Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 5. szám - A lerovó pénzérték "kifejezett" kikötése

66 KERESKEDELMI Jüü 5. sz. ménye sem az egyiket, sem a másikat nem jelenti, akkor egyáltalában nem jelent semmit. Már pedig ami a törvényben fölösleges, az nem csak fölösleges, hanem káros is. Mert a törvényértelmezés művészelének egyik alapvető szabálya azt mondja, hogy „superflua lex non loquitur", ez pedig a törvény alkalmazóját arra jogosítja és kötelezi, hogy a törvényszöveg minden szavának valaminő jelentőséget, valamely megkülönböztető vagy elválasztó erőt tulajdonítson, amiből a törvény alkalmazásának olyan tágítása vagy megszorításia eredhet, amely a törvényhozó intentiójának nem felel meg. A régi német (és jelenlegi osztrák) kereskedelmi törvény 336. §-rói Staub alkalmazandónak mondja az általános értelmezési szabályokat: „Zunáchst gilt die Bestimmung des Vertrages, die, wenn nicht ausdrüeklich erklárt, nach Art. 278. und 279. zu ermitteln ist."*) Hivatkozik a volt birodalmi kereskedelmi felsőbíróság egy határoztára (ROH. 6. köt. 87. old.), amely szerint az Ausztriában teljesítendő pénzttartozásról felteendő, hogy az ott érvényben lévő papírpénzben teljesítendő, ha azonban a szerződő felek porosz állampolgárok, bár a szerződés Ausztriában volt teljesítendő, fel kell tenni, hogy ércpénzben való fizetést akartak. A német kereskedelmi törvény alkalmazása tehát a kifejezett kikötés követelményét egyszerűen félretette. A német polgári törvénykönyv irodalmáról éppenséggel azt kell megállapítani, hogy nem tudja, mit kezdjen evvel a törvényes tényálladéki elemmel.1 * Staub: Kommentár zum ADHG., 5. kiadás, 1. § * 336. cikkhez. A régi német Kt. 278. és 279. cikke magfelel a mi Ktk.-ünk 265. és 267. §-ainak. 1 Oertmann (Kommentár zum BGB Allgemeiiier Teil, 2. kiad., 1908., 304. és köv. old.) ú. n. kifejezett és ú. n. hallgatólagos nyilatkozatok megkülönböztetéséről („ ... die berühmte — oder berüchtigte — Kontroverse nach dem Unterschiede zwischen den sog. ausdrücklichen und sog. stillschweigenden Willenserklárungen", id. h. 304. old.) értekezve azt tanítja, hogy a nptk. 244. § nem ezt a megkülönböztetést veszi alapul, hanem itt a kikötés kifejezett voltának követelménye azt jelenti, hogy a kérdéses pontról (t. i. az effektív fizetésről) külön megállapodásnak kell létrejönni (der betr. Punkt muB besonders vereinbart sein). A vitát, mely erről a megkülönböztetésről folyik, nagyon sajnálatosnak mondja. (Darum herrscht ein áujierst unerfreulicher Streit, id. h. 305. old.) A szembenálló nézeteket a következő tanulságos rendszerbe foglalja össze: I. Az írók egy része kétségbevonja a megkülönböztetés létezését vagy legalább gyakorlati jelentőségét. Ide tartoznak: Isay: Willenserklárung i. Tatbestand des Rechtsgeschaftes, 1899. Hölder: Kommentár zum BGB, Allgemeiner Teil, 1900. r[. A többség a megkülönbztetést, részben más elnevezéssel is fenntartja, de a megkülönböztetés alapja vitás. 