Kereskedelmi jog, 1936 (33. évfolyam, 1-11. szám)

1936 / 11. szám - Az importfelár

11. sz. KERESKEDELMI JOG telezhető az egész kompenzációs hozzájárulás megfizetésére. (C. P. IV. 1818 1935. Ker. Jog. 1935. évf. 11. sz. 183. old. Ha tehát összefoglaljuk azokat a szempontokat, amelyek a felár jogi természetének meghatározása tekintetében figyelembe jöhetnek, akkor lényegileg arra az álláspontra kell jutnunk, hogy a felár egy célkötelem, egy meghatározott célt szolgáló szolgáltatás. A N. B. devizapolitikája mellett az importőr csak úgy érheti el a hitelező teljes kielégítését, ha felárat íizet. mert különben ellenkező esetben a külföldi áruhitelezőt transzferveszteség éri. A transzferálásnál a Magyar Nemzeti Bank devizapolitikája és a külföldi államokkal és jegybankokkal kötött egyezmények következtében előálló transzferveszteséget. Hl. azt a költséget van hivatva a felár fedezni, amelv az átutalással, transzferálással kapcsolatban keletkezik. A felár tehát az átutalási itranszferálásij veszteség és költség fedezésére szolgáló speciális szolgáltatás. Bár első látszatra pusztán elméleti jelentőségűnek tűnik fel annak a kérdésnek vizsgálata, hogy voltaképpen minek is tekintjük a felárat, ennek mégis fontos gyakorlati konzekvenciái vannak. Pl. német eladó felperes 145 márka áruvételárat perel. Hivatalos árfolyamon átszámítva a perérték valamivel 200 pengőn alul van: ha a felárat hozzáadjuk, jóval 200 pengőn felül. Természetesen ugyanez a kérdés felmerülhet nemcsak a járásbírósági fellebbezési, hanem a legkülönbözőbb értékhatárokkal kapcsolatban, pl. községi bírósági értékhatár, nyilvános előadási értékhatár stb. Ha az árfolyamelméletet fogadjuk el. akkor nem lehet vitás, hogy a perérték 236 pengő, mert akkor a feláras árfolyamot kell venni. Ha nem fogadjuk el az árfolyamelméletet, akkor ez esetben azt lehetne mondani, hogy a felár csupán járulék, amely épúgy, mint a kamat és költség, a perérték megállapításánál nem jön figyelembe. Nézetem szerint azonban a helyes felfogás mellett ez helytállónak nem tekinthető, mert az adós köteles megfizetni a külföldi pénznem hivatalos árfolyam szerinti pengőértékét, ezen felül a felárat. A felár épúgy terheli az adóst, mint a hivatalos árfolyam szerinti pengőellenérték, a felár egy külön célt szolgáló, megtérítés jellegű szolgáltatás, a felárat is tehát mint tökét kell figvelembevenni és így a perérték mindig a hivatalos árfolyam — felár. Egy másik, a praxisban gyakorta előforduló kérdés, az ügynöki jutalék kiszámítása. Pl. a számlaösszeg 1000 márka és az ügynöki jutalék a számla 10c'c-a. 1000 márka pengöellenértéke ugyan 1367 pengő, azonban a vevő nemcsak ezt. hanem 19.5^ felárat is tartozik fizetni, a vevő tehát 1633.60 pengőt fizet be. Kérdés hogy a jutalék 136.70 P vagy pedig 163.36 P. Ha azt az elméleti álláspontot foglaljuk el, hogy a felár tulajdonképpen árfolyam, akkor kétségkívül a magasabb, feláras összeg, 1633.60 P, után jár az itteni képviselőnek jutalék. Nézetem szerint azonban a felár csupán transzferálási költséghozzájárulá6. tehát felárat számítani csak akkor kell. ha külföldre átutalandó pénzösszegről van szó. Ha a képviselői jutalékot belföldön kell kiegyenlíteni, akkor csupán a hivatalos árfolyam szerinti pengőérték lehet a jutalék alapja, tehát 1367 P. Megjegyzem, hogy a felár rendelet 4. §-a értelmében az adásvételi ügylettel összefüggő jutaléknak pengőben való lerovása esetén is jár a felár. Azonban a felárrendelet csak azokat az eseteket szabályozza, amikor a hitelező külföldi, amikor tehát a jutalék jogosult részére a jutalékot külföldre kell átutalni. Más az az eset. amikor a jutalékos ügynök belföldön lakik, ilyenkor tehát ahhoz, hogy neki fizetés teljesíttessék, transzferveszteség megtérítésére, felár fizetésére nincsen szükség. Ezzel szemben meg kell említenem, hogy a külföldi áruhitelezőnek járó kamat feltétlenül felárral együtt fizetendő, mert a kamatot külföldre kell átutalni, transzferálni kell. itt tehát feltétlenül jár a felár és erre a felárrendelet jogalapot is ad. mert a kamat is az áruszállítással összefüggő követelés (4. §). A következőkben még a felárrendelettel összefüggő néhány elméleti vagy gyakorlati .szempontból érdekes kérdéssel szeretnék foglalkozni. Csak külföldről behozott áru után jár felár és döntő mindig az, hogy melyik országból jött be az áru. nem pedig az, hogy a számla milyen pénznemre szól. Ha tehát pl. az áru Ausztriából jött és svájci frankban lett számlázva, akkor nem a svájci, hanem az osztrák viszonylatban irányadó felárat kell megfizetni, mert az átutalásnak Ausztriába kell történnie, az osztrák clearing útján. A felárrendelet értelmében csak 1932. évi január 31-ike után keletkezett követelések után jár felár. Ehhez meg kell jegyeznem, hogy a N. B. gyakorlata szerint döntő mindig az. hogy az áru mikor jött be Magyarországba. Ha tehát pl. az áru 1931-ben jött Magyarországba és pl. — amint az gyakorta megtörténik — a külföldi gyár itteni képviselőjének bizományi raktárába került és mondjuk csak 1934-ben lett eladva, akkor a N. B. ezt a követelést ú. n. régi követelésnek fogja tekinteni és nem fog feláras átutalást engedélyezni. Természetesen más lapra tartozik, hogy a bíróság megítéli-e a B. alapján a felárat, de tény, hogy ennek behajtására a N. B. nem fog engedélyt adni és átutalását sem fogja engedélyezni. A N. B.-nak ez az állásfoglalása gazdaságpolitikai okokra vezethető vissza. Ugyanis a N. B. az átutalásoknál elsősorban azoknak az