Kereskedelmi jog, 1934 (31. évfolyam, 1-11. szám)

1934 / 11. szám - Érdekmúlás hatása a biztosítási szerződésre. Befejezés

11. sz KERESKEDELMI JOG 195 dacára jogi értelemben is oly szolgáltatásnak minősíthessük, amely ellenértéke lehet más szolgáltatásnak. Hiszen az említett értelemben vett veszélyviselés, a biztosítónak jogilag kötelező módon tett az az Ígérete, hogy ő megtéríti a biztosítottnak az esetleges biztosítási eset folytán érhető kárt, az utóbbi gazdasági, de egyben erkölcsi érdekének olyan szolgálatát jelenti, amelynek vagyoni értéke van. s amelytől éppen ezért jogilag sem lehet a ..szolgáltatás'" minőségét elvitatni. Tökéletesen helytelen lenne — mondja. — ha a veszélyviselésnek érintett fogalma ellen azt vetné valaki ellen, hogy az nem oly szolgáltatás amelynek vagyonjogi jelentősége van.51 Ellenkezően annak a felek mindegyikére nézve van jelentősége. A biztosítottra annyiban, hogy ő védve van immár a veszélynek kitett vagyonértékei elpusztulásából egyébként reá háruló következmények ellen, most már kisebb vagyoni erő befektetésével is kijön gazdálkodásában s a biztosító ígérete folytán legalább is abban az értelemben lett gazdagabb, amely értelemben valamely kétes követelés hitelezője gazdagabb lesz azzal, hogy követelésének biztosítására valakitől alkalmas zálogot kap. A biztosítóra nézve viszont az ő veszélyviselése azzal a következménnyel jár. hogy őneki pénzét most már készenlétben kell tartani az esetleges kártérítés fedezhetésére s nem fordíthatja azt más célra. Aki ily hatással egybekötött magatartásnak vagyoni jellegét és ezzel ..szolgáltatási" minőségét kétségbe vonná, a közgazdasági alapfogalmak tökéletes félreismeréséről tenne Malss szerint tanúbizonyságot. Malss alapgondolatát használta föl legújabban Haymann Ferenc kölni professzor, aki „Leistung und Gegenleistung im Versicherungsvertrag"' címmel (1931-ben) közzétett, mély elméleti alapossággal megírt tanulmányában, a biztosítási jog elmélete és gyakorlata szempontjából egyaránt kiváló fontosságú azt a kérdést, hogy a biztosítónak a díjfizetéssel korrespondeáló szolgáltatása a kártérítés nyújtásában, vagy a veszélyviselésben ál!-e. az utóbbi irányban éppen azon az alapon képes meggyőző érveléssel eldönteni, mert Malss útmutatása alapján analizáija a probléma helyes eldöntését feltételező azt a két kérdést amelyeknek egyike arra vonatkozik, hogy miben áll a biztosító veszélyviselésének a lényege, a másika pedig arra, hogy csak a kötelmi jog értelmében vett szolgáltatást lehet-e jogi szempontból „szolgáltatásnak" minősíteni, vagyis hogy a szolgáltatásnak a magánjogi kódexekben meg51 Mint láttuk, erre megy ki Ehrenbergnek és Kisch-nek a veszélyviselési teória ellen emelt kifogása. gyökeresedett értelme mellett van-e egy másik (tágabb) értelme is? Ha Haymannak mélyenjáró, de kissé szétfolyó és éppen ezért nehézkes fejtegetéseit össze akarjuk foglalni, a már kifejtettekkel jórészt egyező következő alaptételeket nyerjük: 1. A biztosító szolgáltatása abban áll, hogy jogilag kötelező módon vállalkozik (ígéretet tesz) arra, hogy a biztosítási esettől függően pénzbeli szolgáltatást teljesít a biztosított részére. 2. A biztosítónak ez az ígérete iá jogi értelemben vett szolgáltatás, mert kielégíteni alkalmas a biztosítottnak a biztonsághoz fűződő gazdasági és erkölcsi (psychológiai) érdekét. A biztosított ugyanis már ezen igéret alapján ,,fedezve'" van, mert az ígéretben a biztosító által feltételesen, t. i. a biztosítási esettől függően magára vállalt kötelezettség a b. eset beálltakor nyomban feltétlen kártérítő kötelezettségre fordul át, amelynek teljesítése alól immár nem vonhatja ki magát a biztosító, mert a jog kényszereszközöket bocsát a biztosítottnak rendelkezésre, ha a biztosító megtagadná ennek a pénzbeli szolgáltatásnak a teljesítését. 3. A kártérítési kötelezettségnek a b. sz.-ben tett biztosítói ígérethez képest a biztosítási esettől függően történő elvállalása nem szül kötelezettséget a veszélynek későbbi elvállalására vagy viselésére, hanem már maga megteremti a veszélynek (felelősségnek) elvállalását a biztosító részén, minthogy éppen az említett függő kötelezettség elvállalása azonos a veszélyviseléssel. A veszélyviselés éppen ezért nem a kötelmi jog értelmében vett (BGB. 241. §., Mtj. 945. § II.) szolgáltatás. Ilyen szolgáltatásra a b. sz.-el kapcsolatban csak a b. eset bekövetkeztével kerül sor: az ekkor esedékessé váló pénzbeli szolgáltatás valóban a kötelem „tárgyát" tevő, tehát kötelmi jogi szolgáltatás. Ámde: 4. az 1—3. alattiakból folyik, hogy nem a számos esetben sorra soha nem is kerülő ez a pénzbeli szolgáltatás ellenértéke a díjfizetésnek, hanem egyedül már a szerződéskötés tényével existensé váló felelősség (v. ö. id. m. különösen 22., 29., 31., 32., 40., 53., 54.. 97. lapjait.). YTH. Az eddigiek alapján alig lehet kétséges, hogy a b. sz. tekintetében — legalább is a biztosítási eset bekövetkeztét megelőzően — hiányoznak azok a tényállási előfeltételek, amelyek — mint láttuk — a magánjog szabályozása alá eső tökéletes synallagmatikus szerződések lényegét teszik. A b. sz.-nél csak a biztosított részén találunk már a szerződés alapján fennálló feltétlen kötelezettségét valamely szolgáltatásnak, mint a kötelem tárgyának későbbi teljesítésére. Ellenben a biztosító oldalán a szerződésben foglalt Ígéretből folyó olyan feltétlen kötelezettségnek, amely a veszélyviselésnek még csak ezután leendő elvállalására irányulna, nyoma sincs.