Kereskedelmi jog, 1933 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 2. szám - Törvényjavaslat az üzleti hirdetések korlátozásáról és a versenyjog módosításáról

2. sz. KERESKEDELMI JOG 13 kizárólag- csak az adós Földhitelbank Részvénytársaságnak a szerve, hanem egyben a kényszeregyességi összhitelezők érdekeinek képviselője is. Ebben az utóbbi minőségében pedig nyilván jogosult a hitelezők összességének érdekében szükséges jogcselekményekre, tehát arra is, hogy az alperes, mint a kényszeregyességi adós Földhitelbank Részvénytársaság igazgatósági tagja ellen érvényesítse a hitelezőket a Kt. 161. §. második bekezdése szerint — a részvénytársaság saját részvényeinek megszerzése miatt — megillető kártérítési igényt. Mivel eszerint a felszámoló Pénzintézeti Központ ezúttal a kényszeregyességi hitelezők jogán is megindíthatta a jelen pert, közömbös az a kérdés, hogy a fellebbezési bíróságnak helyes indokai nyomán a m. kir. Kúria által is elfogadott jogi állspont szerint a saját részvény szerzés miatt magát a részvénytársaságot is megillető kártérítő igényre nézve felléphetne-e perrel — a részvénytársaság közgyűlésének felhatalmazása nélkül — a Pénzintézeti Központ. Közömbös tehát annak a vizsgálása, vájjon miként alakulna a Pénzintézeti Központnak, mint felszámolónak perlési joga akkor, ha nem egyúttal kényszeregyességi alapon (921/1917. M. E. sz. rendelet 9. §.), hanem csak a Földhitelbank Rt. egyoldalú elhatározása (919/1917. M. E. sz. rendelet 1.—3. §-ok) alapján foglalna helyt a felszámolás, mikor is a 919/1917. M. E. számú rendelet szoros alkalmazása, nem pedig a kényszeregyességi keretbe illeszkedés által indokolt megfelelő alkalmazása lenne jogszabályszerű. A kifejtettek értelmében jogszabályt sért a fellebbezési bíróságnak az a végítéleti döntése, mellyel a közgyűlési felhatalmazás hiányát aftadályul tekintette arra nézve, hogy a felperes a K. T. 161. §-a alapján követelhessen az alperestől kártérítést. Ez azonban csak a V. J.-féle számla tekintetében netalán fennálló alperesi felelősségre hathat ki, mert a P. J.-féle két számlára vonatkozó alperesi felelősséget és annak terjedelmét a fellebbezési bíróság jogszabálysértés nélkül állapította meg pusztán az alperes külön kötelezettségvállalása alapján és mert ezt a mértéket a K. T. 161. §-ára esetleg alapítható kártérítő kötelezettség sem haladná meg. Az alperes ugyanis, aki a perben lényegileg azt adta elő, hogy a P. J.-féle számla valójában már megnyitásától fogva az ő saját terhére ment (vesd össze 5. sorsz., 4. lap és 7. sorsz., 40. lap), egyrészt a tartozás elvállalásáról szóló (10. sorsz. alatti 10.) jelű, 5. sorsz. alatti 3.) jelű és 12. sorsz. alatti F/11, jelű) írásos nyilatkozataiban sem juttatta kifejezésre, mintha a kötelezettség vállalását attól a feltételtől akarta volna függővé tenni, hogy a felperes elismeri az 1925 január első napjáról szóló új értékelésű — ú. n. arany — megnyitó mérlegre alapított haszonrészesedési ellenkövetelését, (melyet az alperes fedezetül jelölt meg), másrészt az alperes a fellebbezési bíróság által felsorolt nyilatkozataiban számszerűleg vállalta el a P. számlán mutatkozó 846.210 P 38 f. tartozás kiegyelítését. Mindezekből pedig a fellebbezési bíróság helyesen következtetett a feltétlen és a számla terhelési tételeinek mineműségétől független alperesi kötelezettség vállalására. Arra, hogy a P.