Kereskedelmi jog, 1934 (31. évfolyam, 1-11. szám)

1934 / 11. szám - Érdekmúlás hatása a biztosítási szerződésre. Befejezés

196 KERESKEDELMI JOG 11. sz. A veszélyviselés adva van már az Ígérettel, azt nem lehet tehát köteles a biztosító majd csak a jövőben létrehozni, ami természetesen — mint tudjuk — nem akadálya annak, hogy a b. sz.-t is kölcsönös — szolgáltatást és ellenszolgáltatást megállapító — szerződésnek minősítsük. Csak arra kell ügyelni, hogy ez a kölcsönösség nem a magánjog szabályozása alá eső kölcsönös szerződések synallagmája, minthogy az utóbbi a szerződés értelmében csak ezután teljesítésre váró szolgáltatásokat tételez föl. Ebből pedig kényszerűen folyik az a következtetés, hogy a b. sz.-re fogalmilag nem alkalmazhatók — legalább is közvetlenül — a kétoldali szerződésekre vonatkozó általános magánjogi szabályok. Az irodalom túlnyomó része, amely álláspontunkkal ellentétben alkalmazhatónak véli ezeket a magánjogi szabályokat, ezt az eredményt — mint láttuk — csak azon az úton tudja kihozni, hogy a veszélyviselést a kötelezettség tárgyául tekintvén, ahhoz a konstrukcióhoz folyamodik, amely a maga mesterkéltségében Schmidt-Rimplernél jut legkiélezettebben kifejezésre, nevezetesen, hogy a biztosító a b. sz.-ben feltétlenül arra kötelezi magát, hogy a feltételes kötelezettségét, amely a b. eset bekövetkeztétől függ, majd létre fogja hozni. Ám elfelejtkezik arról, hogy akkor, amidőn ezt teszi, azt a logikai képtelenséget követi el, hogy a biztosítási esettől függő kártérítési kötelezettségét önnönmagának a tárgyaként szerepelteti. Bruck nyílván maga is érzi ennek a helyzetnek ferdeségét s éppen ennek a kiküszöbölése s egyben a b. sz. synallagmatikus jellegének megmentése érdekében folyamodik ahhoz a fentebb már említett tételéhez, hogy a biztosító veszélyviselése voltaképpen bizonyos technikai természetű intézkedésekben és berendezésekben áll, azt akarván ezzel nyilvánvalóan elhihetővé tenni, hogy a veszélyviselésnek fentebb kifejezett tisztán jogi fogalmán kívül lenne egy másik oly fogalma is, amely a veszélyviselés ténylegességén alapul. Ámde ennek a feltevésnek a helyességéről szó sem lehet s ezt igazolni sem Brucknak, sem követőinek nem sikerült. Mint tudjuk, a biztosító annak folytán és kizárólag annak folytán viseli a biztosított irányában a veszélyt, hogy jogilag kötelező módon, tehát érvényes szerződésben kötelezte magát a biztosítási esettől függően bizonyos vagyoni szolgáltatásra. Annak, hogy a biztosított célját, biztonságnak a szerzését a biztosítás segítségével elérje, nincsen más módja, mint kizárólag az, hogy ő a biztosítót kötelezteti a maga irányában bizonyos vagyoni szolgáltatásnak a teljesítésére arra az esetre, ha a b'ztosítási eset bekövetkeznék. A veszélyviselés ebben a jogászilag egyedül helyes értelemben már a szerződés megkötésének a tényével — és a törvényben vagy a szerződésben esetleg még külön megszabott előfeltételeknek, (minők különösen az első díj megfizetése, a kötvény kiváltása) meglétében — adva van, az mint felelősség minden további nélkül — vagyis anélkül, hogy a biztosító még egyebet tenni köteles lenne — terheli a biztosítót. Éppen ezért nem kell. de nem is lelhet kötelmi jogi szolgáltatás módjára tőle „követelni". Hogy már most a biztosító mit tesz, vagy mit nem tesz, illetőleg mit kellene neki tennie lavégett, hogy szükség esetében helyt is tudjon állani fizetési Ígéretének, ez kizárólag az ő dolga — a magánjog szempontjából. Mert legfeljebb arról lehet szó, hogy a Felügyelő Hatóság kényszerítse a biztosítót a felügyeleti jogszabályokban neki rendelkezésre bocsátott jogok igénybevételével megfelelő intézkedések megtételére, berendezések létesítésére, ám soha az egyes biztosított, hanem a biztosítottak összessége érdekében! Egyébként azonban — az egyes biztosítási jogviszony szempontjából — ezeknek az intézkedéseknek megtétele, berendezéseknek a jlétesítése semmi egyéb, mint puszta előkészítő cselekmény vagy magatartás a később esetleg beálló vagyoni szolgáltatás teljesítésére, amely cselekményeket a biztosító nem csak saját, de a biztosítottak érdekében is köteles ugyan — a felügyeleti jogszabályok értelmében — foganatosítani, de amelyekre az egyes biztosítottnak nem áll módjában őt magánjogi úton, perrel kényszeríteni,52 Az a biztosító, aki valamely személy halála esetére vagy valamely értékes gyári berendezés tűz által leendő elpusztulásának esetére 100.000 P. fizetésére kötelezte magát, semmivel nincs más helyzetben magánjogilag, mint a vételárral vagy kölcsön címén tartozó adós, aki meghatározott időn belül ugyanakkora összegnek megfizetését igérte hitelezője irányában.53 Ehhez képest a fimc/c-féle veszélyviselés! tan semmi egyéb, mint annak a magángazdasági tapasztalati ténynek jogi nyelven körülírása, hogy aki meghatározott időn át bármikor esedékessé válható vagyoni szol52 Téves ellenk. Küry: Lebensversicherungsveitrag zugunsten Dritter, Basel (1932), 76. I.: „Der Versicherungsnehmer kann verlangen, daB der Versicherer seinen Betrieb so zweckmáBig als möglich gestaltet'p,'és: „aus dem Begriff des Vers.-Vertrages folgt die Pflicht des Versicherers seinen Betrieb planmáfiig zu gestalten und das Recht des Vers.Nehmers, die PlanmáBigkeit zu fordern" (u. ott és 77. 1.). ™ Így: Bofíhart: Rückkauf u. Umwandlung einer Lebensversicherung, (1927), 71., 76. 1.; Tamm: Neumanns Z. für Vers.-Wesen, 1932. cvf.,621. L; Haymann, id. m. 41. 1.