Kereskedelmi jog, 1937 (34. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 8. szám - Az 1936. év hiteljogi gyakorlata

122 KERESKEDELMI JOG 8. sz. járás volna a felperes részéről annak éveken át való eltűrése, hogy alperes abban a hitben, hogy felperesnek ez ellen kifogása nincsen, költekezzen és azután abbanhagyási perrel megfossza az alperest munkája gyümölcsétől. Az alperesen a Reichsgericht ilyenkor azzal segít, hogy felperes keresetét a jog elenyészése (Verwirkung) címén elutasítja. A Verwirkung elve rendkívül veszedelmes elv és erős támadásokban részesült, örvendetes tényként kell regisztrálnunk, hogy a Kúria a maga közismert bölcs önmérsékletével csupán a legszűkebb korlátok között enged teret ezen gondolat érvényesülésének és nem téveszti szem elől, hogy a tisztességtelen versenytörvény az iparjogvédelem szerves része, már pedig az iparjogvédelem feladata az, hogy az eszmei tulajdoninak az utánzások ellen hathatós védelmet nyújtson, nem pedig az, hogy az utánzókat védje meg. A P. IV. 2146/1936. számú ítélettel (K. J. 1936. évf. 151. old.) eldöntött ügyben a Mira keserűvízvállalat lépett fel, mert ellenfele Mira név alatt cipőkrémet hozó,tt forgalomba,} miután tudomásulvétel után ez ellen rögtön tiltakozott. Az ellenfélnek azzal a védekezésével szemben, hogy a Mira keserűvízvállalat hosszú időn át tűrte, hogy a Mira nevet légyfogó áruval kapcsolatban használják, a Kúria kifejti, hogy ez legfeljebb annak a jognak az elenyészését eredményezheti, hogy légyfogóra a Mira név használatának abbanhagyását követelhesse, azonban a tűrésen alapuló jogelenyészést kiterjesztően magyarázni nem lehet, tehát a légyfogó tekintetében esetleg fennforgó eltűrés nem ad senkinek jogot a Mira névnek cipőkrémre való használatára. Rendkívül figyelemre méltó a P. IV. 3844/1936. sz. ítélet is (K. J. 1936. évf. 183. old.). Az abbanhagyási keresetet Karlsbad városa indította az alperes ellen, aki a „mesterséges karlsbadi só" elnevezést használta. Ez az áru alperes javára törzskönyvezve is volt és fel is volt véve a hivatalos Magyar Gyógyszerkönyvbe. Az alperes Verwirkung-ra hivatkozott, rámutatván arra, hogy a mesterséges karlsbadi só elnevezés 1910—1934-ig szerepelt a III. Magyar Gyógyszerkönyvben, a felperes 25 éven át nem lépett fel, jogfenntartó nyilatkozatot nem tett és így a „mesterséges karlsbadi só" elnevezés közkinccsé és minőségi elnevezéssé vált. A Kúria nem adott helyt a Verwirkung kifogásának, mert felperest jogainak perrel való érvényesítésében a Magyar Gyógyszerkönyv, tehát a magyar hatóságok állásfoglalása gátolta és így jogfenntartó nyilatkozattételnek sem lett volna értelme. Amint látjuk tehát, a Kúria meglehetős idegenkedéssel szemléli a Verwirkung gondolatát és óvakodik attól, hogy az iparjogvédelem alapgondolataival szembekerüljön. Csak a teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy természetszerűleg a Verwirkung gondolata csak akkor kerülhet egyáltalában szóba, ha felperes valamely őt csupán egyénileg megillető jogot érvényesít, pl. védjegyének bitorlása miatt lép fel. Ha a felperes nem egyéni érdeksérelme alapján, hanem az összes versenytársakat egyaránt érintő közérdekű sérelem miatt lép fel, tehát közérdeken alapuló kereseti jogot (actio