Kereskedelmi jog, 1933 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1933 / 3. szám - Kft. üzletrészek fiduciarius átruházása - Általános biztosítási feltételek és biztosítási kötvényszöveg közti ellentét - Választott bírósági jogegységi ülések szükségessége
3. sz. KERESKEDELMI JOG 11 helyesebb lett volna csupán a felsőbíróságok döntéseit ismertetni és nem idézni elsőfokú ítéleteket, melyek fellebbezéssel és egyes választott bírósági döntéseket, melyek pergátló kifogással megtámadtattak. Az olvasó csak a határozatot olvassa és nem gondol arra, hogy az idézett határozat nem jogerős. Ettől az észrevételtől eltekintve, a könyvet nagy nyereségnek tekintem az iparjogvédelem művelő számára. Biztosítási felügyeleti jogesetek. A m. kir. Közigazgatási Bíróság biztosítási tanácsának tízéves joggyakorlata. Közli: Dr. Kömyei Béla, a Hazai Biztosító Társaság felügy. titkára. Az uzsoráról szóló 1932 :VI. törvénycikk magyarázata. Irta: Bálás P. Elemér miniszteri tanácsos, Budapest, 1932. Franklin Társulat kiadása. — A kitűnő szerző legújabb munkájában az uzsoratörvényhez írt kimerítő kommentárt. A törvény rendelkezé. einek bőséges magyarázata mellett kiterjeszkedik a t irvényelőkészítés adataira is és nagy súlyt helyez cz uzsorajog történeti kialakulásának kidomborítáíára. Részletesen ismerteti az 1883. évi XXXV. t.-c. alapján kifejlődött bírói gyakorlatot és nem feledkezik meg a külföldi bíróságoknak az uzsorára vonatkozó gyakorlatának közléséről sem. A nagytudású szerzőnek ez a legújabb, az eddigiekhez hasonlóan mélyenszántó és alapos munkája monografikus jogirodalmunknak nagy nyeresége és az új törvénnyel foglalkozóknak nélkülözhetetlen segédeszköze lesz. A gazdatartozások átmeneti rendezése. Magyarázta: Dr. Tunyogi Szűcs Kálmán min. o. tanácsos. — A gazdatartozások rendezése egyike most a legfontosabb és legnehezebb nemzeti feladatnak. A rendezés anyagi érdekeiben érinti a gazdasági életnek szinte minden szereplőjét. Ezért méltán érdekelheti a közönséget a gazdatartozások tárgyában legújabban megjelent rendelet magyarázata. A szerző, aki e rendelet előkészítésében is résztvett, a gazdasági \ onatkozású jog irodalmának jól ismert művelője. ' lűve nem csupán a rendelet keletkezését ismerteti és a rendelet intencióinak, helyes értelmének szakszerű magyarázatát adja, hanem ezenfelül a tárgyalt kérdésekről széleskörű gazdasági és jogi áttekintést nyújt. E mű tanulmányozása nélkülözhetetlen lesz azoknak, akik akár a jogszolgáltatásban, akár a politikai életben a gazdatartozások rendezésével és álI alában az adósvédelemmel vagy a hitel kérdésével foglalkoznak. — A munka a TÉBE-könyvtárban jelent meg és ára 3 pengő. A Magyar Jogászegylet Gazdaságjogi Intézete ! iadásában most jelent meg az Acta Juris Hungarici (Revue Trimestrielle de Droit Hongrois) 3—4. kötete, amely épúgy, miként az előző kötetek is, gazdag tartalommal viszi a külföldi jogászvilág elé a magyar jogelmélet legkitűnőbb alkotásait, egyúttal pedig tájékoztatja őket a magyar jogalkotás és jogfejlődés, valamint a magyar jogirodalom legújabb eredményeiről. A másfélszáz oldalas vaskos kötetbe báró Wlassics Gyula a magyar önkormányzati közigazgatásról angol nyelvű, Szladits Károly a magyar polgári törvénykönyv tervezetéről, Magyary Zoltán a magyar közigazgatás racionalizálásáról, Szászy István a külföldi hatóságokhoz intézett megkeresések szabályozásáról, Térfy Béla a magyar igazságszolgáltatás szervezetéről francia nyelvű, Faluhelyi Ferenc oedig a Kellőg-paktumról német nyelvű tanulmányokat írtak. Az Acta Juris Hungarici-nek ezen számát dús könyvszemle és az elmúlt évtized jogfejlődéséről írt tanulmányok egészítik ki. BÍRÓI JOGGYAKORLAT Egyetemlegesség 52. Egyetemleges jogosultság kikötése esetén a jogosultak szándéka többnyire az, hogy minden egyes társ az adóssal szemben s viszont az adós minden egyes társsal szemben jogosítva legyen mindazokra a jogcselekményekre, melyek a követelés behajtásával vagy teljesítésével járnak, de egyéb jogcselekményeket a közös követelésre vonatkozólag sem az egyes hitelező' az adóssal szemben, sem az adós egyes hiíelezó'vel szemben a többi hitelezőre is kiterjedő hatállyal ne vihessen véghez. Az elszámolás nem a követelés behajtásával vagy teljesítésével kapcsolatos jogcselekmény, hanem új jogügylet (novatio) s mint ilyen, az abban részt nem vevő hitelezőre nem hat ki. (C. P. VII. 2757/1931. sz. a. 1932 dec. 15-én.) Kártérítés 53. A közút fenntartása nem veszélyes üzem; az azt fenntartó törvényhatóság tehát az 1890. I. t.-c. 66. §-a értelmében csak akkor volna a közúton történt balesetért felelőssé tehető, ha a forgalom folytonosságát és biztonságát megakasztó, vagy kockáztató okok elhárításában, vagy a forgalom biztonságának megóvásában mulasztás terhelné. (C. P. II. 4247/1931. sz. a. 1933 jan. 12-én.) 54. A serdületlen gyermek önhibája akkor zárja ki a vasút felelősségét, ha a gyermeknek már volt annyi belátása, hogy viselkedésének veszélyes voltát felismerhette. (C. P. VII. 2146/1932. sz. a. 1932 dec. 19-én.) 55. A baleset folytán bekövetkezett halál esetén általában csak olyan személy követelhet tartást, akinek eltartására a baleset folytán elhalt a törvény vagy törvényes gyakorlat, vagy szerződés alapján kötelezve volt; a munkaképes és saját keresettel bíró szülő tehát gyermeke elvesztéseért akkor sem követelhet elmaradt tartás fejében kártérítést, ha az tényleg a szüleinek adta át minden keresetét, mert az ilyen kötelezettség nélküli juttatás kártérítés alapjául nem szolgálhat. (C. P. II. 3621/1931. sz. a. 1932 dec. 14-én.) 56. Jogszabály, hogy az, akit a másik fél rosszhiszemű megtévesztés által bírt rá a szerződés megkötésére, a szerződési nyilatkozat megtámadása helyett, vagy a megtámadás mellett is a tiltott cselekményekre vonatkozó szabályok szerint követelhet kártérítést. E szabály szerint, ha valaki olyan vagyontárgy értékének megtérítésére van kötelezve, amelyet tiltott cselekménnyel mástól elvont, az rendszerint a tárgynak a tiltott cselekmény elkövetése időpontjában volt értékét köteles a sértettnek megtéríteni, hacsak nem bizonyítja, hogy az időközben beállott értékveszteség a sértettnél a tiltott cselekmény közbejötte nélkül is bekövetkezett volna. (C. P. 3309/1932. sz. a. 1932 dec. 1-én.) DR6.66R BflKSÖR