Kereskedelmi jog, 1938 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 10. szám - Grosschmid: Kereskedelmi jog és köztörvény

10. sz. KERESKEDELMI JOG 137 elválaszthatatlan alkateleme magának az ügyletnek, bizonyos mértékig bennrejlik a kereskedelmi forgalom ügyleteiben és ezért kell ezeknél az ügyleteknél meglazítani a köztörvényi kötelem merevségét abból a célból, hogy nagyobb és szabadabb mozgást biztosítson az ügyleti fél részére arra az esetre, ha a szolgáltatás véghezvitele a teljesítési időponton belül nem következik be. A kereskedelmi forgalom és így az e körben létrejött ügyletek nem tűrik a merev megkötöttséget, életelemük a szabadabb mozgás és a viszonyok változásához való könnyebb, gyorsabb alkalmazkodás. Ezért adja meg a Kt. 353. §-a is az eladó késedelme esetén a vevő szabad választása szerint azt a hármas jogot, amelyek közé a felváltó kártérítés és az ügylettől való elállás is tartozik. Megadja arra való tekintet nélkül, hogy a vevőnek ki kellene mutatnia az eredeti szolgáltatással szemben az érdekmúlást, vagy pláne a lehetetlenülést (köztörvényi előfeltétel), mert minden kereskedelmi ügyletben bennrejlőnek tekinti az érdekeknek ezt az érzékenységét és gyors változandóságát. Mielőtt továbbfűznénk e gondolatokat, álljunk meg egy pillanatra egy másik gondolatnál. ,, . .. a kötelmi jog kodifikálása veszélyezteti annak hajlékonyságát." (III. k. 1043. oldal.) Ezt olvassuk a Fejezetek vonatkozó helyén. Si licet parva componere magnis . . . engedtessék meg egy kis elkalandozás a tárgykörtől. Felkaroljuk ezt a megállapítást, hogy szembehelyezzük azokkal az ellenfelfogásokkal, amelyek köztörvényi jogunk kodifikációját nemcsak állandóan sürgetik, hanem azt a jó igazságszolgáltatás és egyöntetű bírói gyakorlat szempontjából elengedhetetlennek, halaszthatatlannak mondják és nagyfokú mulasztást látnak abban, hogy az Mtj. még mindig nem kodifikált törvény. Én, aki ezt az álláspontot nem osztottam és nem osztom, az idézetet sokkal többre tartom egy argumentum ad hominemnél. vagy mondjuk tekintélyi érvnél. Ebben Grosschmid fejtegetéseinek egy leszűrődött alapigazságát látom, melyre ő konstrukcionális és jogalkati boncolgatások folyamán jutott. Nem egy olyan problémát vet fel, amelynek helyes megoldása beleütközik az általa bírált különböző tételes törvényszabályokba, így jut rá annak felismerésére, amit az idézett rövid mondatban fejez ki. A kodifikált törvény tehát nem olyan szintig tejfel, amint azt sokan beállítani szeretik és ha tagadhatatlan is az, hogy forgalombiztonsági szempontból nagy előnyei vannak, másrészt époly kevéssé vonhatók kétségbe az eseti döntések szempontjából a vele járó nagy hátrányok. Ezért tartom sok szempontból oly szerencsésnek jelenlegi jogállapotunkat, amikor joganyagunknak megvan a maga szilárd váza az Mtj-ben, amely azonban mégis lehetővé teszi az esetekhez való simulást, vagy amiként Grosschmid mondja, a hajlékonyságot. Éppen a gyakorlati jogász tudja ezt az előnyt kellőképpen értékelni. Szoros összefüggésben áll ez a kérdés azzal a felismeréssel, amely refrénszerűen tér viszsza a Fejezetek legkülönbözőbb helyein, amikor szembeállítja a jogalkati, jogszerkezeti vizsgálatokból levont eredményeket a jogsugalom, jogérzet, intuíció stb. követelményeivel. És valahányszor ez a szembeállítás, vagy öszszeütközés megismétlődik, mindig az utóbbi kerekedik felül. A formális jog soha nem győzedelmeskedik. Sőt, ha kell, egyenesen áldozatául esik a jogsugalom érvényesülésének. Grosschmid alkotásainak és nagyságának az egyik legkimagaslóbb értéke és ez az, amit elsősorban át kell vinni a jogászgeneráció és főleg a gyakorlat embereinek tudatába. „Mondanom sem kell, hogy magában véve az, hogy valami discrepancia, még nem jelenti azt, hogy az helytelenség. A jogban lehetnek darabosságok, következetlenségek, amelyek a jogérzetnek megfelelnek. Ami elengedhetetlen, hogy ezt (miként az élő fában a görcsöket) felösmerjük." (III. kötet 1032. old.) Ez húzódik át vezető gondolatként mindenütt, ahol ilyen önellenkezések, vagy következetlenségek mutatkoznak és sehol egy pillanatig sem habozik a megoldás körében azzal, hogy ott keresse meg az igazságot, ahol az az ember természetében és jogérzetében megtalálható. Lehet és előfordul, hogy ez talán túlzásba is megy. Túlzásba a forgalombiztonság rovására. Nem kell messze keresnünk ezt a kört, csak gondoljunk a telekkönyvi bizalom és kétszeri eladás nagyszerű példáira, melyeknél a jogsugalmat olyan exakt, oly zárt jogszabálykörrel szemben is diadalra juttatta, mint a telekkönyvi rendszer. Hogy miképen tört magának utat bírói gyakorlatunkban a jogérzetnek ez az ellenállhatatlan ereje, azt mindannyian tudjuk. De térjünk csak vissza tárgyunkra. „. . . köztörvényünk szerint a vevő az eladó késedelme okán szabályképpen jogosítva sincsen az elállásra". (III. kötet 1044. oldal) „Kimutatom előbb a jogérzetből. Azután kimutatom az obligáció jogalkata alapján". (III. kötet 1041. oldal) A létszaki szabályok ezen különbözőségében látja Grosschmid a ius commerciale propriumot, szemben a köztörvényi jog szabályaival. Bár nem kerülték el figyelmét azok az eltérések sem, melyek u. n. szakjogi felelősség és ezek között a kereskedelmi jogi és a közönséges felelősség között fennállanak (1. 126. §), a súlypont mégsem ezekben a speciális szabályokban, hanem a létszaki