Kereskedelmi jog, 1937 (34. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 8. szám - Az 1936. év hiteljogi gyakorlata

120 KERESKEDELMI JOG 8. sz. adós a mindenkori fizetés napján jegyzett árfolyam szerint volt köteles pengőben a kölcsönt visszafizetni és jogosult volt effektív dollárral is fizetni. (P. VII. 620/1936., K. J. 1936. évf. 109. o.). Hasonló esetben abból, hogy magyar szerződő felek a pengökölcsönről szóló szerződésben megállapították azt is, hogy a kölcsönösszeg a szerződéskötés idején mennyi dollárnak felel meg, a Kúria szintén az értékállandósági szándékot állapította meg. (P. VII. 2570/1936., K. J. 1936. évf. 166. old.). Abból, hogy a felperes pengőben elhelyezett takarékbetétjének összegét dollárra számították át, szintén az értékállandósági szándék fennforgását állapította meg a Kúria és a bankot az eredetileg elhelyezett pengőösszeg megfizetésére kötelezte. (P. VII. 5899/1935., K. J. 1936. évf. 98. old.). Amint látható tehát, a Kúria helyesen ismeri fel azt a körülményt, hogy a dollárnak mint értékmérőnek megválasztása rendszerint az értékállandóság biztosítását célozta. Ezen nem változtat az sem, hogy a felek effektív dollárban való teljesítést kötöttek ki. Jellegzetes a Kúria gyakorlatára, hogy effektív dollár kikötése esetén sem látja elvi akadályát annak, hogy a régi dollár-árfolyam szerinti pengőértékben marasztaljon. Bár elvileg kétségkívül helyesnek kell elfogadni Bátor Viktor álláspontját (Groschmied-Glosszák II. kötet I. rész 420. sk. old.), mely szerint az effektivitás tulajdonképpen a pénztartozás lerovását érintő kikötés, míg az értékállandóságot rendszerint csupán a kirovó pénznem megfelelő kiválasztása biztosítja és így elméletileg kétségkívül helyes is ez a finom jogi distinkció, mégis bizonyos az, hogy a felek az esetek igen nagy részében azért kötnek ki effektív dollárt, mert ezzel akarják az értékállandóságot biztosítani. A Kúria igen helyesen nem akarja „a pénztartozás mértéke körében büntetni a hitelezőt azért, mert a teljesítés módját kikötötte" (id. mü 426. old.) és ezért, habár jogelméletileg téves is a felek kiindulása akkor, amikor az effektivitás kikötésével akarják az értékállandóságot biztosítani, mégis a Kúria itt is követi azt az egyedül helyes vezérelvet, hogy a felek szándékából kell kiindulni és a szándék ily esetekben is többnyire az értékállandóság biztosítása. Effektív dollárban lerovandó tartozást 5.72-es árfolyamon ítélt meg a Kúria P. IV. 1154/1936. számú ítéletében (K. J. 1936. évf. 99. old.), ott azonban a felek egyúttal aranyalapból is indultak ki és a Kúria ezt a momentumot is, mint értékállandósági kikötést mérlegelte. A Kúria álláspontját azonban világosan mutatja az 1937 április 15-én hozott P. VII. 777/1937. sz. ítélet (K. J. 1937. évf. 98. old.), mely dollár bankjegyekben elhelyezett betétösszeget a letétkori ér.ték szerint állapított meg. A részvényjogi gyakorlatból kiemelkedik a 75. sz. polgári jogegységi döntvény, amely szerint a részvénytársaság igazgatósága annak a tagjának, aki akár szolgálati viszony, akár külön megbízás folytán végez a társaság részére valamely teendőt, csak akkor állapíthat meg ellenértéket, ha ez a teendő valamely jogszabály rendelkezése vagy az élet felfogása szerint nem esik az igazgatósági hatáskör vagy teendők keretébe. Ez a döntvény szervesen kapcsolódik