Kereskedelmi jog, 1934 (31. évfolyam, 1-11. szám)

1934 / 11. szám - Érdekmúlás hatása a biztosítási szerződésre. Befejezés

202 KERESKEDELMI JOG 11. sz. ez az álláspont csak annak a szemében lehet „önmagától értetődő", aki a veszélyviselési teória híveinek túlnyomó többségével egyetértve »a biztosító veszélyviselését kötelem tárgyaként fogja fel, úgy képzelvén el a dolgot, hogy a biztosító kötelezi magát a szerződésben a veszélyviselésre, vagyis a biztosítási esettől függő vagyoni szolgáltatásnak később leendő elvállalására. Ily szemlélet mellett ugyanis valóban elég van téve a tiszta kétoldalú szerződés fogalmának, amely — mint tudjuk — azt kivánja meg, hogy már a szerződéskötés ténye folytán követelhessen a felek mindegyike a másiktól valamely szolgáltatást s viszont a maga részéről is tartozzék ilyennel. Ámde ha egyszer felismertük azt, hogy a biztosító veszélyviselése nemcsak létrejön őneki a szerződésben tett Ígéretével, hanem ezen túlmenően már teljesedésbe is megy, akkor nyilvánvaló, hogy a biztosítottnak a biztosító ellen — legalább is a biztosítási eset bekövetkeztéig — nincs semmi „követelése". Ha talán az ellenkező felfogásnak van is valamelyes jogosultsága a személybiztosítás b'zonyos nemeinél (pl. tiszta halál esetére szóló biztosítás) tekintetében, amelyeknél t. i. feltétlenül beáll a biztosító fizetési kötelezettsége, minthogy ezeknél lehetne akként felfogni a dolgot, hogy már a szerződés megkötésével feltétlen jogigény illeti a biztosítottat s annak esedékessége van csupán kitolva, de a személybiztosítás egyéb nemei, főként pedig a kárbiztosítás tekintetében, mint erre Haymann (id. m. 95. 1.) meggyőző érveléssel rámutatott, annak semmi helytálló alapja nincs. Egészen más szempont az, hogy valamint bíirói gyakorlatunk a feleknek a b. sz.-ben elfoglalt érdekhelyzete alapján már csődön kívül is honorálta a biztosító vagyoni romlása esetében a biztosított javára azt a szempontot, hogy nem lehet őt a szerződési hűség elvére hivatkozással egy oly biztosítóhoz hozzáláncolva tartani, aki irányában objektív okoból kifolyóan immár megrendült a bizalma s eme megfontolás alapján elismerte a biztosított javára a szerződés felbontásának a jogát, épúgy viszont ia biztosító érdekének mérlegelése kell, hogy a biztosított csődjében a kétoldalú szerződésekre vonatkozó magánjogi szabályok megfelelő alkalmazásával a tömeggondnok választási jógáinak s ezzel közvetve — amennyiben t. i. a tömeggondnok nem a szerződés teljesítését választaná — a szerződés felbonthatásának elismeréséhez vezessen. A biztosító ugyanis, — mint (láttuk — ha nem is a szó közönséges kötelmi jogi értelmében, de mégis jogi értelemben is szolgáltat valamit a biztosítottnak, laminek ellen14. sz. „Dass der Versicherngsvertrag ein gegenseitiger Vertrag im Sinne des §. 17. K. O. ist, bedarf keiner náheren Erörterung". értékeként fizeti neki a biztosított a díjat. Ez a szolgáltatás az a felelősség, amely a biztosítót iá szerződésben tett Ígérete alapján terheli s amelynek tartalma az, hogy ő megtéríteni köteles azt az esetleges kárt, amely a biztosítottat a biztosítási esetnek a biztosítási jogviszony tartanná alatt netáni bekövetkezése folytán érné. Ez a felelősség a biztosítót a szerződés megkötésének idejétől kezdve az ő minden további ténykedése nélkül terheli, még pedig úgy, hogy azt magától elhárítani -— kivételével azoknak az eseteknek, amelyekben a törvény mentesíti őt ez ,alól — nincs is módjában. Ennek pedig az a következménye, hogy ha a csődjogi szabályok alkalmazhatóságának fogalmi szempontokból történő megtagadása után nem gondoskodnának arról, hogy a csődbejutott biztosított, illetőleg az ő tömeggondnoka a csőd ellenére is csorbíttatlanúl legyen köteles a maga részéről teljesíteni a díj fizetésére vonatkozó kötelezettséget arra az esetre, ha továbbra is igénybe kívánja venni a biztosító felelősségét, amennyiben pedig a díjfizetés csorbíttatlan teljesítésére nem hajlandó, nem állítanók ők a Cst. 20. §-ának megfelelően az elé a helyzet elé, hogy elállva a szerződéstől, mentesítse ezzel a biztosítót is a továbbbi felelősség alól, — úgy a biztosítót a rá nézve felette méltánytalan abba a kényszerhelyzetbe juttatnék, hogy a jövőben is kénytelen lenne a veszélyt viselni, holott nyilvánvaló, hogy anna k a szerződésben kikötött ellenértékére a csődbeli korlátozások folytán ő már nem számíthat. A biztosítónak méltánylást kívánó érdeke tehát azt hozza magával, hogy a csődjogi elvnek (Cst. 20. §) megfelelő alkalmazásával a vagyonbukott biztosított tömeggondnokát ama alterna tiva elé állítsuk; vagy fenntartja a szerződést és ezzel továbbra is igénybeveszi a biztosító felelősségét, de ekkor annak szerződésszerű ellenértékét, a díjat mint tömegtartozást maga is megfizeti, még pedig csorbíttatlanúl, vagy hia ezt tenni nem akiarja, akkor el kell állania a szerződéstől, ami természetesen a biztosító felelősségének a megszűnését is foglalja miagában a jövőre nézve. A biztosító érdekhelyzete ugyanis a szóbanlevő esetben miben sem különbözik pl. a típusos synallagmatikus szerződést tevő adásvételi szerződés oly eladójának helyzetétől, akinek partnere, a vevő csődbejutott, még mielőtt ő (t. i. az eladó) teljesített volnaAmiként az ily eladótól nem lehet méltányosan elvárni azt, hogy ő a maga részéről teljesítsen egy oly adósnak, akiről eleve tudnia kell, hogy a vételárnak csak egy töredékét fogja megfizetni és amiként a csődönkívüli kényszeregyezségi eljárásnak a szempontjá-