Kereskedelmi jog, 1936 (33. évfolyam, 1-11. szám)

1936 / 10. szám - A kirovó külföldi pénznem leértékelésének hatása a pénztartozásra

160 KERESKEDELMI JOG 10. az. Entscheidung sonsliger Fragen massgebend, die sich in bezúg auf die Einwirkung von Wáihrungsánderungen auf den Bestand von Schuldverháltnissen ergeben." . . . ,,Wer eine Schuld in fremder Wáhrung begründet, untervvirft sich dadurch in gewissejn Umfange fremdem Recht. Er macht die Art und Weise der Zahlung von den Massnahmen des Gesetzgefoers des Wáhrungslandes abhángig, er kann keine Zahlung in Golddollars verlangen, wenn es solche nicht mehT gibt. Es kann aber nicht angenommen werden, dass er auch die Frage, in welcher Weise Ánderungen der Wáhrung auf den Inhalt des Schuldverháltnisses wirken . . . dem Willen des Gesetzgebers habe unterwerfen wollen." Végeredményben Mügel arra az eredményre jut, hogy mindenkor a konkrét ügylet értelmezése alapján kell megállapítani, vájjon a felek akarata szerint a kikötött külföldi pénzen bizonyos állam mindenkori pénzét kell-e érteni, vagy pedig a felek oly fontosságot tulajdonítottak-e az illető pénznem aranyvaduta-jellegének, hogy ennek folytán az aranyalapról történt letérés után az ügylet szempontjából a pénznem azonosságáról többé beszélni nem lehet. Ha ez utóbbi eset áll fenn, „Vertragslücke" állott be és kiegészítő értelmezésnek (ergánzende Auslegung) van helye. Az eset körülményei és a felek feltehető akarata alapján kell mindenkor eldönteni, hogy az előállott hézagot miként kell áthidalni, vagyis az átszámításiban milyen árfolyamot kell alkalmazni; nem kell szükségképpen az illető pénznem eredeti arany érték ét alapul venni. Hasonló állásponton van Wolfgang Mayer, aki „Die Valutaschuld nach deutschem Recht" (1934) című müvének 65. és következő lapján részletesen kifejti, hogy a jegybank aranybeváltási kötelezettségének felfüggesztése pénzrendszerváltozást von maga után, mert ezzel az intézkedéssel a pénzrendszer lényeges eleme szenved változást, Megváltozik a pénzrendszer akkor is, ha módosítják a pénzrendszer alapjául szolgáló nemesfémhez való értékviszonyt. Az a szabály, hogy a kényszerárfolyammal felruházott papírpénz a régi pénznemben keletkezett tartozások teljesítésénél 1:1 arányban elfogadandó, csak az illető államban kötelező. Mayer is kénytelen elismerni, hogy „tatsáohlich vvird aber auch der Zwangsikurs eines fremden Staates anerkannt." Maga a szerző azon a nézeten van, hogy a font = font elvet nem kell a német bírónak elismernie, ha a jogviszony a német magánjog hatálya alá esik. A bíró teendője ezekután nem az, hogy a fontra szóló követelést felértékelje, vagy a szembenálló szolgáltatások megingott egj-ensúlyát kiegyenlítse, hanem az, hogy a bíró maga állapítsa meg a követelés mértékét, mert annaik összege bizonytalanná vált (Umwertung, nicht Aufwertung). Ebben az átszámításban a .,Treu und Glauben" elve alapján mindenkor az eset körülményed szerint kell eljárni és nem lehet szó arról, hogy szükségképpen a régi aranyparitásnak megfelelő árfolyam nyerjen alkalmazást. A német szakirodalomban a „valorisztikus" irány híveivel — akik a pénzkövetelés belső értékének megóvását és az ügyletértelmezés magánjogi alapjait hangsúlyozzák — szemben áll a „nominalisztikus" irány tábora, amely a valutajog közjogi jellegét emeli ki. (V. ö. Schmailz cikkét a J. W. 1934. évf. 9. számában.) Amíg az előbbemlített felfogás képviselői arra hivatkozva, hogy a külföldi pénznemben való ügyletkötés az infláció tapasztalatai után rendszerint a követelés értékállandóságának biztosítása végett történt, különböző elméletek alapján a hitelező károsodásának elhárítására törekednek, addig a nominalisták nagyjából a következő érvekre támaszkodnak: Aki a márka iránti bizalmatlanságból külföldi pénznemben szerződött, nem tarthat számot fokozott védelemre és a külföldi pénznem árfolyamcsökkenését épúgy el kell szenvednie, mint ahogy az árfolyamemelkedés előnyét élvezné; ha a szolgáltatás tárgya nem pénz. hanem más ingó jószág, senki sem gondol arra, hogy kisebb értékingadozás esetén az ügyletbe módosítóan belenyúljon, nem észszerű tehát, hogy ezt éppen a pénz értékváltozása esetén megtegyük, amidőn a pénz is jószág; abszolút stabil értékmérő egyáltalában nem létezik, de ha a hitelező az aranyhoz vagy a márkához viszonyított stabilitást óhajtott követelésének biztosítani, evégből rendelkezésére állottak a legkülönbözőbb értékállandósági kikötések, amelyeket az ügyletbe belemagyarázni nem szabad; a felértékelés vagy a méltányos kiegyenlítés veszélyezteti a forgalom biztonságát és határozatlanná teszi a pénzkötelem tartalmát; egyébként is a felértékelésre, mint szorosan a valutajoggal összefüggő kérdésre, a kirovó pénznem államának magánjoga az irányadó, ezek a magánjogok pedig ezt az intézményt nem ismerik el; a gazdasági kapcsolatok szövevényessége következtében az a hlitelező, aki a külföldi pénz árfolyamcsökkenése folytán veszteséget szenved, a másik oldalon rendszerint kárpótláshoz jut az ugyanazon pénznemre szóló tartozásainál stb. Az ellentétes álláspontok gyakorlati eredményükben sokszor csak abban különböznek, hogy egyesek szabályként a teljes aranyértékben kívánják az adóst marasztaltatni, de megengednék az adósnak annak bizonyítását, hogy ilyen döntés a konkrét esetben méltánytalan eredményre vezetne, mások ellenben elvben a hitelezőre hárítjuk a lejárat előtti árfolyamcsökkenés kockázatát, de elismerik, hogy ha a hitelező kivételes körülmények fennforgását igazolja, méltányos kiegyen-