Kereskedelmi jog, 1933 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 3. szám - Kft. üzletrészek fiduciarius átruházása - Általános biztosítási feltételek és biztosítási kötvényszöveg közti ellentét - Választott bírósági jogegységi ülések szükségessége

14 KERESKEDELMI JOG 3. S2 biztosító részéről való kockázatviselési kötelezettség megkezdődött, míg a fennforgó peres esetben éppen az a helyzet, hogy a biztosítási kockázatnak a biztosítási szerződés megkötése idején (1930 február 28) való megkezdődését, az általános biztosítási feltételek 2. cikkében foglalt, a fentebb kifejtettek szerint joghatályos, szerződéses kikötés arra az időpontra tolta ki, „amikor a kötvény — a benne felszámított első évi díj, illetve díjrészlet s az illetékek készpénzben történő és teljes lefizetésével — beváltatott". Eszerint az általános biztosítási feltételek idézett tartalma értelmében a fennforgó esetben a biztosító felelősségének kezdete szerződésileg kifejezetten két körülményhez, nevezetesen a biztosítási kötvény beváltásához és az első negyedévi díjrészletnek egyidejűleg készpénzben való kifizetéséhez fűződik. E két körülmény be nem következte tehát alapul szolgálhatott a biztosítónak arra, hogy felelősségének kezdetét be nem állottnak tekinthesse; már pedig a nem is vitás, irányadó tényállás szerint ezeknek a körülményeknek egyike sem következett be. Téves ugyan a fellebbezési bíróságnak az a megállapítása, hogy az alperesi biztosító, az általános biztosítási feltételek 3. cikkének utolsó bekezdésében foglalt kikötés értelmében az első időszakra eső díj beszedésével kapcsolatos kötvény kikézbesítésére vonatkozó kötelezettségét magától kifejezetten elhárította; mert az egyedül a díjfizetésről intézkedő ezen 3. cikk utolsó bekezdésében csak az köttetett ki, hogy: „a társulat nincs kötelezve arra, hogy az esedékes díj fizetésére felszólítson, vagy azokat beszedesse; a díjfizetés elmulasztásának következményei, arra való netaláni hivatkozással, hogy ez korábbi esetekben így történt, nem háríthatók el" — ellenben egy szóval sem mondja ez a szerződéses megállapodás azt, hogy az alperesi biztosító a biztosítási kötvény kikézbesítésére vonatkozó kötelezettségét is elhárítja magától, amit a dolog természete szerint különben sem tehetne; kérdés azonban a fentebbiek mellett még az — amint erre már a fellebbezési bíróság is helyesen mutatott rá —, hogy: a perbeli kötvénynek 1930 február 28-án történt kiállításától egészen a biztosítottnak az 1930. évi március 4-én történt elhalálozásáig eltelt időköz mérve nem állapítja-e meg az alperesi biztosítónak a biztosítási kötvény kikézbesítése körüli olyan mulasztását, amely kártérítő felelősségét vonná maga után a kedvezményezettel szemben ? A fellebbezési bíróságnak ide vonatkozóan, a per idevágó adatainak és a felvett bizonyítékoknak tüzetes mérlegelése alapján, helytállóan megindokolt azt az álláspontját, hogy a kötvény kiszolgáltatásában való említett mérvű késedelem az alperes biztosító felelősségének megalapítására nem alkalmas — a kir. Kúria is helyesnek fogadta el ítéleti döntésénél, arra való különös figyelemmel is, hogy az irányadó perbeli tényállás szerint az ügyleti felek között nem létesült a biztosítási kötvénynek az 1930 március 4-ét megelőző időpontban leendő kikézbesítésére vonatkozó megállapodás. Minthogy a fentebb kifejtettek értelmében az általános biztosítási feltételek 2. cikkében foglalt kikötés a