Kereskedelmi jog, 1933 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 12. szám - Külföldi kereskedelmi vállalat belföldi fiókja

12. sz. KERESKEDELMI JOG 3 hető s amellyel szemben a per érdemében való döntésnek előfeltételei önállóan bírálandók el. Ellenkezőleg: a budapesti képviselet a külföldi anyaintézetnek csupán egyik szerve, amely egyebek közt és főképen ennek hatóságok előtti és a felekkel szemben való képviseletére is hivatott, amiből az következik, hogy egyfelől vele szemben a perben való önálló döntésnek nincs helye, másfelől pedig a megidézés által a külföldi anyaintézet perbeidézését is szabályszerűen megtörténtnek kell tekinteni. Mindezekre való tekintettel az N. életbiztosító társasággal szemben kell elbírálni azt, hogy vele szemben a kereseti követelés átértékelt összegben való megítélésének, vagy pedig az 1928 : XII. t.-c. 20. §-ában foglalt jogszabály alkalmazásának van-e helye?" (Ezért feloldoita a fellebbezési bíróság ítéletét). A következő döntésben szolgálati jogviszony elbírálása okából merült fel az itt tárgyalt kérdés (K. 823/1932. Jh. 1933fl:593). Felperest, aki az egyik amerikai kivándorlási vállalat magyarországi képviselete mellé beosztott tisztviselő volt, a vállalat amerikai vezetősége kihívatta Amerikába és ott vele egy olyan egyességet íratott alá, amely szerint útiköltségeinek és 150 dollárnak kifizetése ellenében minden további igényéről lemond. A felperes hazaérkezvén, itt a budapesti cégként bejegyzett magyarországi képviselet ellen indított perben követeli a magyar törvények alapján őt megillető felmondási illetményeit. A fellebbezési bíróság a felperes által Amerikában kötött egyességre való figyelemmel elutasította a keresetet, mire a felperes felülvizsgálati kérelmében azzal érvel, hogy az egyességet nem az alperesként perbevont magyarországi céggel, hanem az amerikai céggel kötötte. A Kúria feloldó ítéletében megállapítja, hogy ez az okfejtés nem helytálló, mert a kivándorlásról szóló 1909 : II. t.-c. 7. b. pontja szerint a kivándorlók szállítására engedélyt nyert külföldi vállalkozó az engedély alapján folytatott egész üzlete tekintetében köteles magát a magyar törvényeknek és a magyar bírói és közigazgatási hatóságoknak alávetni, e jogszabályból pedig kétségtelen, hogy az engedélyes kivándorlási vállalat maga a külföldi vállalkozó, aki a magyarországi üzletét az idézett törvény 7. §. 3. a) pontja értelmében kirendelt magyar helyettes útján köteles vezetni; a Magyarországon működő üzlete azonban a külföldi vállalkozótól nem különböző, hanem azzal azonos személyiség, amely csak a magyarországi képviselet tekintetében és a magyar jognak való alávetése szempontjából van bizonyos különállással felruházva. A jogalanyiság azonosságánál fogva közömbös tehát, vájjon a Magyarországon alkalmazott segédszemélyzet tagjaival a magyarországi helyettes, vagy a vállalatnak valamely külföldi szerve állapodott-e meg a szolgálati szerződés megkötése és felbontása tekintetében. „Abból tehát — vonja le a végső következtetést az indokolás — hogy az N. gőzhajótársaságnak magyarországi helyettese mellett szolgálatot teljesített felperest a külföldi vállalatnak x . . .. i főtisztviselője alkalmazta, hogy állását a y . . . . i megbízott mondta fel és a felmondást ugyancsak ő vonta vissza, továbbá, hogy a szolgálati viszony felbontására vonatkozó egyesség a felperes és a z . . . . i vállalat x . . . . i főtisztviselőjével jött létre, nem következik, hogy ez az egyesség a z .. . . i társaság magyarországi üzletére nem vonatkozott, sőt a fent kifejtettek kétségtelenné teszik, hogy annak hatálya az alperes magyarországi üzletére is kiterjedt." Ami mármost azon törvényi rendelkezéseket illeti, — amelyek, mint mondtam, az egységesség, illetve azonosság elvi álláspontján állanak — megemlítem a közölt döntésekben hivatkozott, a kivándorlásról szóló 1909: II. t.-c. 7. §-át, a biztosító magánvállalatok állami felügyeletéről szóló 1923: VIII. t.-c. 4 §-át, a kereskedői mérleg helyreállításáról szóló 7000/1925. P. M. sz. r. 3— 37. §-át, valamint a magánalkalmazotti nyugdíj átértékeléséről szóló 1926: XVI. t.-c. 3. §. 3. bek.-ét, amely az Ausztria területén működő és a törvény által közelebbről meghatározott r.-t.-okat és szövetkezeteket arra kötelezi, hogy átértékelési arányszámukat a vállalat egész üzletére készített mérleg alapján állapítsák meg. A korlátolt felelősségű társaságról szóló 1930: V. t.-c. 106. §-a ugyancsak félreérthetetlenül mutatja, hogy a külföldi társaság az, amely itt terjeszkedik és hogy belföldi alakulata annak itteni telepe csak. Mindezek után pedig vissza kell térnünk a Kúriának még egy 1917. évi döntésére (4893/1917), nem azért, mert ez a döntés az előbbiekben kifejtettekkel ellentétes, de azóta szuperált álláspontra helyezkedett, de azért, mert ez a határozat van mint elvi érdekű határozat a Polgári Jogi Határozatok Tárába 625. sz. alatt felvéve, holott a gyakorlat elvi álláspontja kétségkívül éppen az ellenkező, és holott bár maga az eseti döntés helyes, indokolásában egyébként sem következetes. Ezen esetben egy pergátló kifogás eldöntése függött az elvi kiindulóponttól. Felperes egy wieni mezőgazdasági gépkereskedelmi r.-t. mint alperes ellen egy vidéki törvényszékünkön indított keresetet, és pedig azon az alapon, hogy mint külföldi jogi személynek azon törvényszék területén lefoglalható vagyona és képviselősége van. (Pp. 27. §. í. és 2. bek.). Alperes pergátló kifogást emelt. Azt vi-