Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 1. szám - A váltóleszámitolási ügylettel kapcsolatos kérdések

1. sz. KERESKEDELMI JOG 11 be. Ezt az elvet a gyakorlat következetesen úgy alkalmazta, hogy tárgyi felelősség alatt álló üzemmel szemben közömbös, ha a baleset bekövetkeztében a sérült magatartása (hibája) is közrehatott, ami végeredményben azt jelenti, hogy a tárgyi felelősséggel terhelt fél vagy egészen mentesül (a sérült kizárólagos hibája esetében), vagy az egész kárt viseli. Első tekintetre is nyilvánvaló, hogy ez a szoros kötöttség, amely a rendkívüli változatosságot és ezernyi árnyalatot mutató eset körülményeinek méltatását úgyszólván teljesen kizárja, sem jogérzetünket nem elégíti ki, sem pedig azoknak a követelményeknek nem felel meg, amelyeket a méltányos kárelrendezés szempontjából a jogszabállyal szemben támasztani kell. Mindenekelőtt tehát azt kell megvizsgálni, hogy a tárgyalt törvényi rendelkezésnek mi a helyes értelme. A törvény a „kizárólag" szót nem használja, hanem — egyebek közt — csak annyit mond, hogy a vasút nem felelős, ha a balesetet a meghaltnak, illetőleg a sérültnek saját hibája okozta. Fel kell tenni, hoigy a törvény az „okozta" kifejezést a mindennapi életben elfogadott közönséges jelentésében használja, mert az ellenkező feltevésre utaló adat nincs. E jelentés mögött pedig nem az a megfontolás áll, hogy az okozatot mindig egyetlen ok eredményeképpen kell felfogni. Ellenkezőleg: a mindennapi élet tapasztalata szerint ugyanannak az eseménynek — ebben az esetiben balesetnek — bekövetkezte két vagy több oknak közös eredménye lehet. Ez áll a vasúti üzemre is. Nem számítva ugyanis azt az (ezúttal közömbös) esetet, amidőn a balesetet egyedül a sérült hibája okozza, igen gyakran megtörténik, hogy a baleset bekövetkezésére egyéb tényezők mellett a sérült hibája is közrehat. Az utóbb említett esetekből keletkező magánjogi igények méltányos elrendezésére olyan szabály kell, amely megengedi a bírónak, hogy a következményeket az eset körülményeihez szabja. A jogfejlődés is ebben az irányban halad. Erészben — mellőzve a külföldi példákat — elegendő Magánjogi Törvénykönyvünk javaslatának 1742. §-ára utalni, amely a vétlen kártétellel járó (tárgyi) felelősség esetében is az általános szabályok alkalmazását rendeli, ha a károsult a kár keletkezésében közrehatott. Az utóbbi álláspont, amely a bírónak tágabb körben engedi meg az eset körülményeinek méltatását, az okozatosságról fentebb mondottak természetes következménye, mert teljesen logikus, hogy kihasson a kártérítési igényre, ha a károsító eredményt a károsult részben maga okozta. Mindezeket szem előtit tartva, arra az eredményre kell jutni, hogy ha a törvény nem .is szól a kár megosztásáról vagy hasonló intézkedésről, de azt nem is zárja ki. Nem khet ugyanis a törvényhozónak azt a szándékot tulajdonítani, hogy a „saját hibája okozta" szavak használatával már eleve ki akarta volna zárni a jogfejlődés során kialakult és széltében alkalmazott annak az általános szabálynak érvényesülését, bogy ha a kár keletkezésére a károsult is közrehatott, a biró az eset körülményeinek figyelembevételével — különös tekintettel a felek vétkességére és arra, hogy a kárt túlnyomóan az egyik vagy másik fél okozta — határozza meg, van-e és mennyiben van helye kártérítésnek. Ebben a felfogásban a törvény 1. §-ának többször említett rendelkezése azt jelenti, hogy a sérült annyiban nem követelhet kártérítést, amennjuben a balesetet saját hibája okozta, vagyis ha saját libája az egyedüli ok, akkor nincs kárkövetelése, elleniben ha saját hibája csak együttható, de nem egyedüli ok, akkor kárkövetelését a fentebb említett általános szabály szerint kell elbirálni. Magánjog 3. Ingó dolognak a nem tulajdonostól, tulajdonként való megszerzéséhez, az ehhez való érvényes jogcím (jelen esetben: biztosítási díj) fennforgása esetén ís, megkivántatik az is, hogy a szerző az ilyen ingó megszerzésénél jóhiszemben legyen az átruházónak tulajdon átruházási szándékkal való átruházási jogosultsága felől. A megszerzőnek a megszerzésnél való jóhiszeműsége pedig nem állapítható meg olyan esetben, ha a szerző csak saját súlyos gondatlansága folytán nem szerzett tudomást arról, hogy az átruházónak a tulajdonként való átruházáshoz nem volt meg ez a jogosultsága. (P VII. 2245/1934 sz. a. 1934 nov. 8-án.) Munkajog 4. A rendes fizetés nagyobb részének ki nem szolgáltatása egymagában véve is elegendő jogalap a szerződésszegés megállapítására. — Záros határidő kikötése a fizetés hátralékának teljesítésére nem tesz szükségessé ujabb jogfenntartást. — A fizetőképesség hiánya nem mentesíti adóst a szerződésszerű teljesítés késedelme alól. (P II. 426/1934 sz. a. 1934 szept. 13-án.) 5. A r. t. alkalmazottainak szolgálati viszonya a r. t. feloszlásával s az azzal egyértelmű, a P. E. közbenjöttével történt önkéntes felszámolással, egyidejű felmondás mellett megszűnik. (P II. 2048/1934 sz. a. 1934 nov. 21-én.) 6. Sem a K. T.-ben, sem az I. T.-ben nincs olyan kivételes szabály, amely eltiltaná a feleket attól, hogy az azonnali hatályú elbocsátásnak a törvényben felsorolt okain kivül szerződéssel más elbocsátási okokat is meg ne állapíthassanak. (P II. 3356/1934 sz. a. 1934 nov. 27-én.) Részvénytársaság 7. A közgyűlési határozat egymagában az alapon, bogy az a társaságra anyagilag nem előnyös, vagy a részvényekre káros, nem támadható meg; ellenben törvénybe ütközik és megtámadható az a közgyűlési határozat, melyről megállapítható, hogy az a fennálló körülmények között a részvényeseket vagy a K. T. 163. §-a ellenére azok egy részét jogellenesen és vétkesen vagy egyébként is a jó erkölcsökbe ütköző módon szándékosan megkárosítja. (P. IV. 5734/1933. sz. a. 1934 okt. 11-én.)