Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 4. szám - A kartelek helyzete és működése Magyarországon

56 KERESKEDELMI JOG 4. SZ. érvényes fogadás, vagy mint a felperes vitatja a szabályok értelmében nem létezőnek tekintendő. A felperes maga adja elő keresetében, hogy a néhai édes atyja által az alperesek részére kifizetett összegek az alperesekkel kötött lóversenyfogadásokból eredő követelésekre fordíttattak és csupán azon az alapon vitatja tartozatlan fizetés címén a visszakövetelési jogot, mert a fogadások a Turfszalon szabályzatnak meg nem feleltek, az alperesek ezeket a fogadásokat Bécsben az ottani lóversenyre, az ottani lóversenypályán a szabályzat és engedélyokiratuk értelmében meg nem köthették és így azok nem létezőknek lévén tekintendők, még naturális obligáció sem állott fenn azok kiegyenlítésére. A felperesnek ez a tényelőadása azonban nyilván a fogadási szabályok meg nem tartására, tehát a fogadás állítólagos szabálytalanságára vonatkozik, ezzel a kérdéssel azonban a bíróság a kifejtettek értelmében nem foglalkozhatik s így ez a ténybeli előadás a tartozatlan fizetés címén való visszakövetelési igény alapja, valósága esetén sem lehet. A visszakövetelési igény elbírálásába tehát csak abban az esetben lehet bocsátkozni, ha való lenne, az a további kereseti előadás, hogy a megkötött fogadásokra a felperes meghatalmazást nem adott, vagy az adott meghatalmazás érvénytelen. Csak ebben az esetben lehetne azután vizsgálni azt, megvannak-e a tartozatlan fizetés viszszakövetelésének az anyagi jog szabályaiban meghatározott feltételei. Egyébként azonban a bíróilag nem érvényesíthető követelés tekintetében eldönteni szükségtelen, hogy elvileg helye lehet-e tartozatlan fizetés címén visszakövetelésnek. Az érvénytelenség alatt azonban kizárólag a meghatalmazás magánjogi érvénytelensége alatt azonban kizárólag a meghatalmazás magánjogi érvénytelensége értendő s így ebből a szempontból sincs jelentősége annak, hogy a meghatalmazás a Turfszalon szabályzatban előírt követelményeknek megfelel-e, vagy sem. Munkajog 64. Az 1910/1920. M. E. számú rendelet 4. §-a a szolgálati viszonynak a munkaadó által elnézett folytatásához fűzi azt a jogkövetkezményt, hogy ennél a fényénél fogva a szolgálati viszonyt határozatlan időre meghosszabbítottnak kell tekinteni. Ez a jogkövetkezmény azonban csak akkor áll be, ha a továbbszolgálás célja nyilvánvalóan a szolgálati viszony továbbfolytatása, nem pedig annak a végleges lebonyolítása. (P. II. 4070/1934. sz. a. 1935 febr. 27-én.) Az alperes az 1929. évben bekövetkezett fizetésképtelensége és a kényszeregyességi eljárás megindítása folytán összes alkalmazottainak, köztük az 1893. évi szeptember hó 1-ső napja óta szolgálatában álló felperesnek is felmondott, és pedig az utóbbinak 1929. évi április hó 30. napján egy évre, vagyis 1930. évi április 30-ára. A felperes az 1930. évi január hó végén megbetegedett és a felmondási idő lejártáig szolgálatot nem teljesített, hanem 1930. évi május hó 1-től 1930. évi július hó végéig az alperes mérlegének és leltárának elkészítésével foglalkozott, 1930. évi augusztus 1 óta pedig többé szolgálatot nem teljesített. A fellebbezési bíróság azt is megállapította, hogy a felperes az 1930. évi májustól júliusig terjedő időben a mérlegen és leltáron kívül némely más munkát is ellátott, anélkül azonban, hogy erre az alperestől külön utasítást kapott volna. Ebből a tényállásból egybevetve a felperesnek magas korával, továbbá a felperes és Neumann Mátyás vallomásából a Te. 40. §-a alapján megállapított azzal a ténnyel, hogy az alperes r.-t.-nak Neumann Mátyás igazgatója a felperessel arTÓl tárgyalt, hogy végkielégítés helyett fogadjon el egy élethossziglani járadékot, okszerűen vonhatta le a fellebbezési bíróság azt a következtetést, hogy a felek szándéka nem irányult a szolgálati viszony továbbfolytatására, hanem a felperes által a felmondási idő letelte után végzett munka csak a szolgálati viszony lebonyolítására és befejezésére szolgált. Ezt a munkát az alperes természetesen nem követelhette a felperestől ingyen és ezért díjazni is tartozott, azonban ennek a munkának elvégzése és elfogadása nem jelenthette a szolgálati viszonynak határozatlan időre való hallgatólagos meghosszabbítását. Anyagi jogszabálysértés nélkül állapította meg tehát a fellebbezési bíróság, hogy a felperesnek felmondási ideje 1929. évi április hó 30-ától 1930. évi április hó 30-áig terjed és 1930. évi augusztus hó l én újabb egyévi felmondási idő számára nem vette kezdetét. Minthogy pedig a felperesnek az egyévi felmondási időre 9600 pengő, végkielégítés fejében ugyancsak 9600 pengő és háromhavi külön munkájáért 2400 pengő, összesen tehát 21.600 pengő járt, a felperes pedig 23.520 pengőt kapott, ennélfogva a felperesnek további igénye nem lévén, a kereset elutasítása az anyagi jognak megfelel. Ezért az ezt támadó felülvizsgálati kérelmet el kellett utasítani és a felperest a sikertelen jogorvoslattal okozott költségben a Pp. 425., 508. és 543. §-ai alapján el kellett marasztalni. 65. Jogszabály, hogy a fegyelmi szerv elbocsátó határozatával szemben a polgári bíróság a magánjogi igények elbírálása szempontjából csak azt vizsgálhatja, vájjon illetékes fegyelmi szerv járt-e el, határozatát az eljárási szabályok lényeges sérelme nélkül hozta-e és vájjon a fegyelmi határozatban az alkalmazott terhére megállapított tények olyanok-c amelyek miatt a fegyelmi szabályok értelmében az elbocsátást büntetésül ki lehet szabni. (P. II. 352/1934. sz. a. 1935 február 29-én.) 66. Az azonnnali hatályú elbocsátási ok alakszerű, részletes megjelölésére csak annyiban van szükség, amennyiben enélkül az alkalmazott a vele szemben foganatosított rendszabály alapja felől bizonytalanságban maradna és ezáltal az utólagos igazolás lehetőségétől elUttetnék. (P. II. 4945/1934. sz. a. 1935. márc. 7-én.)