a 844. számú elvi jelentőségű határozathoz, amely szerint az igazgatósági tagok díjazásának megállapítása a közgyűlés hatásköréből el nem vonható. A jogegységi döntvény enyhít a 844. sz. elvi jelentőségű határozat szigorán és lehetővé teszi, hogy az igazgatóság maga állapítson meg díjazást oly tagja számára, aki pl. ügyvédi ténykedést végez az igazgatóság megbízásából. A döntvénnyel lapunk hasábjain ismételten foglalkoztunk (v. ö. Schwartz Tibor cikkét az 1936 januári számban, Schustcr Rudolf cikkét az 1936 febr. számban és Dávid István cikkét az 1936 májusi számban), így tehát ehelyütt a döntvényre bővebben nem térünk ki. A 75. sz. jogegységi döntvény is a bírói gyakorlat azon irányának terméke, amely a törvényhozás által elhalasztott részvényjogi reform értékes gondolatait a bírói joggyakorlat útján kívánja megvalósítani, Az igazgatóság és tagjainak javadalmazása tekintetében kiféjlődött gyakorlat jellemző a judikaturának eme törekvéseire is. A részvényeseknek az igazgatóság önző gestiója elleni védelme valósul meg a Kúria P. IV. 2302— 1935. sz. ítéletében is (K. J. 1936. évf. 15. old.). Az igazgatóság egyik tagja a részvénytöbbséget megszerezte és ezzel egyidejűleg havi 240 pengő fizetését havi 600 pengőre emeltette fel és a társaság telepén lakást is vett igénybe. Bár a Kúria gyakorlata értelmében egyedül azon az alapon, hogy a közgyűlési határozat a társaságra nézve anyagilag előnytelen, a közgyűlési határozat megtámadásának nincsen helye, a Kúria ezt a közgyűlési határozatot mégis erkölcstelennek minősítette és megsemmisítette, mert az igazgatónak juttatott előny nem állott arányban a vállalat állandóan és nagy mértékben romló anyagi helyzetével. (Megjegyezzük, hogy hasonló határozatot a Kúria már hozott P. IV. 2666/1933. sz. alatt, 1. K. J. 1933. évf. 11. sz. 14. old.) Az igazgatósági tag vagyoni érdekeinek a részvénytársaság, illetve annak hitelezői terhére való érvényesülése elé gátat von a Kúria P. II. 1656— 1936. számú Ítéletével is. (K. J. 1936. évf. 130. old.) Felperes az összes részvények tulajdonosa volt és így a részvénytársasággal önmaga létesítette szolgálati viszonyát és később önmagának is mondott fel. Amikor a részvénytársaság csődbe került, a szolgálati viszonyra alapított igényeit a Kúria elutasította azzal, hogy a fentiek szerinti önszerződés nem állapít meg szolgálati viszonyt. A részvényesi jogok védelmében a Kúria talán kissé messze is megy. A P. IV. 4478/1935. sz. ítélet (K. J. 1936. évf. 29. old.) & cégbíróság felügyeleti jogánál fogva hivatalból semmisíti meg azt a közgyűlési határozatot, amely az érdekelt részvényes beleegyezésével az illető részvényes tulajdonát képező részvények javára kevesebb osztalékot állapított meg, mint a többi részvények javára, mert megállapodás szerint a differencia más címen már elszámolást nyert. A Kúria a részvények közforgalmi értékpapirjellegéből származtatja ezt az álláspontját. Nézetünk szerint azonban ez a szempont nem feltétlenül indokolja a vonatkozó közgyűlési határozat hivatalból való megsemmisítését, mert a kisebb osztalékot megállapító közgyűlési határozat hozatala időpontjában nyilván még annak a részvényesnek a birtokában voltak a részvények, aki hozzájárult a lecsökkentett osztalékhoz őreá tehát a határozat nem lehetett sérelmes; a részvények esetleges későbbi megszerzőjének pedig