Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 8. szám - Az iparügyi minisztérium felállítása és az - iparjogvédelem

128 KERESKEDELMI JOG 8. 87,. nem szorítható ily körülmények között egyedül a csődtömegből való bizonytalan kielégítésre. Ámde a költségviselési kötelezettségnek az alapja nem egyedül a pervitelre adott megbízás, hanem a hitelezői minőség is, aminek szükségszerű következménye az, hogy a költség csak annyiban terheli a megbízót, amennyiben a per az érdekében folyik, vagyis a megbízó által viselendő költség összege az ő megbízása alapján érvényesített követelés összegétől ifügg. Ebben a tekintetben a/ónban nincs jelentősége annak, hogy a hitelező a saját, vagy mint képviselő másnak a követelését érvényesíti perviteli bizományos útján, — vagyis az a körülmény, hogy az O. H. E. részben mint egyes hitelezőknek a kényszeregyességi eljárásban gondviselője adta a pervileli megbízást, az ő költségviselési kötelezettsége és annak terjedelme tekintetében különbséget nem tesz. A kifejtettek figyelembe vételével arra az időtartamra eső perköltségben, amely alatt felperes mint az I.O.K.Sz és az O.H.E. perbizományosa a pert folytatta, az I.OJK.SZ. csupán 37.000 pengőre, az O.H.E. pedig csak 32.061 pengő követelésre eső költség erejéig felelős és az ő költségviselési kötelezettségük egymás között nem, hanem csupán a csődtömeggel egyetemleges. Az O. H. E. költségviselési kötelezettsége azonban csak az engedményezett követelésnek a csődtömegre történt visszaengedményezéséig volt megállapítható, mert a visszaengedményezéssel az engedménnyel egyidejűleg és arravaló tekintettel adott perviiteli megbízás külön visszavonó nyilatkozat nélkül is hatályát vesztette s ettől kezdve a csődtömeg a követelést a saját részére érvényesítette. Ennélfogva a m. kir, Kúria a költség felől akként rendelkezett, hogy a csődtömeg terhére megállapított teljes költségnek, a perviteli megbízás tartamára, 37.000 pengőre eső részében az I.O.K.Sz., 32.061 pengőre eső költségben pedig az O. H. E.-t is elmarasztalta. Ügyvéd díjazása 137. A havi egyenlő részletekben fizetendő díjazás akár honoráriumnak akár fixfizctésnek neveztetik, egymagában nem alkalmas a szolgálati viszony megállapítására. (P. II. 5339/1934. sz. a. 1935. június 5-én.) Az 1874:XXXIV. t. c-be iktatott ügyvédi rendtartás 41. és 42: §-ai az ügyvéd és ügyfele közötti jogviszonyt kifejezetten megbízási jogviszonynak minősítik, amelyért aiz ügyvéd az 54. §. értelmében szabad1 egyezkedés útján is meghatározható illő jutalomdíjat követelhet. Ezzel a törvényes minősítéssel szemben az ügyvéd és ügyfele közötti jogviszony csaik abban az esetben minősíthető szolgálati viszonynak, amenynyiben a jogügylet tartalmának olyan többlete állapítható meg, amely a megbízási szerződés határain túlmenő szolgálati viszony ismérveit foglalja maigábain. A felperes saját előadása szerint 1922. év óta képviselte az alperest különböző peres- és perenkívüli ügyekben és ezekért díjait és költségeit ügyenként és esetenként kapta meg. Az 1926. évi január hó 4-én kelt F/16, alatti levélből kitűnően a felek utólagosan abban állapodtak meg, hogy a felperes visszamenőleg 1924. évi november 1-élől fogva havi 3,000-000 korona (240 plangő) „honoráriumátalány"-t fog kapni, amellyel őt az alperes 1924. évi november hó 1-től 1925. évi december hó 31-éig terjedő 14 hónapra utólagosan egyösz szegben, 42,000.000 koronával elismerte. Az 1927. évi szeptember hó 19-én kelt C.) alatti levél szerint a felperes munkaköre és jogviszonya egyebekben változatlanul maradt, csupán fix illetménye, amely ebben a levélben „fix fizetós"-nek neveztetik, emeltetett tftel 1927. évi január hó 1. napjától kezdődő hatállyal havi 500 pengőre azzal, hogy .a felperes ennek ellenében lemondott a tiszta munkadíjairól mindazokban az esetekben, amelyekben a perköltségek a vevőn be nem hajthatók, vagy amelyekben azokat az alperes .a vevőnek elengedte. Eredetileg tehát a felek között tisztán ügyvédi megbízási viszony állott fenn és ez évek múlva csak annyiban alakult át, hogy a felperes, a különböző elszámolások kiküszöbölése céljából honorárium-átalányt kapott, amely később a munkadíjakról bizonyos esetekben való lemondás, ellenében felemeltetett. A havi egyenlő részletekben fizetendő állandó díjazás tehát, akár honoráriumátalánynak, akár fix fizetésnek neveztetik is, egymagában nem alkalmas a szolgálati viszony megállapítására, mert a díjazásnak ilyen átalányszerü módjában az ügyvédi rendtartás 54. §-a alapján a felek szabadon megállapodhattak, anélkül, hogy e;:zel jogviszonyukat szolgálat szerződéssé változtatták volna át. A fellebbezési bíróság tényként állapította meg, hogy a felperesnek nem voltak meghatározott hivatalos órái; hogy távozása, vagy sízahadiságigénybevételi akarata nem volt korlátozva; hogy a tisztviselők státusába és az 'alkalmazottak fizetési jegyzékébe nem volt felvéve és illetményelit nem a fizetési jegyzékekben, hanem az általános költségszámlán számolták el; hogy sem a betegbiztosításra, sem pedig kereseti adó szempontjából nem volt bejelentve; hogy az általános tfizetésrendezéskor f'zetésemelásiben és a Seitz Ottó halálakor utalványozott emlékjutalómban nem részesült; hogy az egyideiig fennállott nyugdíjalapra nem fizetett járulékokat; hogy a felperes két ízben is kérte a tisztviselők státusába való felvételét és ezzel a kérelmével mind a két alkalommal elutasíttatott. Ezekből a tényekből pedig az okszerűség szabályainak megfelelően vonta le a fellebbezési bíróság azt ;a következtetést, hogy a felek közötti jogviszony nem alakult át szolgálat; viszonnyá és az a körülmény, hogy a felperes léhetőleg minden hétköznapon egy-két órára rendelkezésre állott az alperesnek, végezte — az adóügyek kivételével — a perenkívüli jogi teendőket és a cég igazgatóit és tisztviselőit úgy perenkívüli, mint peres ügyekben jogsegélyben részesítette, nem terjedt túl azon a munkakörön, amelyet az általános díjazás ellenében valamely cég ügyednek rendszeres vitelével megbízott ügyvéd kifejteni szokott a nélkül, hogy ez által megbízójával szolgálati viszonyba lépne. Anyagi jogszabálysértés nélkül döntött tehát a fellebbezési bíróság, amidőn a felperes jogviszonyát nem minősítette szolgálati viszonynak és a felmondási .időre járó illetmények és végkielégítés címén követelt 29.166 pengő tökére és járulékaira arányuló keresetet elutasította.