popularis) érvényesít, pl. egy alperesi reklámszédelgés alapján, akkor természetesen nem lehet szó Verwirkung-ról, mert egy versenytárs késlekedése csak a saját egyéni érdekeinek védelmére szolgáló jogait szüntetheti meg, nem pedig oly igényét, mely a közérdek védelmére szolgái. Az éles versenyküzdelem az árak kérdését is mindinkább előtérbe viszi. Az árkérdés a versenyjogi gyakorlatban az elmúlt években csupán a márkacikkekkel való árrontással kapcsolatban szerepelt. A régebbi versenyjogi judikatura csupán a márkacikkekkel való „slejderozás"-sal foglalkozott. A mindinkább kiéleződő gazdasági harc a „slejderozás"-t mind általánosabbá tette és a mind ritkábbá váló vevőért való küzdelem mind gyakoribb jelenségként termelte ki az önköltségi áron alul való árusítást. A Kúria e perekben is bölcs tartózkodást tanúsít és óvakodik attól, hogy gazdaságpolitikát, árpolitikát csináljon. Elve az, hogy a beszerzési ároní alul való árusítás csak akkor tekinthető tisztességtelen versenynek, amennyiben az gazdasági indokoltság nélkül, pusztán a versenytársak szándékos megkárosítására és tönkretételére irányul (P. IV. 2964/1936, K. J. 1936. évf. 152 old.). A Kúria kitart a versenyszabadság elve mellett és valamely árunak másoknál olcsóbban való elkészítését feltétlenül megengedettnek tekinti. A másoknál olcsóbban vaió árusítás csupán akkor válhatik tisztességtelen versennyé, ha ahhoz különleges tisztességtelen vagy erkölcstelen momentumok járulnak, így például ha az árusítás az önköltségi árat meg nem haladó s a haszonra törekvő észszerű gazdálkodás elveivel ellentétes és a versenytársak megkárosítására, vagy tönkretételére alkalmas árakon történik. (Pl. IV. 1419/1936, K. J. 1936. évf. 113. old.). Az önköltségi ár természetesen; igen labilis fogalom. A Kúria elvetette azt a felfogást, amely szerint a szakmában általánosan kalkulált önköltségi ár az irányadó és kimondotta, hogy mindenkor a vállalat birtokosának az egyéni helyzetéből kell kiindulni. Aki tehát pl. nagyban vásárol, az önköltségi ár tekintetében is kedvezőbb helyzetben van. Érdekes elvet juttatott továbbá kifejezésre a Kúria fentidézett P. IV. 1419/1936. számú ítéletében, midőn kimondja, hogy oly esetben, amikor a versenytárs pl. saját házában lakik és így házbérrezsije nincsen, a helyiség bérértékét az önköltségek megállapításánál figyelembe kell venni, mert ha ez nem történne meg, úgy ez azt jelentené, hogy a vállalat birtokosa mint háztulajdonos ingyenes üzlethelyiséggel ajándékozza meg az üzemet és ezzel a vevőközönséget is, már pedig ez tiltott ajándékozás volna. Az indokolás ugyan kissé mesterkélt, de az elfoglalt álláspont kétségkívül helyes. Az ajándékozás kérdése ismételten foglalkoztatta a Kúriát. Mindinkább észrevehető a gyakorlatnak az a tendenciája, hogy az ingyenességet, az ajándékozást minél szűkebb körre igyekszik szorítani. A P. IV. 5538/1935. számú ítélet szerint (K. J. 1936. évf. 62. old.) az ingyenesség hirdetése és az ajándékozás csak kivételesen, átmenetileg, rövid időre, az üzleti érdek által kellően indokolt esetben van megengedve. Nem kifogásolta ellenben a Kúria a rabattot, melyet az áru előállítója a konkrét esetben a viszonteladóknak a forgalom aranyában adott. (P. IV. 324/1936, K. J. 1936. évf. 114. old.). Ez meg-