Kereskedelmi jog, 1933 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 3. szám - Kft. üzletrészek fiduciarius átruházása - Általános biztosítási feltételek és biztosítási kötvényszöveg közti ellentét - Választott bírósági jogegységi ülések szükségessége

3. S2. KERESKEDELMI JOG 15 lóságnak meg nem felelő adat közlésével a nagyközönség megtévesztésében tudatosan résztvett, a Tvt. 2. §. 1. bekezdésében meghatározott tiltott cselekménynek valamennyi tényállás elemét önmagában megvalósította. Az alperes tehát az idézett törvénycikkbe ütköző cselekménynek tettese. De az alkalmazandó jogszabályon az sem változtatna, ha az alperes a fentiek szerint tiltott cselekménynek csak tettestársa, vagy egyébkéni részese (felbújtó, segéd) volna. Téves a felebbezési bíróságnak az a felfogása, hogy az alperes kereskedői vagy versenytársi minőségének hiánya vele szemben a Tvt. alkalmazását kizárja. A versenytársi minőség a Tvt. 32. §-ban megjelölt kivételtől eltekintve a felperesi kereseti jognak feltétele ugyan, alperesként ellenben a Tvt. alapján perbevonható mindenki, akinek magatartása a Tvt. valamely rendelkezésébe ütközik — a törvényben meghatározott egyes cselekmények tényállásához képest tehát esetleg az is, aki a cselekményt nem a saját üzleti érdekében, hanem más — felperessel szemben — verseny vállalat (versenytárs) érdekében a magánjogi felelősséghez szükséges önállósággal követte el. Minthogy pedig a Tvt. 2. §. 1. bekezdése az itt megjelölt cselekményt általában „áru forgalombahozatalánál" tiltja, idevonatkozóan törvényes megkülönböztetés hiányában a Tvt. 2. §-ának tettese és részese lehet az is, aki az itt körülírt cselekvést nem a saját számlájára folytatott üzletének, hanem mások áruja forgalombahozatalának körében fejti ki. III. A Tvt. 33. §. első bekezdésének abból a rendelkezéséből, amely szerint az ebben a törvényben megállapított vagyoni felelősség a részeseket is terheli, nem következtethető az, hogy a cselekmény abbanhagyására való kötelezettség a részeseket nem terheli. Ha — amiként a törvény meghatározza — a részesek cselekményeikért kártérítéssel felelnek, akkor a károsító cselekmény abbanhagyása iránti követelés nevezetekkel szemben már az általános jogszabályoknál fogva fennáll; de a Tvt. 1. §-a kifejezetten is akként rendelkezik, hogy attól — mindenkitől —, akinek magatartása a törvénybe ütközik, az ily magatartás abbanhagyását és szándékosság vagy gondatlanság esetében a kár megtérítését követelheti. 69. I. Az a körülmény, hogy vaiaki az ipartörvény megszabta előfeltételek nélkül folytat valamely ipart, iparrendészeti eljárást tehet megokolttá, de versenyjogi szempontból közömbös és magánjogi kárigény támasztására sem ad jogos alapot. II. Egymagában valamely árunak versenyző célzattal másoknál olcsóbban, akár a beszerzési áron alul árusítása sem ütközik a Tvt. rendelkezéseibe s így ez alapon sem állapítható meg kártérítési felelősség, kivéve ha a a versenyzés módja kétségtelenné teszi, hogy az olcsó árusítás minden saját jogos gazdasági érdek nélkül, kizárólag a versenytárs (társak) szándékos megkárosítása, tönkretétele végett, tehát a jogszerű és tisztességes verseny keretein kívül eső módon és célból történik. (P. IV. 2529/1932. sz. a. 1932 nov. 16-án.) A felebbezési bíróság az alperes terhére pusztán az alperesnek a bizonyítás eredményeként kiderült kérkedő nyilatkozataiból meg is állapította a versenytársai tönkretételére irányuló szándékát s ebből folyó kártérítési felelősséget. Ámde a károsító szándékot bármily félreérthetetlenül eláruló puszta nyilatkozatok nem elegendők a kártérítési felelősség megalapozására, hanem erről csak akkor lehet szó, ha az ilyen nyilatkozatokhoz jogtalan károkozásra valóban alkalmas magatartás is járul: vagyis ha az adott esetben az volna megállapítható, hogy az alperes a versenytárs tönkretételét célzott versenye során árait a beszerzési lehetőségekhez képest oly alacsonyan szabta volna meg, hogy azokkal józan gazdasági felfogás szerint általában lehetetlen volt az üzlet folytatását megbénító veszteségek nélkül versenyezni. Az irányadó tényállás szerint azonban az alperes megszabta árak mellett neki még haszna is lehetett és versenytársaival szemben is csak azt érte el, hogy azok az „egyezményes" magas ártételeiket nem tarthatták fenn. Ily eljárásban pedig a jogtalan szándékos károkozásra alkalmas tisztességtelen versenyzés nem lévén felismerhető, a m. kir. Kúria az alperes felülvizsgálati kérelmének helyt adott és a megtámadott ítélet megváltoztatásával a jogalap hijján való keresetet elutasította. 70. Nem követelhet kártérítést, csak abbair hagyást, aki a sérelmes árunév használatát huzamosabb időn keresztül (5 évig) ellentmondás nélkül tudatosan elnézte. — Nem önálló versenytárs az, akinek sem áruraktára, sem üzlete nincs és egy külföldi cég áruit sohasem a saját nevében, hanem a külföldi cég nevében és számlájára árusítja. (C. P. IV. 1148/1931. sz. a. 1932 dec. 23-án.) Kártérítés az I. rendű felperest nem illeti, mert a „Glória" szót bejegyzett cégszövegükben is toldatként 1924 november 17-töl használó I. rendű alperesi részvénytársaságnak, illetve jogelődjének „Glória" árunév használata ellen, mely nem vitásan szintén 1924/1925. év óta tartott, az I. rendű felperes az 1929 december 16-iki perindítás előtt soha fel nem szólalt, bár mint — előadása szerint — az üzleti forg-almát Magyarországra is erős mértékben kiterjesztő vállalatnak arról tudnia kellett. Huzamosabb időn keresztül ellenmondás nélküli tudatos elnézésével ugyanis az I. r. felperes maga abban a hitben tartotta az alpereseket, hogy a „Glória" megjelölés használatával az érdekében magát sértve nem érzi, a keresetlevél beadása után pedig a felperesi ügyvédhez intézett levelükben (közölve a 3. sorsz. előkészítő iratban) az alperesek jóhiszeműségük hangoztatásával azonnal kijelentették, hogy a panaszolt árunév használatát végleg beszüntették, ami nem is vitás, hogy megtörtént. Ilyképpen pedig az esetleges kár az I. r. felperes — üzleti szokásokkal ellentétes — magatartásának is a következménye, amely a kártérítés kizárását az adott esetben kellőkép indokolja. A másodrendű felperesnek önálló versenytársi minőségét elismerni nem lehet. Abból ugyanis, hogy a II. r. felperesnek sem áruraktára, sem nyílt üzlete nincs és a külföldi I. r. * felperes áruit — bár vezérképviselöi címmel —, de sohasem a saját nevében, hanem kizárólag csak az I. r. felperes nevében és számlájára árusítja, a fellebbezési bíróság helyesen következtette, hogy a II. r. felperes az I. r. alperesnek nem önálló versenytársa, hanem csak az I. r. felperesnek egyszerű meghatalmazottja, így pedig az 1923. V. t.-c. 30. §-ának utolsó bekezdése alá nem vonható.