Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 1. szám - A váltóleszámitolási ügylettel kapcsolatos kérdések

1. sz. KERESKEDELMI JOG 7 tézmények által az életet nem paragrafusozza, hanem egy méltányos és kiegyenlítő rend felé irányítja. Ismételjük: a modern részvényjogi reformtörekvések az életviszonyoknak kétségtelenül lényegesen nagyobb területét vonták szabályozási körükbe mint a régi ú. n. bevált, tehát semmit nem szabályozó és lehetőleg mindent a hatalmi érdekek irányában érvényesülni engedő negatív szellemű törvények. Ebben a körben a legnagyobb jelentősége nyilván annak a gondolatnak van, amely a részvénytársaság anyagi tartalmának nyilvánosságát és ennek realitását kívánja biztosítani. Ma e kérdést már két fogalommá vált szóval lehet megjelölni: mérlegvalódiság és materiális revízió. Reményünk van arra, hogy e két intézmény megvalósításán és kifejlődésén keresztül felépül a modern részvénytársaság olyan új életformája, amelyben újra be tudja kapcsolni tőkegyüjtő és tőkekonzerváló működésébe a nagyközönség széles rétegeit. Ezzel azt a spekulációt, amely nem a hazárdjáték egy különleges módozata, hanem nagy nemzeti tőke mozgalmak kifejezője lesz, harmonikusan lehet beállítani a gazdasági evolúció szolgálatába. A váltóleszámitolási ügylettel kapcsolatos kérdések Irta Dr. Haasz István ügyvéd. Tételes jogunk a kereskedelmi forgalom egyik leggyakoribb ügyletét, a váltóleszámitolási ügyletet (Oiskontierungsgesoháft) külön nem szabályozza és jog-gyakorlatunkban sem találunk döntést, amely a váltóleszámitolási ügyletből eredő jogviszonyokat, vagy azok egy részét megvilágítaná. Régebbi váltó- és kereskedelmi jogi kotmmtntáraink sem emlékeznek meg a váltóleszámitolási ügyletről de érintik a váltót mint értékpapirvételt, amely szélesebb ügyletkör keretébe esik a váltóleszámitolási ügylet is. így Nagy Ferenc a Magyar Váltójog kézikönyvében megállapítja, hogy „a váltó értékpapír, mely a forgalomban árúként szerepelhet." A V. T. 90. §-ához fűzölt magyarázatában előadja, hogy „a váltóelévülés következményeinek enyhítéséül szolgál a gazdagodási kereset többek között az esetben, ha a váltóügyletet köztörvényi viszony nem előzte meg, hanem a váltóbirtokos például a váltót csak egyszerűen mint árut vette meg." (Ugyanígy Plósz Váltójog 83. §.). Az újabb törvénymagyarázatok közül Bedő váltójogában a váltóleszámítolást a következőkben határozza meg: „A leszámítolás nem egyéb, mint a váltónak áruként való megvétele." Kuncz elméletével az alábbiakban foglalkozunk. Ezek szerint a hazai jogtudomány is megállapítja a váltó értékpapirminőségét, amely ép úgy képezheti az adásvétel tárgyát, mint a részvény, kötvény, záloglevél st(b. A váltó értékpapirminőségét és így adásvételre alkalmas váltót, forgalomképességét*) nem érinti, hogy a váltóügyletet rendszerint köztörvényi viszony előzi meg, de nem mindenkor, mert váltókötelem keletkezhetik akkor is, ha a váltóügyletet köztörvényi viszony nem előzi meg. Az utóbbi ú. n. aibstrakt váltóügyletek közé tartozik a váltóadásvétel, így a rendszerint a tőzsdén eszközölt devizaadásvételek és a váltóleszámitolási ügylet. A váltóleszámitolási ügylet a még le nem járt váltónak mint értékpapírnak a leszámítolási kamatok (és esetleg jutalékok) levonása mellett rendszerint a névértéken való megvétele, amelynél a váltó vevője a váltóból eredő összes jogokat és csakis aizokat szerzi meg (|Staiu(b). Grünhut szerint: „iDurch das Indossement ist der Wedhseldiskonto als ein besonderer, hantig mit Vorliebe gepflogener Zweig des Wechselgeschaftes geschaffen worden; der Wechsel wird wie eine Ware gekauft, um ihn wieder zu verkaufen." A váltóleszámítolás a gyakorlati életben leginkább olykép eszközöltetik, hogy a kereskedő a vételár fejében, vagy a bankár a nyújtott kölcsön fejében a vevőjére, illetve a kölcsönadósra intézvényezett, általa kibocsátott, a vevő, illetve a kölcsönadós által elfogadott, még le nem járt váltót a leszámitolóra (rendszerint pénzintézetre vagy magánbankházra) forgatja és ez a váltó névértékét a lejáratig számított kamat (és esetleg jutalék) levonásával a leszámitoltatónak kifizeti. Ezen müvelet normális gazdasági viszonyok között, amikor a pénzintézetek versenyeznek az ú. n. jó váltóanyagért, leginkább váltóügynökök közbenjárásával bonyolíthatók le, kik a váltóanyagot összegyűjtve a legelőnyösebb diskontfeltételeket ajánló pénzintézetnél vagy bankháznál számítoltatják le. Ily esetben tehát a leszámítolta tó a leszámitoló intézettel (bankházzal) nem is érintkezik a váltóláncolafiban, csupán kibocsátói és forgatói aláírásával szerepel és így közte és a leszámítoló között köztörvényi viszony nem is létesül. A váltóleszámitolási ügylet szabatos jogi meghatározásának gyakorlati jelentősége különösen akkor van, ha a kibocsátó és forgató elleni váltóvisszkereset akár az óvás feltételének elmulasztása okából, akár egyébként elévült és így vele szemben a váltóból eredő jog teljesen megszűnt. Ily esetben, vagyis ha a váltóleszámitolási ügyletet köztörvényi viszony nem előzte meg, a váltóbirtokos köztörvényi úton a váltókibocsátó (Ieszámitoltató) ellen csakis a V. T. 90. §-ában szabályozott gazdagodási keresettel léphet fel Egyéb jogot nem érvényesíthet, mert a kibocsátó nem kölcsönadós (kivéve, ha ilyen megállapodás kifejezetten létesült), de nem is köztörvényi kezese az elfogadónak. Kuncz úgy látszik, ellentétes véleményen van, amidőn a leszámítolási ügylete! a következőképpen határozza meg (Kereskedelmi és váltójog vázlata II. kötet 135. oldal): „Leszámítolásnak nevezzük a kölcsönnek azt a módosatat, amidőn valaki (a bank) a még le nem járt nem kamatozó követelést (az esetek túlnyomó részéiben váltókövetelést) a hitelezőnek a követelés átruhá*) Heinsheimer szerint (Handelsgesetz 1927): „Das priváté Papier (der Wechsel) wird durch, seinen ganzen rechtlichen Aufbau zu einem unpersönlichen Werltráger.