-féle számlák tételeit az alperes terhére az 1929 július elseje előtti időre utólagosan felkamatoztassa, a felperesnek nincs joga, mert az alperes kötelezettségvállalása ilyen kamatra nem terjedt ki és mert a K. T. 161. §-a szerinti netaláni kártérítés után megszabható kamatnál is figyelemmel kellene lenni arra, hogy a saját részvény időnkénti vételéből és eladásából a tulajdonképpeni károsodás csupán a részvények árfolyamának leromlása és így megfelelő értékesítésük lehetőségének meghiúsulta után (1929 júniusában) állott be, időközben pedig a saját részvények vásárlására fordított összegek csökkentek is ezekre a részvényekre eső osztalékoknak a számlán jóváírt összegével. 1929 július elsejétől viszont nemcsak a K. T. 161. §-a szerinti esetleges kártérítési jogalapon, hanem a kötelezettségvállalási alapon is megilleti a felperest kamat, mert az átvállalás eme napi egyenlegre vonatkozott, ami — eltérő rendelkezés hiányában — a jelen esetben nyilván magában foglalta a későbbi időre eső törvényi kamat fizetésének kötelezettségét is. Ezek szerint az alperes kereseti tartozását a nem vitásan beszámítandó ellenkövetelések levonásával, — a V. J.-féle számlának figyelmen kívül hagyása ^setére — a fellebbezési bíróság helyesen állapította meg 469.819 P 23 fillér tőkében és 1929 július 1-től járó kamatában, minél fogva közömbössé vált a jelen perben annak vizsgálása, vájjon a P. J.-féle számla tételeire nézve mennyiben vannak meg a Kt. 161. §-ban megszabott kártérítő felelősség előfeltételei. A kamat mértékét pedig jogszabályszerűen szabta meg a kir. ítélőtábla, kivéve az 1931 októbar 17-ike utáni kamatot, mert az utóbbi időre a törvényi kamat az 5610/1931. M. E. sz. rendelet 14. §-a értelmében csak 5 százalék. Ez az alperesi tartozás nem csökkenthető az alperesnek az ú. n. aranymérlegre hivatkozással emelt haszonrészesedési igényével, mert jogszerű a fellebbezési bíróságnak az a döntése, hogy ilyen haszonrészesedés az alperest nem illeti meg. A 7000/1925. P. M. sz. rendeletnek megfelelő — 1925 január elsejei — új értékelésű megnyitó mérleg ugyanis különleges céljánál (kizárólag vagyonmegállapító jellegénél) fogva — a kir. ítélőtábla által helyesen kiemelt szampontokra tekintettel — nem szolgálhat alapul arra, hogy a részvénytársaság alkalmazottainak (így az alperesnek) a mérlegszerű nyereség után szerződésileg régebben kikötött remunerációja az 1924. évre ne az 1924. évi — nyereségmegállapító jellegű — zárómérlegben kimutatott nyereség, hanem a szóbanlévő 1925 január elsejei — tisztán csak vagyonmegállapító — megnyitó mérlegben foglalt új értékelés mellett kihozható nyereség alapján számíttassék. Az pedig, hogy az 1929 július 29-iki igazgatósági ülésen U. G. és Z. L. igazgatósági tagok nem emeltek kifogást az alperesnek az aranymérlegre alapított haszonrészesedési igénye ellen, önálló jogalapot már csak azért sem képezhet, mert a vonatkozó igazgatósági ülési jegyzőkönyv (5. sorsz. mellett 3./a.) tartalma szerint az igazgatósági tagok a szóbanlévő határozattal az akkor már fizetőképtelen részvénytársaság nyereségrészesítési kötelezettségét nem kiterjeszteni akarták az alperes javára, — (amihez a 844. E. H.-ban, — a m. kir. Kúria Pk. IV. 732/1927. sz. ítéletében — és a m. kir. Kúria P. IV. 7618/1929. sz. ítéletében kifejezésre jutott jogszabály értelmében joguk sem volt), — hanem legfeljebb csak abból — a fentiek szerint téves — felfogásból indultak ki,