Kereskedelmi jog, 1934 (31. évfolyam, 1-11. szám)

1934 / 9. szám - A film szerzőségének problémája

134 KERESKEDELMI JOG 9. SZ. A film szerzőségének problémája Irta: Balázs P. Elemér, ig. ü. m. tanácsos, • egyet. m. tanár Szenté Andor „Rádió, film és hangosfilm a szerzői jogban" című tanulmányában nagy gondossággal sorakoztatta fel az érveket arra. hogy a íilm értékesítési jogának a vállalkozót kell illetnie a német-osztrák szerzői jogi javaslat konstrukciójának megfelelően akként, hogy a „film valódi megalkotóinak" értékesítési jogai a törvény erejénél fogva szálljanak át a filmvállalkozóra, a szerzőt illető személyiségi jogok pedig maradjanak meg „a film valódi megalkotói" számára. Az alábbi sorok azt kívánják kimutatni, hogy a film szerzőjéül közvetlenül a vállalkozót kell elismerni, s hogy ez a maga jogán léphessen fel, ne származékos jogcímen. Ilyen rendezés mellett a film megalkotásában szellemi tevékenységgel közreműködők személyiségi jogaikat az általános személyiségi jog alapján, nem pedig szerzői személyiségi jogosítványként gyakorolhatnák csak. Ez az álláspont a kérdés velejében különbözik Szenté felfogásától. Az alábbi fejtegetések szerint a filmvállalat valóságos szerzősége nem pusztán a filmalkotás kollektív jellegén, az egyes közreműködők tevékenysége eredményének részleges és az egészben elvesző minőségén, hanem tényleg azon alapul, hogy az összes közreműködők alkotó tevékenységét a vállalkozó — mint látni fogjuk — döntően irányítja, úgyhogy ebbeli pozitív szerepének elismerésre kell jutnia a szerzői jogban is. Nem is puszta érdekelméleti, nem puszta célszerűségi megfontolás tehát a filmvállalat szerzőségének alapja, mint Szenté kifejti, hanem ennél sokkal magasabbrendü szemponton alapul: azon, hogy a film igazi alakítója, az összes szellemi tevékenységek meghatározója a filmnél a vállalkozó. Ha nem így volna, ha a filmvállalkozó tőkeereje nem hatna közvetlenül a film művészi kialakítására, akkor sohasem tudnék a magam részéről többet juttatni a vállalkozónak, mint a kiadói ügyletnek megfelelő jogállást, sohasem tudnám a kötelmi jog kereteiből kiemelni a filmvállalkozó jogi pozícióját. Mai szerzői jogi törvényünk — sajnos — semmit sem szól a legfontosabbról: arról, hogy ki a szerzői jogi védelemben részesülő alkotás szerzője. Csak egyes vélelmeket, sőt fikciókat tartalmaz a Szt. arról, hogy egyéni szerző megnevezésének hiányában kit kell a mű szerzőjének tekinteni. Azt azonban, hogy a törvényben taxatíve felsorolt műfajok szerzője kicsoda, a törvény egyáltalában nem határozza meg. Pedig éppeni abban különbözik a szerzői jog a szintén abszolút jogot talkotó dologi jogoktól, hogy míg a dologi jognak éppen az a lényege, hogy teljesen közömbös, ki a jogosuit személy, addig a szerzői jog gyakorlására jogosult személy sohasem anonim, hanem olyasvalaki, akinek meghatározása az általános magánjogi ügyleti forgalom mozzanataitól teljesen függetlenül történik. Meg a magánjogi eredeti szerzési módokkal sem lehet összehasonlítani a szerzői alanyi jog keletkezését. A magánjogi eredeti szerzési módok ugyanis valamennyien tényleges nataiom gyakorlásán alapulnak, a tér és idő esetlegességeitől függenek, bennük ép úgy az akarati elem dominál, mint a származékos szerzési módok eseteiben. A szerzői jog keletkezését a legtávolabbról sem ilehet párhuzamba állítani, sem a foglalással, sem a feldolgozással, sem a gyümölcsszedésscl.1) Az eredeti szerzés tárgya mindig olyasvalami, ami személyi különbség nélkül elvileg bárki által megszerezhető; míg iaz írói és művészi alkotás egészein új valami, egyetlen, ami eddig sohasem vdlt és aminek megtalálása nem idő, hanem intuíció kérdése. Diskurziv gondolkodással, fogalmi kapcsoknak egymáshaakasztásával, puszta intellektussal sohasem lehet szdllemi alkotást létrehozni. Szerző csak az lehet, aki szellemi alkotást saját szellemi tevékenységével hoz létre. A szerzői jog egész szabály-komplexusa lényegileg annak körülírásta, milyen jogi oltalomra van igénye annak, aki szellemi alkotást szellemi eszközökkel hoz létre. A szerzői jog törvényhozási szabályozásának helyes felfogás szerint a szerző személyébőil, a szellemi alkotásnak szellemi eszközökkel létrehozójából kefll kiindulnia. Nem lehet a kiinduló pont a szellemi alkotás, mert ezt éppen az különbözteti meg más létezőktől, hogy személyes jellege van, hogy a személyiség bélyegét viseli, hogy szellemi tartalomnak kifejezője. A szerzői jog oltaImának tárgya egyáltalában nem gondolható cl lanélkül, hogy a személyt is ne gondoljuk, akinek szellemisége az alkotást létrehozta. Minden hölyesen megalkotott szerzői jogi törvénynek tehát a szerző meghatározását kell a szabályozás középpontjába állítania. Csak a szerző személyiségéből kiinduló szabályozás tudja kellőképpen megvonni a szerzői jogi oltalom tárgyi határait. A szerzői alkotás egyes nemeinek taxativ felsorolására szorítkozó rendszer, amiilyen a magyar Szt. rendszere is, minden látszólagos világossága és technikai korlátozottságon alapuló látszólagos egyszerűsége és határozottsága ellenére x) Proudhon csodálatosképpen azonosítja a szellemi alkotást az ipari termeléssel (átalakítás), de tiltakozik a mezőgazdasági termeléssel (gyümölcsszedés) azonosítás ellen. Ez Proudhon-nak abszolút materializmusából ered. (V. ö. Les Majorats littéraires. Paris, 1863. 31. s. köv. lap.)