fennforgó esetben joghatályosan ki volt köthető és minthogy az egyébként jogérvényesen megkötött biztosítási szerződés a kötvény kézbesítésének, illetve az első díjrészlet lefizetésének hiányában, a biztosítottnak 1930 március 4-én történt elhalálozása idején — már a fellebbezési bíróságnak helyes ítéleti megállapítása szerint is — még hatályba nem lépett, az alperesi biztosítót pedig a kötvény kikézbesítése körül kártérítő felelősségét maga után voi. gondatlan késedelem nem terheli; ezért nem sérti az anyagi jogot a felperest kereseti követelésével elutasító értelmű ítéleti döntése; ebből folyóan felperesnek anyagi jogszabálysértést vitató felülvizsgálat.; panaszai egyaránt alaptalanok. Váltó 67. Tiltott ügylet kifogása. (C. P. VII. 4474/1932. sz. a. 1932 nov. 29-én.) Az alperesek és a Földhitelbank Részvénytársaság között létesült kereseti váltóügylet az 192c. XXXVI. t.-c. 56. §-a szerint tiltott ügylet volt. A váltónak ebből folyó érvénytelenségét pedig az alperesek a felperessel szemben is a V. T. 92. §-a értelmében sikerrel felhozhatják, mert a felperes a váltóadás alapjául szolgált köztörvényi ügyletbe azáltal, hogy az irányadó tényállás szerint ez ügyiéiből kifolyólag az alperesekkel szemben fennálló véteiárkövetelést magára engedményeztette és ennek biztosítására szolgáló jelzálogot is megszerezte, félként belépett s ez okból, tekintet nélkül arra, hogy ez u váltó megszerzésével egyidejűleg vagy azt követően történt-e, a felperes, az elsőbírósági ítélet helyes jogi álláspontja szerint, nem tekinthető oly harmadik váltóbirtokosnak, akivel szemben a váltó alapügyletéből származtatott kifogások a V. T. 92. §-a értelmében sikerrel felhozhatók nem volnának. Tisztességtelen verseny 68. Idegen áruknak saját tulajdonként alkalmi okokból való eladása tisztességtelen verseny. A Tvt. alapján perbevonható az is, aki a cselekményt nem a saját üzleti érdekében, hanem valamely versenytárs érdekében a magánjogi felelősséghez szüksége^ önállósággal követte el. (C. P. IV. 1307/1931. sz. a. 1932 dec. 23-án.) I. A megállapított, meg nem támadott és így irányadó tényállás szerint az alperes Budapest, VI., Teréz-körút 32. I. 9 .számú lakásából két szobát bútorraktár céljaira Sz. bútorkereskedőnek albérletbe adott. Sz ezután a Pesti Hírlapban időnként oly hirdetést tett közzé, amelyben nevének, kereskedői foglalkozásának és az eladás üzleti jellegének elhallgatása mellett csupán „Teréz körút 32. I. 9." címen házi bútorokat „olcsón", „olcsón, sürgősen'', „nagyon olcsón" megvételre kínál. Sz. hírlapi hirdetése alapján az alperesnek fent megjelölt lakásán megjelent vevők előtt azután az alperes úgy mutatkozott, mint a megvételre kínált bútorok tulajdonosa, amelyeket alkalmi okokból bocsát magáneladásra. II. A kereskedelmi forgalom tárgyainak eladásánál, ipari vagy kereskedelmi egyéb szolgáltatásoknál annak állítása, hogy a megvételre ajánlott dolog alkalmi eladásnak és nem üzleti haszonra irányuló kereskedelmi tevékenységnek tárgya, — a Tvt. 2. § 1. bekezdésébe ütközik; mert az áru forgalombahozatalánál a kelendőség fokozására alkalmas olyan valótlan adatot híresztel, amely alkalmas a vevőközönségben azt a téves hitet kelteni, hogy reá nézve kedvező vásárlási lehetőség felhasználásával szükségletét ezúttal a kereskedelmi forgalom szokásos árainál olcsóbban elégítheti ki. Az alperesnek az a cselekménye, hogy Sz. áruja kelendősége fokozásának nyilvánvaló céljából a va-