Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 9. szám - Igazságellenes tényezők a jogban

140 KERESKEDELMI JOG 9. SZ. állapotot jelent, amelyben bizonyos tények forognak fenn, amelyek az adott helyzetben és körülmények között, viszonylag könnyen engednek következtetést vonni valamely jogviszonynak (jognak) fennállására, amely azonban a valóságban nem áll fenn. A látszat védelme viszont egy jogelvet jelent, amely azt foglalja magában, hogy a jog valóságnak tekinti azt. ami nem az, mert az előbbi értelemben vett látszatnak megléte esetére ugyanazokat a joghatásokat szabja meg, mint amelyek akkor szoktak beállani, ha valamely jogviszony (jog) a valóságban is fennáll. Ehhez szorosan kapcsolódó tétel, hogy a jog a látszatot védelemben részesíteni csakis jóhiszeműség esetében szokta. Vizsgálja, hogy a jogalkotás hol veszi alapul a látszatot, és kimutatja, hogy annak honorálása nem hiúsítja meg a jog eszméjének megvalósítására való törekvést, sőt megvalósítását segíti elő, mert nagyobb érdeksérelem állana elő, ha azt nem honorálná. (Rechtsscheintheorie). Mármost azok az érvelések, amelyeket álláspontjának igazolására a példákul hozott egyes jogszabályok és jogintézményekre vonatkozóan kifejt, művének legegyénibb, legérdekesebb és legértékesebb részei. Ismeretes például, mily vita forog fenn arranézve, hogy az értékpapírban foglalt kötelezettséget mi teremti meg. Az ú. n. kreációs elmélet a kötelezettség létrejöttének jogalapját a papír puszta kiállításával létrejövő, elfogadásra nem is szoruló jognyilatkozatban látja, ami mellett a szerződési elmélet (Vertrags-, Begebungstheorie) még szükségesnek tartja az okirat átadásában és átvételében nyilvánuló rendelkezést, illetve megegyezést. Szerző ezekkel szemben az u. n. Rechtsschein-teória álláspontjához csatlakozik és arra hivatkozik, hogy az értékpapírt kibocsájtó felel egyszerűen azért, mert mindenki, akinek kezébe az okirat kerül, jóhiszeműen tarthatja magát ahhoz, hogy az értékpapírt kiállító az abból kitűnő kötelezettséget vállalta. E felfogás szerint a nyilatkozatnak a papírra rávezetése éppen nem súlytalan valami, azonban valójában mégsem ez teremti meg a kötelezettséget, mert hiszen az aláírás oly körülmények között jöhetett létre, amelyeknél fogva az érvénytelen vagy megtámadható, az értékpapír átadása-átvétele is ugyancsak szenvedhet valamely érvénytelenségben, mégis a jog az értékpapírban kötelezettségvállalót kötelezi az abban írt szolgáltatás teljesítésére és pedig azért, mert az általa aláírt okirat az érvényesen fennálló kötelezettség látszatát létesíti, már pedig a kiállító érdekének háttérbe kell szorulnia a papirszerző publikum érdekeivel szemben. Kell, hogy a papirszerző megbizhassék a kiállító által létesített papírban, minthogy ez a forgalomra volt szánva. Ez a felfogás magyarázza csak meg maradéktalanul Váltótörvényünk 92. és 9. §-ainak rendelkezéseit, mert a forgalomra elviselhetetlenül súlyos béklyót rakna, ha minden egyes esetben vizsgálni kellene, vájjon valóban létrejött-e az átadás-átvételben rejlő szerződés és hogy a papir elidegenítője jogszerű utóda-e annak, aki azt a papirt a kiállítótól először szerezte meg. Ezen alapul az értékpapirforgatmánynak a közönséges magánjogi engedménytől eltérő jelentősége is, amennyiben a forgatmányos nem a forgató jogait, hanem a papírból kitűnő jogot szerzi meg. A joglátszat védelmét célozzák, másszóval az u. n. publica íides védelmét szolgálják az u. n. közhitelű nyilvánkönyvek, mint a telekkönyv (telekkönyvi rendtartás 62. §. 3. bek. Mt. 931. és 932. §.) is. A telekkönyv adatai rendszerint megfelelnek ugyan a valóságnak, a való anyagi joghelyzetnek, mégis nem lehet elkerülni azt, hogy a telekkönyv tartama ellentétbe jusson a valóságos helyzettel. A materiális igazság már most azt hozná magával, hogy a helytelen telekkönyvi bejegyzés szoruljon háttérbe a valódi joggal szemben. Ámde a forgalom biztonsága ezt nem engedi meg, ellenkezőleg, azt kívánja meg, hogy mindenki a telekkönyvi bejegyzés tartalmához tarthassa magát és hogy ennélfogva a jóhiszemű szerző abban a terjedelemben és abban a rangsorban szerezhessen jogot, ahogy az a telekkönyvbe be van jegyezve. Érdekesen mutatja ki e fejtegetései után a cégjegyzékekre vonatkozóan, hogy azokat illetően a Kt. jogrendszerében nem áll az az elv, hogy annak tartalmát jóhiszemű harmadik személyek irányában helytelensége esetén is helyesnek kell tekinteni, mert a Kt. 9. §. 2. bekezdése csak annyit mond, hogy a cégjegyzékbe megtörtént közzététel nemtudásával senkisem mentheti magát. Eszerint tehát a cégjegyzéknek pozitív vonatkozásban nincs közhitelessége, csak negatíve, vagyis a cégjegyzék hallgatásának van látszatfunkciója annyiban, hogy ami nincs benn a cégjegyzékben, azt nem létezőnek veheti mindenki mindaddig, amíg azt be nem jegyezték, vagyis a cégjegyzék hallgatásában lehet csak megbízni. Azonban az mindazonáltal kiáltóan ellenkeznék a kereskedelmi forgalomban irányadó hittel és bizalommal, ha a bejegyzett tény nemlétezésére maga a bejegyzést kérő hivatkozhatnék. Ö elienében tehát a telt nyilatkozat feltétlenül valónak tekintendő. Azt a látszatot, amelyet ingatlan tekintetében a telekkönyv, illetve az abba történt bejegyzés nyújt, ingók tekintetében sokkal természetesebb módon szolgáltatja a dolog birtoka, a dolog felett való és külsőleg is kifejezésre jutó tényleges hatalom. Ez a magyarázata annak, hogy a birtoklást a jog védelemben részesíti és a birtokos személyében az