1. Kifejezett az a nyilatkozat, amelynek célja az akarat nyilvánítása, hallgatag az, amelynek más önálló célja van, de mellékesen alapos következAz irodalomnak ez a vajúdása a bírói gyakorlat tétovázásával jár karöltve. A birodalmi bíróság előttem ismeretes két határozata (Reichsgericht, Entsch. Ziv. 107. kötet, 111. oldal; 111. kötet 317. oldal) elutasítja magától azt az értelmezést, hogy a kifejezett kikötés követelménye szükségképpen irott vagy élőszóbeli formuilázást jelentene: „Nun darf aUlerdings das Wort „ausdrüeklich" nicht in dem Sinne verstanden werden, daB der Wille der Partéién ein Ausdruck gefunden habén müsse, der die Verpflichtung des Schuldners zur Leistung in auslándischer Wáhrung unmittelbar wiedergibt." Pozitív irányában a két határozat arra az eredményre jut, hogy az idegen ;értéfclben kifejezett pénztartozással szemben a teljesítésre megengedett pénzérték tekintetében még lehetséges kétségnek ki kell küszöböltetnie: „Der § 244. Abs. 1. will mit dem Erfordernis der Ausdrücklichkeit die bei der bloBen Bestimimung der Sahuld in auslándischer Valuta noch möglichen Zweifel über das Bestehen des Vertragswillens ausschlieBen, daB in auslándischer Wáhrung gezahlt werden solle. Erfordert wird alsó vom Gesetz eine in besonderem MaBe unzweideutige Offenbarung dieser tetést enged az ügyleti akaratra: Crome, Dernburg, Eltzbacher (Das rechtswirksame Verhalten 1903), Manigh (DJZ. 1902., 279. old.). — 2. Objektív megkülönböztetések: a) Kifejezett a szó használatával, hallgatag a bármi más kifejezési eszközzel történt nyilatkozat: Fritze. b) Kifejezett a nyilatkozat, ha objektív kifejezési eszközökkel, vagyis olyanokkal történik, amelyeknek akaratnyilvánító értéke a cselekvőnek szubjektív céljaitól függ: Zitelmann: Irrtum und Rechtsgesyháft 261. old. — Windscheid; Planck: Kommentár 116. §, I. 1. a), Leonhard: Allgemeiner Teil BGB. Az újabb irodalomból ki kell emelni: Nussbaum (Das Geld, 1925) álláspontját, amely szerint „kifejezett" a. m. kétséget kizáróan (ausdrüeklich, d. h. zweifelfrei) megállapítható kikötés. Enneccerus (Recht der Schuldverhaltnisse. KippEnneccerus-WolfT-rendszer, II. köt., 23—27. kiad. 1927., 231. § II. 1., 21. old.) szerint a kifejezett kikötés anynyit jelent, hogy valamikép, pl. a cél megjelölése (külföldi utazás) Tévén külön felismerhetővé tétessék, hogy a fizetést a hitelező éppen a megjelölt pénzértékben várja el. Heck (GrundriB des Schuldrechtes, Tübingen, 1929., 19. §, 60. old.) azt tanítja, hogy a nptk. 244. § a belföldön fizetendő valutáris tartozásoknál erős vélelmet alapít meg az adóst megillető választási jogra, amelynél fogva a belföldi értékben fizethet. A feleknek (a hitelezőnek vagy adósnak) érdekében állhat, hogy a teljesítés ne belföldi pénzben, hanem a megnevezett pénznemben történjék. Az ilyen pénztartozást Heck más szerzőkkel megegyezően pénznemtartozásnak („Geldsortenschuld") nevezi. Mint olyan szokásos megjelölést, amely a gyakorlat szerint a pénztartozást pénznemtarlozássá teszi, az „effektív" szót említi meg. Egyébként, úgymond, hivatkozással az alább említett két felsőbírósági ítéletre, — az értelmezés dönt. Nyilvánvaló, hogy ez a szerző is a jognyilatkozatok értelmezésének normális szabályait tekinti irányadónak, úgy hogy az ő felfogása szerint sem jut semmi jelentőség annak, hogy a törvény szövege a „kifejezett" kikötést kívánja meg.