102/1937. XIII., 40.948/1936. XIII., 43.705/1936. XIII.) Minthogy ezek szerint az idézett rendeletekkel megerősített legkisebb munkabérek nem vonatkoznak az alperesre, aki a maga gépgyári és vasöntő üzemében a felperes kőmívest házilag végeztetett kőmívesmunkára alkalmazta: ennélfogva a felperes nem követelheti a részére fizetett munkabéreknek a kőmívesiparban megállapított legkisebb munkabérekre való kiegészítését és a túlórák magasabb díjazását. Kényszeregyessés: 117. A 850/1931. M. E. sz. rendelet 11. §-ának arra a rendelkezésére figyelemmel, hogy az eljárás befejezetté nyilvánítása előtt a kény.szeregyességi eljárás bíró.ságnál lehet végrehajtási kérelmet előterjeszteni, amely bíróság a szükséges periratok beszerzése után az érdekelteknek tárgyaláson való meghallgatása után határoz. — a m. kir. Kúria ezúttal is, — amint ezt már a Pk. VII. 4554/1933. és Pk. VII. 5493/1433. számú határozataiban is kimondotta, — azt az álláspontot foglalja cl, hogy a ke. eljárás befejezetté nyilvánításáig a kielégítési végrehajtás elrendelése kérdésében a kényszeregyességi eljárás bírósága hivatott eljárni, még akkor is, ha a végre-