Kereskedelmi jog, 1937 (34. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 7. szám - A biztosítási állomány átruházásának hatása a biztosítási szerződésekre, különös tekintettel a 4800/1936. sz. M. E. rendeletre

106 KERESKEDELMI JOG 6. sz. azzal a féllel, aki a szerződésben benne marad — esetünkben a biztosítottal — eziránt megegyezik. A biztosítottra sem lehet rákényszeríteni, hogy az eredeti adós helyébe mást fogadjon el adósnak. Csak jogszabály állapíthatja meg harmadik személynek valamely fennálló jogviszony egészébe ipso jure történő közvetlen belépését. Ennélfogva az átruházás ellenére is a biztosított irányában a vele eredetileg szerződő átruházó vállalat felelős marad a biztosítási szerződésből eredő kötelezettségekért." Kuncz szerint már gazdasági okokból sem indokolt a kötelmi jog szabályaihoz való ragaszkodás, mert ha fennáll az a lehetőség, hogy a biztosítottak megtagadhatják hozzájárulásukat az átruházó szerződéshez, lehetetlenné tehetik ily tranzakciók sikeres lebonyolítását és megakadályozhatják az átruházó vállalat és a biztosítottak érdekében megvalósítani óhajtott szanálási akciót. Más szempontok érvényesülnek a teljes- és mások a részleges állományátruházásnál. A teljes állomány átruházása esetén egyáltalán nem beszélhetünk az átruházó vállalat felelősségéről, mert ilyenkor a vállalat megszűnik, díjtartalékai és díjátvitelei az átvevő vállalatra szállnak át, a biztosítottakat a KT egyesülésre és felszámolásra vonatkozó szabályai kellő oltalomban részesítik. Részleges állományátruházás esetében sem lehet az átruházó vállalat felelősségét megállapítani, hiszen a biztosítási szerződésekből folyó kötelezettségek vagyoni fedezete már az átvevő vállalat tulajdonában van. Fentieken kívül figyelembe veendő, hogy az átruházás rendszerint gyenge kezekből viszi át a biztosításokat erősebb kezekbe és végül a Felügyelő Hatóság jóváhagyása teljes garancia kell hogy legyen az átvevő vállalat megbízhatósága tekintetében. Tury vitatja, hogy a teljes állomány átruházása feltétlenül egyértelmű lenne a vállalat egész vagyonának átruházásával és a vállalat feloszlásával. Véleménye szerint a biztosítási állomány átruházása mindig üzletátruházást foglal magában és így a KT üzletátruházásra vonatkozó rendelkezései irányadók, melyek szerint: „az üzletátruházás elveiből következik, hogy az átruházó vállalat felelős a biztosítottak irányában". Részleges állományátruházás esetén sem osztja Kuncz nézetét, mert szerinte annak ellenére, hogy az átvett biztosítási szerződések díjtartalékai és díjátvitelei átadatnak ugyan az átvevő vállalatnak, de az átruházó vállalat az állományért rendszerint ellenértéket kap, mely egyéb vagyontárgyaival együtt feltétlen alapot nyújt a felelősség megállapítására. Elfogadva, hogy az átruházott állomány rendszerint erősebb kezekbe jut és hogy a Felügyelő Hatóság jóváhagyása kellő garancia a biztosítottak részére, — Tury szerint — mégsem lehet senkit megakadályozni abban, hogy „esztelenséget" kövessen el. Eddigiekben ismertettük az 1936. évi 4800/M. E. sz. rendelet megjelenése előtti helyzetet, most vizsgáljuk meg, hogy mennyiben tisztázta e rendelet az előzőkben kifejtett problémákat. Lássuk mindenekelőtt magát a rendeletet: „Ha valamely biztosító magánvállalat egész biztosítási állományát, vagy annak valamely biztosítási fajra vonatkozó részét egy másik biztosító vállalatra ruházza át és az állományátruházást a Biztosító Magánvállalatok m. kir. áll. Felügyelő Hatósága jelen §. rendelkezései alapján jóváhagyja, az átruházó biztosítási vállalatnak az átruházott biztosítási szerződésből eredő összes jogai és kötelezettségei az átvevő vállalatra szállnak át és az átruházó vállalatnak az átruházott biztosítási szerződésekből eredő kötelezettségei megszűnnek. A Felügyelő Hatóság az állományátruházást csak akkor hagyhatja jóvá, ha a biztosítási szerződések alapján a vállalattal szemben jogosított felek jogainak biztonsága az átruházás következtében nem csökken. Az átruházó vállalattal kötött biztosítási szerződéstől azonban elállásnak csupán abból az okból, hogy a vállalat a biztosítási szerződésen alapuló jogokat és kötelezettségeket a jelen §. értelmében más biztosító vállalatra ruházza át, nincs helye." Kétségtelen, hogy ez a rendelet az a bizonyos az előzőkben említett „törvényi rendelkezés", mely kényszeríti a biztosítottakat, hogy akaratuk ellenére is kénytelenek legyenek az átvevő vállalathoz átmenni. A mai joghelyzet tehát teljesen elválasztja az állományátruházást a 100%-os viszontbiztosításba adástól, mert míg az állományátruházással megszűnik a jogviszony az átruházó vállalat és a biztosítottak között, addig a 100%-os viszontbiztosításba adásnál a biztosítottak továbbra is a direktbiztosító vállalattal maradnak jogviszonyban. Annak ellenére, hogy mint már megállapítottuk, az állományátruházás és a 100%-os viszontbiztosításba adás az 1923. évi 196/M. E. sz. rendelet értelmében sem teremt azonos jogi helyzetet, mégis helyes és szükséges azon rendelkezése, hogy a 100%-os viszontbiztosítást is a Felügyelő Hatóság engedélyéhez köti. Ennek hiánya a visszaélések egész sorára adna alkalmat. Ezek után vizsgáljuk meg az 1936. évi 4800/M. E. sz. rendeletnek a biztosítási szerződésre gyakorolt hatását a biztosítottak szemszögéből nézve. Hogy a kérdésben tisztán láthassunk, néhány szóval beszélnünk kell az állományátruházásról és azon gazdasági megfontolásokról, melyek az állományátruházást indokolják. Állományátruházásról akkor beszélünk, ha egy biztosító társaság biztosítási állagát egészben vagy részben a rájuk vonatkozó díjtartalékokkal és díjátvilelekkel együtt egy másik vállalatra ruházza át, amely ezzel átveszi az átruházó vállalat biztosítási szerződésekből származó összes jogait és kötelezettségeit. Gazdasági szempontból az állomány részleges átruházására az átadó vállalat részéről rendszerint azért van szükség, mivel a vállalat az állomány egy részének átadásával szanálni akarja