Kereskedelmi jog, 1937 (34. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 4. szám - Megjegyzések a P. IV. 2860/1936. sz. kúriai határozathoz

50 KERESKEDELMI JOG 4. SZ. esetében a sértettnek joga van a szerződési nyilatkozat megtámadása helyett a sértőtől a tiltott cselekményekre vonatkozó szabályok szerint kártérítést követelni." Feltétlenül helyes az idézett szakaszban megnyilvánuló jogelv, mert hiszen a gyakorlati élet számos tapasztalata azt mutatta, hogy az eredeti érvénytelenség alapján való megtámadás folytán bekövetkező in integrum restitutio nem eléggé hatályos ama érdek megvédése szempontjából, melyet a megtévesztő fél jogellenes cselekményével megsértett. Relációba hozza a fenti kúriai ítélet a továbbiakban az előbb idézett és lényegileg a magánjogi javaslat 1007. §-án alapuló jogszabályt a KT. 349. §-ával, mely tudvalevőleg azt mondja ki, hogy ,,a vevő azon kifogással, hogy az áru a kikötött, vagy törvényi kellékeknek meg nem felel, nem élhet, ha a hiányokat az átvételtől számítandó hat hó eltelte után fedezi fel, vagy ha az eladót a hiányokról az átvételtől számítandó hat hó alatt nem értesíti, továbbá, hogy a vevőnek a hiányokra alapított kereseti joga az eladó ellen az átvételtől számítandó hat hó alatt elévül". Ezek szerint tehát érvényre jut az az egyedül helyes álláspont, melynél fogva a KT. 349. §-ának egyébként is számos vonatkozásban kifogásolt rendelkezése nem szolgálhat kerékkötőül a tekintetben, hogy megtévesztés esetében a megtévesztett eredeti érvénytelenség jogcímén érvényesíthesse igényeit. Rendkívül fontossággal bír az is, hogy az idézett kúriai ítélet, kapcsolatban a vételi jogügylettel, leszögezi az úgynevezett „csalárd megtévesztés" tényáíladéki elemeit, mondván, hogy: „elegendő e tekintetben annak kimutatása, hogy az eladó jobb tudomása ellenére meg nem lévő tulajdonságok fennállásának, meghatározott hiányok fenn nem állásának feltüntetése, vagy a hiányok elhallgatása által a vevőt, vagy tévedésbe ejti, vagy tévedésben tartja és e tévedésével szerződéskötésre birja." E tekintetben is teljes egészében helytálló a döntés, mert általában eddig is az volt a dogmatikus álláspont, hogy a csalárd elhallgatás értelmezése tekintetében az eladónak az áru minőségi hiányainak elhallgatása folytán a vevő akaratelhatározására az ügylet megkötését illetőleg, minő befolyás gyakoroltatott, vagy mint egy reichsgerichti határozat is kiemeli: „der Verkáufer muss auf die Unkenntnis des Káufers spekulieren."5 Fontos különösen az, hogy a csalárd megtévesztés tényének megállapításánál a fentiek 5 Ehrenberg: Handbuch des Ges. Handelsrechts IV. kötet, 487. oldal, értelmében kifejezésre jut az a jogelv, melyet dr. Almási Antal kúriai bíró egyik jeles értekezésében úgy ír körül, hogy: „az adós és hitelező köztörvényi forgalomban rendesen valamely őket egybetartó magasabb közösségnek egyenjogú tagjai és, hogy őket ebből kifolyólag egymás érdekei figyelembe vételének kötelessége is terheli." Végeredményben tehát azt látjuk, hogy az úgynevezett magánjogi közlési kötelezettség elve a jogalkalmazással kapcsolatban mindinkább előre tör, mi már annál fogva is helyes, mert emellett lehetősége van annak, hogy a gazdasági morál postulátumai minél tágabb körben érvényesíthetők lesznek. II. Kimondja továbbá a fenti kúriai határozat indokolása azt is, hogy: ,,az értékpapírok — közöttük a részvények — tulajdonának átruházását tárgyazó ügyletekre is alkalmazandó vételi jogszabályok szerint, ha az eladó a dolog hiánymentességéért jót állott, vagy a hiányt a vevő előtt csalárdul elhallgatta, vagy ha a hiány az eladót terhelő teljesítési kötelességének neki felróható megsértéséből ered; a vevő a dolog hiányosságára való tekintettel a vétel felbontása, vagy a vételár leszállítása helyett, nem teljesítés miatt kártérítést követelhet." A jogszabálynak minősített fenti tétel egyébként ugyancsak benne foglaltatik a magánjogi törvényjavaslat 1386. §-ában. Ha már most összehasonlítjuk a kúriai ítélet folytán adaptált 1386. §-át a magánjogi javaslatnak a KT. 348. §-ával, úgy a kettő között lényeges különbséget képez az, hogy ez utóbbinál a kártérítés és pedig mint negatív interessé csak járulékosan érvényesíthető, viszont a javaslat 1386. §-a értelmében ez a kártérítési jog önállóan, azonban vagylagosan érvényesíthető a vételügylet felbontása vagy árleszállítás helyett. Vitás lehet, hogy a kártérítés mértéke a vevő egész teljesítési érdeke után igazódik-e, avagy csak az értékkülönbözet után. Véleményem szerint a jogszabály helyes értelmezése szerint az egész teljesítési érdek veendő tekintetbe. Meg kell még jegyeznem azt, hogy felvethető a kérdés, hogy helyes-e az eladó jótállásának bekapcsolása a javaslat 1386. §-ába; osztom azoknak a nézetét, kik szerint nem. Kétségtelen ugyanis, hogy a jótállásnak a kijegecesedett bírói gyakorlat szerint az az értelme, hogy az eladó köteles a jótállási időn belül megállapított hiányokat saját költségén megjavítani, esetleg a vevőnek a javítási költségeket megtéríteni. Nem logikus tehát a plus kötelezettséget magára vállaló eladó helyzetét még súlyosbítani és egyenlő