Kereskedelmi jog, 1937 (34. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 7. szám - Internationales Wettbewerbsrecht

110 KERESKEDELMI JOG 7. sz. zetközi jellegű joganyagnál könnyen megállapíthatjuk, hogy ugyanazt a kérdést egymás melletti, tehát gazdasági felfogásban is egymáshoz közelálló országok különbözőképpen fogják fel; és hogy mennyire szükségessé válik ezekben a jogkérdésekben egységes állásfoglalásokra jutni. Miután természetszerűleg legjobban hazánk versenyjogát ismerjük, így elsősorban a magyar rész az, amelyet legkönnyebben bírálat tárgyává tehetünk. És itt, midőn dr. Fazekas Oszkárnak, mint a magyar rész összeállítójának teljes elismeréssel adózunk, egy pár megjegyzést mégsem hallgathatunk el. így mindjárt az elévülés kérdésében a külföld azt az információt kapja, hogy a folytatólagos cselekmények elévülése egységes elbírálás alá esik, akár abbanhagyásról, akár kártérítésről van szó. Dr. Fazekas szerint az elévülés az utolsó versenycselekménnyel kezdődik. Bár a Kúriának e kérdésben elfoglalt állásfoglalása (P. IV. 202/1937.) az anyag összegyűjtésekor még nem állhatott rendelkezésére, azonban a Kúria folytatólagos cselekmények elévülése kérdésében eddig csupán az abbanhagyási igény elévülése kérdésében döntött, a fenti ítéletben pedig a Kúria határozottan kimondotta, hogy — függetlenül a cselekmény folytatólagosságától —, minden egyes kár elévülése külön-külön kezdődik és végződik. Téves a polgári bíróságok és a védlj egy perekben ítélkező hatóságok közötti eltérés feltüntetése oly módon, hogy a védjegyhatóság álláspontját liberálisabb színben tünteti fel, mint a polgári bíróságét, amidőn azt mondja (487. old.), hogy a Fly-tox és Shell-tox vádijegyek összetéveszthetősége tekintetében a védjegyhatóság a két védjegy összetéveszthetőségét kimondta, a Kúria pedig nem: holott az eset fordítva van, t. i. a Kúria a tisztességtelen verseny-perben alperest a Shell-tox használatától a Fly-tox-al való össztévesztés miatt eltiltotta, míg ellenben az akkor ítélkezett kereskedelemügyi minisztérium a két védjegy összetéveszthetőségét nem állapította meg. (Erről az esetről annakidején a Kereskedelmi Jogban külön meg is emlékeztünk.) Ugyancsak nem fedi a gyakorlatot az ajándékozás tekintetében történt utalás (491. old.), amidőn szerző azt mondja, hogy az ajándék elvileg megengedett, amennyiben az ugyanabban az árunemben szolgáltatik és így rabattnak minősíthető; továbbá, hogy megengedett, amennyiben az áruhoz viszonyítva csekély értékű és a kisebb figyelmesség határát nem haladja meg, vagy ha kifejezetten mint reklámcikk tekinthető, vagy ha az alkalomszerűen adíatik. A Kúriának az ajándékozás tekintetében követett gyakorlata ma még egyáltalában nem tekinthető kijegecesedettnek. Míg azelőtt a Kúria inkább az ajándékozás mérvét és módját tekintette, legújabban már oly ítéletekkel is találkozunk (P. IV. 698/1937.), amelyekben a Kúria még az egész apró figyelmességeket is ajándéknak minősíti, amennyiben! azok rendszeresen adatnak, úgy hogy a Kúria az ajándékozás tiltott voltánál a rendszerességre helyezi a fősúlyt. Hogy ez menniyre egyedülálló és mennyire ellenkezik a legújabb osztrák, német, cseh törvényhozási intézkedésekkel és joggyakorlattal, elég, ha a vonatkozó részekre utalunk; és ép azért az ilyen utalásokat is csak cum grano salis vehetjük figyelembe, miután a bírói joggyakorlat is folytonos változásokat tüntet fel. Ezektől a kisebb szépséghibáktól eltekintve a magyar összefoglalást precíznek és a külföldiek számára mindenesetre igen tanulságosnak mondhatjuk és a magyar rész semmiben sem marad el a külföldi összefoglalások mögött. Dr. Szenté Lajos HAZAI JOGGYAKORLAT Pénztartozás 79. Szilárd értékmérőnek tartott dollárban történt tartozás megrögzítés esetén a régi dollárparitásos alapon való marasztalás. (P. VII. 937/1937. sz. a. 1937 május 5-én.) Helyes a kir. ítélőtáblának az elsőbíróság ítéletéből, az ugyanott előadott indokok alapján átvett az a megállapítása, hogy a peres felek a közöltük létrejött szerződés 7. pontjában foglalt megállapodással azt szándékolták, hogy a felperes által pengöösszegben nyújtott kölcsön az akkor szilárd' értékmérőnek tartott dollárban rögzíttessék meg, a pengő értékének időközi esetleges csökkenése miatt a felperest érhető kár kizárassék és a kölcsönösszegnek az általa adott értékben való viszafizetése biztosíttassák. A felperes ugyanis, ha levelezésében az aranydollár megjelölést nem használta is, a forgalmi életben elengedhetetlen jóhiszeműség követelményei szerint feltehette, hogy az alperes a levelek és egyéb iratok szavait a közöttük fennálló megállapodás tartalmának megfelelően, tehát nem annak módosítása gyanánt fogja értelmezni és pedig annál is inkább, mert mindaddig, míg a dollár közismert értékcsökkenése be nem következett, a forgalomban dollár alatt külön megjelölés nélkül is teljes aranyértékű id*ollárt értettek. Minidezekhez képest megfelel az anyagi jog szabályainak a fellebbezési bíróság az a döntése, hogy ha időközben a dollár, vagyis az a pénzeszköz, melynek segítségével a felek a pengőtartozás értékét állandósítani és a gazdasági élet rendkívüli változásaitól függetleníteni akarták, erre a célra alkalmatlanná vált, viszont a pengő értéke általában változatlan maradt, s felperes a dollár érékcsökkenésére való tekintet nélkül a tartozásnak az eredeti pengőösszegben való kiegyenlítését követelheti. Nem jogszerű az alperesnek arra való hivatkozása sem, hogy a felépített bérházak állagértékének, hozadékának csökkenése folytán méltányosság tekintetei sem engedik, hogy a felperes követelése akár aranydollárban, akár a dollárnak 1931 augusztus 4-i árfolyama szerint számíttassék. Kétségelen ugyanis, hogy ha igaz is az alperesnek az az első előadása, hogy a felperes a kérdéses bérházak felépítésénél vállalkozó volt, mégis ugyancsak az alperes előadása szerint azt az öszszeget, melynek a per tárgyául szolgáló követelés egy részlete, kölcsön címén adta alperesnek. (Felülvizsg. kér. 10., 20. és 23. old.). Ezt a kölcsönt teljes összegében) a bérházak felépítésére fordították, tehát az alperes vagyonába került, követke-