Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 11. szám - Dr. Kuncz Ödön egyetemi tanár előadása a szövetkezeti reformokról

11. sz. KERESKEDELMI JOG 181 a tévedésre alapítóit kifogása helytállónak mutatkozik. Minthogy azonban a fellebbezési bírósági a szokásos díjnak peres felek között vitás mérve tekintetében a bizonyítást el sem rendelte és idevonatkozóan a tényállást meg nem állapította és minthogy a tényállásnak eztí a hiányát a m. kir. Kúria bizonyítási anyag teljes hiánya folytán a Te. 40. §-a alapján nem pótolhatta: a Pp. 543. §-ának második és neigyedllk bekezése valamint 508. §-ának utolsó bekezdése alapján a rendelkező rész értelmében kellett határozni. Nemzetközi magánjog (Csőd) 187. A nemzetközi magánjog szabályai szerint annak a kérdésnek az elbílásánál, hogy a közadóssá lett osztrák felperesnek van-e perbeli cselekvőképessége, elsősorban a saját hazája jogát kell alkalmazni. (P. IV. 1468/1935. sz. a. 1935 okt. 23-án.) Az osztrák csődeljárás 6. §-ának 3-ik és 8. §-ának 1. bekezdése értelmében a közadós a csődnyitás folytán csak a csődtömeghez tartozó vagyon tekintetében veszti el a cselekvő- és perképességét, ellenben a csődtömeghez nem tartozó vagyonra, valamint az olyan vagyontárgyakra vonatkozólag, amelyeket a tömeggondnok a csődvagyonba bevonni nem kíván (ablehnt), a közadós a csőd tartama alatt is szabadon rendelkezhetik, és azokat a pereket, amelyekre nézve a tömeggondnok a perbelépést megtagadja, — ami által a peresített igény a csődtömegből kiválik — a közadós a saját személvében folytatbatja. Minthogy az adott esetben a tömeggondnok a csődválasztmány és a bécsi kereskedelmi bíróság jóváhagyásával a jelen perben érvényesített követelés tekintetében a perbelépést magától kifejezetten elhárította, és ezáltal a szóbanforgó követelés a közadós csődmentes vagyonává vált, amit a saját személyében érvényesíthet, a Pp. 180. §-ának 6. pontjában írt és hivatalból figyelembe veendő pergátló körülmény fennforgását a kir. Kúria nem észlelte. Kezesség 188. Nemcsak a kifejezett kezességi nyilatkozat, hanem általában minden olyan nyilatkozat, amely a hitelezőben követelésének kiegyenlítése iránt megnyugvás keltésére alkalmas, a kereskedelmi forgalomban a kezesség elvállalásának jelentőségével bír és ekként nincs kizárva, hogy az adósnak „erkölcsi kötelezettséget" hangoztató nyilatkozata az eset körülményei szerint kezesség elvállalásának minősülhessen. (P. IV. 1452/1935. sz. a. 1935 okt. 17-én.) Munkajog 189. A szolgálati viszony természetével s a szolgálati viszonyban megkívánt jóhiszemmel össze nem fér, hogy az alkalmazott hosszabb időn át bizonytalanságban hagyja a munkaadóját az iránt, hogy a szolgálati viszonynak a munkaadó részéről történt megszüntetését joghatályosnak s magára nézve kötelezőnek elismeri-e vagy sem. Ebből következik, hogy évek multán az alkalmazott az elbocsájtás jogosságát már vita tárgyává nem teheti s a szolgálati viszony megszűnésével kapcsolatban az azzal kapcsolatos jogokat, igényeket (felmondási idő, végkielégítés) a munkaadóval szemben nem érvényesítheti. (P. II. 2962/1935. sz. a. 1935 okt. 24-én.) Nem vonatkozik azonban ez a szabály az alkalmazott által a szolgálat tartama alatt már megszerzett, a szolgálatban töltött idő alatt már kiérdemelt nyugdíjigényre, nyugdíjjogosultságra. A nyugdíj iránti igény érvényesítésével való késlekedésnek csupán az a következménye, hogy a nyugdíj a kereset beadása előtti időre visszamenőleg meg nem ítélhető, hacsak az igénylő ki nem m/utatja, hogy igényének az érvényesítésében elháríthatatlan akadály, avagy a nyugdíjfizetésre kötelezett ténykedése gátolta. 190. Máv. létszámcsökkenésből eredő igények érvényesítése. (P. II. 3034/1935. sz. a. 1935 okt. 31-én.) Az általánostól eltérő jogszabály kiterjesztőleg nem értelmezhető. Az 1934. I. t.-c. 14. §-a pedig csupán az e törvény 2. §-ában foglalt rendelkezésekkel egészítette ki az 1914:XV1I. t. c. VI. fejezetét. Az 1934:1. l.-c. 6. §-a szerinti egy évi elévülés tehát — ellenkező törvényes rendelkezés hiányában — csak az 1934: I. t.-c. alapján támasztott kártérítési igényekre vonatkoztatható. Tévesen alkalmazta tehát a fellebbezési bíróság az 1934: I. t.-c. 6. §-ának rendelkezését a felperes kereseti kárkövetelésével szemben. Az 1923: XXXV. t.-c.-ben pedig különleges elévülési határidő megállapítva nincsen. A fellebbezési bíróságnak a keresetet elutasító döntése azonban végeredményéljen még sem sérti az anyagi jogot. A létszámcsökkentésre a törvénv adott az alperesnek jogot. Az alperes a felperes jogai szempontjából számbavehető létszámcsökkentést a felperes elbocsátásával kapcsolatosan a valóságban végre is hajtotta. Azt, hogy a vasúti alkalmazottak közül létszámcsökkentés céljából kik voltak a szolgálatból elbocsátandók és szabályszerű elbánás alá vonandók, az 1923: XXXV. t.-c. 1. §-ában meghatározott irányelvek szem előtt tartásával az alperes volt hivatva mérlegelni és eldönteni, ami az alperes munkaadót illető diskrécionális jog természeténél fogva birói felülvizsgálásnak nem lehet a tárgya. De azon az alapon sem támaszthat kártérítési igényt a felperes, hogy állítása szerint az alperes a megmaradt állások keretén belül megüresedett állások betöltésénél az 1923:XXXV. t.-c. 6. §-a ellenére mellőzte az ő ujai))) alkalmaztatását. Annak az eldöntése ugyanis, hogy a megüresedő állások betöltésénél a végelbánás alá vont folyamodónak az állás betöltésére való alkalmassága és érdemessége megfelelő-e, a munkaadónak olyan diskrécionális joga, amelyet a vasúti szolgálat és üzletvitel összes érdekeinek és szempontjainak, valamint az alkalmazott személyes képességeinek, egyéni tulajdonságainak és rátermettségének figyelembevételénél egyedül maga a munkaadó gyakorolhat és amely éppen a munkaadó egyéni szempontjai és megítélése okából birói felülvizsgálatra és döntésre nem alkalmas. A ne-