Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 9. szám - Igazságellenes tényezők a jogban

138 KERESKEDELMI JOG 9. SZ. rül; e tévedések lehetősége azonban még mindig nem változtat azon, hogy a kérdést az egyedül posszibilis logikai alapon kell meglógni s nem szabad olyan síkokban megoldani, amelyek az ügylet és a gazdasági cél természetétől és a felek szándékától merőben idegenek. Dr. Túry Sándor Kornél: Igazscágellenes tényezők a jogban Jogtudománynak, jogalkotásnak és jogalkalmazásnak végső célja az igazság kutatása és megvalósítása. Ám a jog életének ezen mindhárom területén találkozhatunk bizonyos tényezőkkel, jelenségekkel, irányokkal, amelyek kétséget támasztanak arra vonatkozóan, vájjon képesek-e a jogéletnek mindezen megnyilvánulásai az említett célkitűzésnek megfelelni, sőt amelyek egyenesen arra mutatnak, mintha a jog sokszor tudatosan szembehelyezkednék az igazsággal. Szerző e müvében feladatául tűzte ki annak kimutatását, hogy azok a jelenségek, amelyek igazságelleneseknek tűnnek fel a jogban, a hozzáértő bonckése alá véve maguk is igazolják, hogy nem olyan tényezők, amelyek a jogot igazságellenessé teszik, vagy beléje igazságellenes elemet visznek, sőt hogy figyelembevételük egyenesen az igazság eszméjét segíti elő a megvalósulásban. Ezt kimutatandó, szerző sora veszi a jog fenti mindhárom területét és tételének bizonyítására oly érdekes anyagot hord össze, hogy azt legalábbis vázlatosan ismertetendőnek, mert nagyon instruktívnak és gondolatkeltőnek tartom. I. A jogtudomány, amelynek feladata az, hogy a jogalkotásnak és jogalkalmazásnak az igazság érvényrejuttatása érdekében útmutatást adjon, téves irányzatával csakugyan akadálya lehet, amint volt is, a jogalkalmazás helyes irányításának. így a 19. század jogtudománya a hégeli jogbölcselet szellemében a jog lezártságának elvét vallotta és ennek megfelelően módszertana az volt, hogy az élő jog tartalmát, a jogszabályok értelmét és jelentőségét az általa felállított, apriorisztikusaknak tekintett fogalmakból vezette le, úgy, hogy amikor az élet valamely új jelenségével, oly kérdéssel találta magát szemben, amelyre törvényi szabályozást nem talált, kizárólag és csakis ezen jogi fogalmakból vezette le az új jogszabályt, illetve döntötte el a felmerült jogvitát (fogalomelemző, konstruáló jogtudomány). Ez a jogi szemlélet volt az, amely szembehelyezkedett a tulajdonjogfenntartás intézményével, mert hogy a tulajdonjog fogalmából következik, hogy annak átruházásánál a tulajdonjogot fenntartani nem lehet, vagy — miután ez az intézmény az élet kívánalmai folytán mégis kiküzdötte elismertetését —, kimondotta, hogy tulajdonjogfenntartás esetén a casus rei nem a birbirtokló vevőt terheli, hanem a nembirtokló eladót (PHT. 112. sz. alatt felvett e. h.), mert ez következik a tulajdonjog fogalmából, abból, hogy az eladó még tulajdonos, habár a dolgot a vevőnek át is adta. Ugyanígy harmadik személy javára kötött szerződéssel kapcsolatban a jogviszony fogalmából kiindulva fogalmilag lehetetlennek tartotta azt, hogy a harmadik személy (kedvezményezett) önálló, az igéretvevő jogától független jogot szerezhessen, mert a követelési jog fogalmából következik, hogy a követelést a hitelező csak maga, vagy az ő jogán más, de mindig csak az ő jogán érvényesítheti, egyébként pedig harmadik személy nem. Ez ellen az irányzat ellen, amely Begriffsjurisprudenz néven ismeretes, és amely a jogalkalmazásban csakugyan számos viszás döntésre vezetett, szállt síkra Ihering és kimutatta, hogy a jogi fogalmakat a fennálló jogtételek tartalmából szabad csak és kell kifejteni, nem pedig fordítva eljárni, mert a jogszabályok változnak és velük együtt változnak az azok tartalmából leszűrt jogi fogalmak is. E jogi tanítás szerint a jogi fogalmak és jogszabályok viszonyában a priuszt az utóbbiak alkotják, a jogszabályoknak teremtője tehát nem a fogalom, hanem a cél, az érdek. A jogszabály célja határozza meg a jogi tartalmat, mert a cél ad eligazítást, nemcsak ama kérdésben, hogy mely érdekek részesülnek jogi védelemben, hanem arra vonatkozóan is,hogy mi a határa annak a jogi védelemnek, amelyre egy konkrét érdek számot tarthat valamely jogrendszerben. Ebben az értelemben tanította SzászySchwarz Gusztáv, Ihering kiváló követője, hogy a jog nem matematika, amely a maga igazát a fogalmak szenvtelen dedukciója útján vezeti le, hanem érdekküzdelem, amelyben a magasabb érdeket kell diadalra vinni az alattjáróval szemben (Interressenjurisprudenz, soziologische Jurisprudenz, teleologikus, értékelő jogtudomány). A bírói ítélkezés ezen irányzat felfogása szerint is logikai müvelet, amely a tényállás megállapítása után azt a meglevő jogszabályok alapján bírálja el, mégis azonban nem tisztán logikai funkció annyiban, hogy amennviben a jogszabály által szem előtt tartott cél, a törvényhozó által honorált érdek vagy ennek terjedelme a jogszabály alapján meg nem állapítható, elkerülhetetlen, hogy a bíró bizonyos szabad, értékelő tevékenységet is fejtsen ki, tehát jogosult arra, hogy a társadalom erkölcsi felfogását, a társadalmi érdek és a méltányosság szempontjait is érvényesítse. Ezzel a tanítással pedig a jogtudomány nem gátolja, hanem előmozdítja, hogy a jogalkalmazás az anyagi igazság megvalósítását segítse elő.